A korai földművesekről a régebbi kép szerint úgy gondolták, hogy erdőt irtottak, az ártér magától termékeny talaját kihasználva vándoroltak egyik földdarabról a másikra, és délről érkezve egyenletesen népesítették be az Alföldet. A Tiszántúlon végzett újabb vizsgálatok ennél másféle képet adnak. Az egyik legalaposabban feltárt Körös-kori telep, Ecsegfalva 23 növény- és talajleletei kis, állandó, gondozott parcellákra utalnak, a közeli tó üledékében nincs nyoma nagy irtásnak, és az sem biztos, hogy a földművelés délen és északon egyszerre kezdődött.
A Körös-kultúra telepei a Tisza völgyében Szolnok körül és onnan keletre ismertek, északabbra csak elvétve, kivéve az Alföld északkeleti részét. A telepek túlnyomórészt vízpartiak: a Tisza, a Maros, a Körösök és mellékvizeik mentén álltak. Az Alföld északi részén a kultúra határa mai ismereteink szerint a Berettyó völgye, feltehetőleg az egykori Tisza-meder. A Körös-kultúra eredetéről, kerámiájáról és temetkezéseiről a starčevo–körösi kultúráról szóló szócikk szól; ez a szócikk a gazdálkodással foglalkozik.
A legkorábbi dél-alföldi Körös-telepek, így Deszk, Maroslele-Pana, Hódmezővásárhely és Pitvaros radiokarbon-adatai kalibrálva Kr. e. 6000 körül vagy kicsivel utána kezdődnek. Északabbra más a kép. Endrőd 119 kilenc kalibrált dátuma nagyjából Kr. e. 5800 és 5650 közé esik, és sem Endrőd 119, sem Szarvas 23 nem látszik korábbinak Kr. e. 5800-nál. Nyitott kérdés, hogy az északi Körös-terület Kr. e. 6000 körül vagy csak 5800 körül kezdődött, vagyis lassan haladt-e északra a földművelés, vagy később indult.
Ecsegfalva 23 Békés megyében, a Kiri-tó holtmedrének partján fekszik, mintegy 100 kilométerrel északabbra a legkorábbi dél-alföldi telepeknél. 1999 és 2001 között három kis szelvényben tárták fel. Gyorsítós radiokarbon-sorozata és statisztikai modellje szerint a telep a Kr. e. 58–57. századra keltezhető, kalibrált értékként. Egyes részeit rövid ideig használták; a leghosszabb ideig lakott szelvény használata is legfeljebb mintegy három nemzedéknyi időt fogott át.
Ennek a szelvénynek a lakórétegei a modell szerint Kr. e. 5724 és 5666 között, kalibrált értékként, 95 százalékos valószínűséggel kezdődtek. A lerakódás az 5700-as évek közepétől az 5600-as évek közepéig tartott, összesen kevesebb mint 150 évig. Ecsegfalva 23 tehát nem évszázadokon át lakott falu, hanem néhány nemzedék lakóhelye volt. A feltárás során növénymaradványokat, állatcsontokat, talajmintákat, virágport és edényekben megmaradt zsírokat is vizsgáltak.
Ecsegfalva 23-on egyszemű búza, azaz alakor, kétszemű búza, azaz tönke, valamint árpa olyan mennyiségben került elő, hogy szándékos termesztésük a legvalószínűbb. A csupasz búza, a köles és a lencse helyzete kérdéses, mert csak egy-egy vagy néhány szemük került elő. Elszenesedett borsó és lenrostlenyomat is előkerült. A szakirodalom korábban egy agyagbélésű gödörből, makkal és bükkmakkal együtt előkerült „köles”-leletet a korai kölestermesztés bizonyítékaként idézett.
Az Ecsegfalva 23 növényanyagát feldolgozó vizsgálat ezt a bizonyítékot kétségesnek tartja. A köles tehát nem tekinthető a Körös-kor biztos termesztett növényének. Vadon termő ételnövények, sulyom és mogyoró is szerepelnek az anyagban; arányukat az elszenesedett leletek valószínűleg alábecsülik. A gyommagok összetétele kis parcellák intenzív, kertszerű művelésére utal, trágyázással vagy szemétterítéssel és kézi gyomlálással. A parcellák állandóak voltak, nem vándorló művelésről van szó.
Az őszi vetésre utaló gyomok alapján a parcellák a magasabb, árvízmentes foltokon lehettek. Ez ellentmond annak a régebbi feltevésnek, hogy a korai földművesek az árterület eleve termékeny talajára építettek. Hogy mekkora földre volt szükség, arra csak becslés van, lelet nincs. Néprajzi összehasonlítás alapján egy család kézzel évente legfeljebb mintegy 4 hektárt tud megművelni, intenzív művelésnél azonban 1–2 hektár is elég.
A kis, állandó, trágyázott kertek képe ugyanakkor egyetlen, gondosan feltárt telepről származik, ezért nem általánosítható biztosan az egész Körös-kori Alföldre. A Kiri-tó fúrásmagjának virágpora és faszene nem mutat nagy kiterjedésű irtást: a Körös-kori földművesek nem okozói a mai nyílt tájnak. Az üledék nitrogén-izotóp jele szándékos trágyázásra és az állatok trágyájából eredő talajjavításra egyaránt utal. Jelentős erdőirtás a tó üledékében csak később, az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájának idején látszik.
Ecsegfalva 23 állattartásában a juh és a kecske uralkodott: a nagyemlős-maradványok mintegy 95 százaléka kiskérődzőtől származik. A vadászat nem volt jelentős, a halászat viszont idényenként fontos volt; a fiatal csukák csontjai az április–júniusi áradás, a „zöldár” idejére utalnak. A juhok kicsik voltak, csontjaikon kóros elváltozások láthatók. A kutatás egy része szerint ez a mocsaras környezet okozta megterhelésre utal, a juhtartás makacs fenntartása pedig erős kulturális hagyományt jelezhet.
A juhok fogainak növekedési rétegei alapján az állatokat főleg két-három éves korukban vágták le, tehát elsősorban húsukért tartották őket. Az edényzsír-elemzés szerint az edények falában tejzsír is kimutatható, intenzív tejgazdaságra azonban nincs adat. A talajcsiszolatok az állatok telepen tartására, istállótrágyára utalnak. Az újszülött juhok csontjai és a madárfajok, köztük egy csak télen itt tartózkodó faj alapján a telepet nagyjából egész évben lakták.
Arról, hogy kik voltak ezek a földművesek, nincs egyetértés. Az állatcsontok elemzése alapján a kutatás egy része szerint a nagy Körös-telepek állatanyaga inkább bevándorló pásztorközösségekre utal, mint a helyi átmeneti kőkori népesség átvételeire. Más vélemény szerint a „bevándorlás vagy átvétel” helyett inkább keveredésről, „fúzióról” érdemes beszélni: a déli eredetű újítások mellett a helyi, mozgékony népesség ismerhette a tájat és a nyersanyagforrásokat. Ezt a nézetet képviselői maguk is spekulatívnak nevezik.
Az északi határra legalább három magyarázat él. Egy régebbi magyarázat vízrajzi okokkal, „határfolyóval” számolt. Egy újabb modell „agroökológiai határról” beszél: eszerint a balkáni típusú földművelés környezeti okokból nem lépett túl rajta, ami lehetővé tette az átmeneti kőkori csoportok túlélését és egy új, helyi újkőkor kialakulását. Egy harmadik nézet szerint a délről jövő terjedést az északi, átmeneti kőkori népesség fékezte meg. Mindhárom magyarázat vitatott, egyik sem tekinthető bizonyítottnak.
Ecsegfalva 23-at a kalibrált adatok szerint Kr. e. 5650 körül hagyták el. A virágpor és az erőforrások adatai nem mutatnak túlhasználatot, a felhagyás helyi esemény lehetett. Kr. e. 5650 és 5500 között keveset tudunk a térségről; az alföldi vonaldíszes kultúra kalibráltan Kr. e. 5500 körül kezdődhetett. Az alföldi vonaldíszes kultúra idején a vízparti településrend nagyjából megmaradt, de a hangsúly a juhról a szarvasmarhára tolódott, és az Alföld északi részén megjelentek a hosszúházak.
A következő nagy változás a lakódombok, a tellek megjelenése volt. Egy 2003-as összegzés szerint, mérési módszer megjelölése nélkül, Kr. e. 5300 táján a Maros északi sávjában és a Szárazér partján létrejött a Szakálhát-kultúra. Ekkor jelentek meg a Marostól északra az első tellek, Tápé–Lebő és Battonya, amelyek a tartós megtelepedés, az állandó falu kezdetét jelentik. A nyílt falvakban, Csanytelek–Újhalastón és Csongrád–Bokroson hosszú, nagycsaládi házak álltak.
Ugyanezen összegzés szerint a Marostól délre élő Vinča-kultúra központi települései több száz éven át lakott tellek voltak, ami a kutatás értelmezése szerint „valamiféle egyszerű, talajváltó földművelési rendszert” sejtet. A Kr. e. 5. évezred első felében, szintén módszer megjelölése nélkül, a Tisza-kultúra idején az Alföld déli felén nagy, sokszor több hektáros, árkokkal és kerítéssel övezett tellek jöttek létre: Szeged–Lebő, Hódmezővásárhely–Kökénydomb, Szegvár-Tűzköves, Vésztő–Mágor és Battonya–Gödrösök.
A legjobban ismert közülük Hódmezővásárhely–Gorzsa, amelyet 1978 és 1996 között ástak; kalibrált radiokarbon-adatai Kr. e. 4900 és 4400 közé esnek. A tell 4–5 méterre emelkedik ki, rétegsora 2,6–3 méter, ebből 180–200 centiméter újkőkori. A település mintegy 7 hektár, ebből a tell mintegy 3,5 hektár, hat települési fázissal, amelyek közül a legkésőbbi a „Prototiszapolgár” időszak. A 2. számú ház 20,2 × 13 méteres, hat helyiséges; egyik helyiségében vetőmag tárolására szolgáló agyagládák és egy nagy agyagoltár került elő.
Gorzsán a domb beépítetlen részén tartották az állatokat, itt voltak a vetemények és a temető. A telepet sövénykerítés, virágkorában 2,5–3 méter mély árok övezte. A leletek a növénytermesztés, az állattartás, a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés bőséges bizonyítékai. A Berettyóújfalu melletti Herpályon több házpadló alá őstulokszarvat tettek. Egy összegzés szerint az egymásra települt rétegekből álló tellek „a hatékony földművelés legjobb bizonyítékai”; ez értelmezés, amelyet más adat eddig nem ellenőrzött.
A Tisza-kultúra egy 2003-as összegzés szerint a Kr. e. 5. évezred második felének kezdetén „váratlanul eltűnik”, mérési módszer megjelölése nélkül. Ebben éghajlatváltozás is szerepet játszhatott, és a földművelés fejlődése mellett a nagyállattartás kerülhetett túlsúlyba. A késő újkőkor végét az Alföldön a tellek megszűnése és teljes kultúraváltás jelzi. Okát az éghajlatban, a környezet vagy a gazdálkodás hatékonyságának romlásában, illetve idegen hatásokban keresik; a kérdés nyitott.
A tiszántúli földművelés kezdeteiről tehát három kérdés vitatott: mikor indult északon, mi tartotta fel a határán, és kik művelték. A művelés módjára Ecsegfalva 23 adja a legrészletesebb adatokat, de csak egyetlen, gondosan feltárt telepről. Az előzményekről a starčevo–körösi kultúráról és a vonaldíszes kerámia népeiről szóló szócikkek szólnak, a tellek utáni korszakot pedig a tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúráról szóló szócikk mutatja be.
