MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.1

Az újkőkori földművelés megjelenése a Tiszántúlon

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Az újkőkori földművelés megjelenése a Tiszántúlon
Illusztráció

Röviden

A Tiszántúlon a legkorábbi dél-alföldi Körös-telepek radiokarbon-adatai kalibrálva Kr. e. 6000 körül vagy kicsivel utána kezdődnek. A kezdetekről három kérdés vitatott: mikor indult a földművelés északon, mi tartotta fel a határán, és kik művelték. A művelés módjára Ecsegfalva 23 adja a legrészletesebb adatokat, de csak egyetlen, gondosan feltárt telepről.

A korai földművesekről a régebbi kép szerint úgy gondolták, hogy erdőt irtottak, az ártér magától termékeny talaját kihasználva vándoroltak egyik földdarabról a másikra, és délről érkezve egyenletesen népesítették be az Alföldet. A Tiszántúlon végzett újabb vizsgálatok ennél másféle képet adnak. Az egyik legalaposabban feltárt Körös-kori telep, Ecsegfalva 23 növény- és talajleletei kis, állandó, gondozott parcellákra utalnak, a közeli tó üledékében nincs nyoma nagy irtásnak, és az sem biztos, hogy a földművelés délen és északon egyszerre kezdődött.

A Körös-kultúra telepei a Tisza völgyében Szolnok körül és onnan keletre ismertek, északabbra csak elvétve, kivéve az Alföld északkeleti részét. A telepek túlnyomórészt vízpartiak: a Tisza, a Maros, a Körösök és mellékvizeik mentén álltak. Az Alföld északi részén a kultúra határa mai ismereteink szerint a Berettyó völgye, feltehetőleg az egykori Tisza-meder. A Körös-kultúra eredetéről, kerámiájáról és temetkezéseiről a starčevo–körösi kultúráról szóló szócikk szól; ez a szócikk a gazdálkodással foglalkozik.

A legkorábbi dél-alföldi Körös-telepek, így Deszk, Maroslele-Pana, Hódmezővásárhely és Pitvaros radiokarbon-adatai kalibrálva Kr. e. 6000 körül vagy kicsivel utána kezdődnek. Északabbra más a kép. Endrőd 119 kilenc kalibrált dátuma nagyjából Kr. e. 5800 és 5650 közé esik, és sem Endrőd 119, sem Szarvas 23 nem látszik korábbinak Kr. e. 5800-nál. Nyitott kérdés, hogy az északi Körös-terület Kr. e. 6000 körül vagy csak 5800 körül kezdődött, vagyis lassan haladt-e északra a földművelés, vagy később indult.

Ecsegfalva 23 Békés megyében, a Kiri-tó holtmedrének partján fekszik, mintegy 100 kilométerrel északabbra a legkorábbi dél-alföldi telepeknél. 1999 és 2001 között három kis szelvényben tárták fel. Gyorsítós radiokarbon-sorozata és statisztikai modellje szerint a telep a Kr. e. 58–57. századra keltezhető, kalibrált értékként. Egyes részeit rövid ideig használták; a leghosszabb ideig lakott szelvény használata is legfeljebb mintegy három nemzedéknyi időt fogott át.

Ennek a szelvénynek a lakórétegei a modell szerint Kr. e. 5724 és 5666 között, kalibrált értékként, 95 százalékos valószínűséggel kezdődtek. A lerakódás az 5700-as évek közepétől az 5600-as évek közepéig tartott, összesen kevesebb mint 150 évig. Ecsegfalva 23 tehát nem évszázadokon át lakott falu, hanem néhány nemzedék lakóhelye volt. A feltárás során növénymaradványokat, állatcsontokat, talajmintákat, virágport és edényekben megmaradt zsírokat is vizsgáltak.

Ecsegfalva 23-on egyszemű búza, azaz alakor, kétszemű búza, azaz tönke, valamint árpa olyan mennyiségben került elő, hogy szándékos termesztésük a legvalószínűbb. A csupasz búza, a köles és a lencse helyzete kérdéses, mert csak egy-egy vagy néhány szemük került elő. Elszenesedett borsó és lenrostlenyomat is előkerült. A szakirodalom korábban egy agyagbélésű gödörből, makkal és bükkmakkal együtt előkerült „köles”-leletet a korai kölestermesztés bizonyítékaként idézett.

Az Ecsegfalva 23 növényanyagát feldolgozó vizsgálat ezt a bizonyítékot kétségesnek tartja. A köles tehát nem tekinthető a Körös-kor biztos termesztett növényének. Vadon termő ételnövények, sulyom és mogyoró is szerepelnek az anyagban; arányukat az elszenesedett leletek valószínűleg alábecsülik. A gyommagok összetétele kis parcellák intenzív, kertszerű művelésére utal, trágyázással vagy szemétterítéssel és kézi gyomlálással. A parcellák állandóak voltak, nem vándorló művelésről van szó.

Az őszi vetésre utaló gyomok alapján a parcellák a magasabb, árvízmentes foltokon lehettek. Ez ellentmond annak a régebbi feltevésnek, hogy a korai földművesek az árterület eleve termékeny talajára építettek. Hogy mekkora földre volt szükség, arra csak becslés van, lelet nincs. Néprajzi összehasonlítás alapján egy család kézzel évente legfeljebb mintegy 4 hektárt tud megművelni, intenzív művelésnél azonban 1–2 hektár is elég.

A kis, állandó, trágyázott kertek képe ugyanakkor egyetlen, gondosan feltárt telepről származik, ezért nem általánosítható biztosan az egész Körös-kori Alföldre. A Kiri-tó fúrásmagjának virágpora és faszene nem mutat nagy kiterjedésű irtást: a Körös-kori földművesek nem okozói a mai nyílt tájnak. Az üledék nitrogén-izotóp jele szándékos trágyázásra és az állatok trágyájából eredő talajjavításra egyaránt utal. Jelentős erdőirtás a tó üledékében csak később, az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájának idején látszik.

Ecsegfalva 23 állattartásában a juh és a kecske uralkodott: a nagyemlős-maradványok mintegy 95 százaléka kiskérődzőtől származik. A vadászat nem volt jelentős, a halászat viszont idényenként fontos volt; a fiatal csukák csontjai az április–júniusi áradás, a „zöldár” idejére utalnak. A juhok kicsik voltak, csontjaikon kóros elváltozások láthatók. A kutatás egy része szerint ez a mocsaras környezet okozta megterhelésre utal, a juhtartás makacs fenntartása pedig erős kulturális hagyományt jelezhet.

A juhok fogainak növekedési rétegei alapján az állatokat főleg két-három éves korukban vágták le, tehát elsősorban húsukért tartották őket. Az edényzsír-elemzés szerint az edények falában tejzsír is kimutatható, intenzív tejgazdaságra azonban nincs adat. A talajcsiszolatok az állatok telepen tartására, istállótrágyára utalnak. Az újszülött juhok csontjai és a madárfajok, köztük egy csak télen itt tartózkodó faj alapján a telepet nagyjából egész évben lakták.

Arról, hogy kik voltak ezek a földművesek, nincs egyetértés. Az állatcsontok elemzése alapján a kutatás egy része szerint a nagy Körös-telepek állatanyaga inkább bevándorló pásztorközösségekre utal, mint a helyi átmeneti kőkori népesség átvételeire. Más vélemény szerint a „bevándorlás vagy átvétel” helyett inkább keveredésről, „fúzióról” érdemes beszélni: a déli eredetű újítások mellett a helyi, mozgékony népesség ismerhette a tájat és a nyersanyagforrásokat. Ezt a nézetet képviselői maguk is spekulatívnak nevezik.

Az északi határra legalább három magyarázat él. Egy régebbi magyarázat vízrajzi okokkal, „határfolyóval” számolt. Egy újabb modell „agroökológiai határról” beszél: eszerint a balkáni típusú földművelés környezeti okokból nem lépett túl rajta, ami lehetővé tette az átmeneti kőkori csoportok túlélését és egy új, helyi újkőkor kialakulását. Egy harmadik nézet szerint a délről jövő terjedést az északi, átmeneti kőkori népesség fékezte meg. Mindhárom magyarázat vitatott, egyik sem tekinthető bizonyítottnak.

Ecsegfalva 23-at a kalibrált adatok szerint Kr. e. 5650 körül hagyták el. A virágpor és az erőforrások adatai nem mutatnak túlhasználatot, a felhagyás helyi esemény lehetett. Kr. e. 5650 és 5500 között keveset tudunk a térségről; az alföldi vonaldíszes kultúra kalibráltan Kr. e. 5500 körül kezdődhetett. Az alföldi vonaldíszes kultúra idején a vízparti településrend nagyjából megmaradt, de a hangsúly a juhról a szarvasmarhára tolódott, és az Alföld északi részén megjelentek a hosszúházak.

A következő nagy változás a lakódombok, a tellek megjelenése volt. Egy 2003-as összegzés szerint, mérési módszer megjelölése nélkül, Kr. e. 5300 táján a Maros északi sávjában és a Szárazér partján létrejött a Szakálhát-kultúra. Ekkor jelentek meg a Marostól északra az első tellek, Tápé–Lebő és Battonya, amelyek a tartós megtelepedés, az állandó falu kezdetét jelentik. A nyílt falvakban, Csanytelek–Újhalastón és Csongrád–Bokroson hosszú, nagycsaládi házak álltak.

Ugyanezen összegzés szerint a Marostól délre élő Vinča-kultúra központi települései több száz éven át lakott tellek voltak, ami a kutatás értelmezése szerint „valamiféle egyszerű, talajváltó földművelési rendszert” sejtet. A Kr. e. 5. évezred első felében, szintén módszer megjelölése nélkül, a Tisza-kultúra idején az Alföld déli felén nagy, sokszor több hektáros, árkokkal és kerítéssel övezett tellek jöttek létre: Szeged–Lebő, Hódmezővásárhely–Kökénydomb, Szegvár-Tűzköves, Vésztő–Mágor és Battonya–Gödrösök.

A legjobban ismert közülük Hódmezővásárhely–Gorzsa, amelyet 1978 és 1996 között ástak; kalibrált radiokarbon-adatai Kr. e. 4900 és 4400 közé esnek. A tell 4–5 méterre emelkedik ki, rétegsora 2,6–3 méter, ebből 180–200 centiméter újkőkori. A település mintegy 7 hektár, ebből a tell mintegy 3,5 hektár, hat települési fázissal, amelyek közül a legkésőbbi a „Prototiszapolgár” időszak. A 2. számú ház 20,2 × 13 méteres, hat helyiséges; egyik helyiségében vetőmag tárolására szolgáló agyagládák és egy nagy agyagoltár került elő.

Gorzsán a domb beépítetlen részén tartották az állatokat, itt voltak a vetemények és a temető. A telepet sövénykerítés, virágkorában 2,5–3 méter mély árok övezte. A leletek a növénytermesztés, az állattartás, a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés bőséges bizonyítékai. A Berettyóújfalu melletti Herpályon több házpadló alá őstulokszarvat tettek. Egy összegzés szerint az egymásra települt rétegekből álló tellek „a hatékony földművelés legjobb bizonyítékai”; ez értelmezés, amelyet más adat eddig nem ellenőrzött.

A Tisza-kultúra egy 2003-as összegzés szerint a Kr. e. 5. évezred második felének kezdetén „váratlanul eltűnik”, mérési módszer megjelölése nélkül. Ebben éghajlatváltozás is szerepet játszhatott, és a földművelés fejlődése mellett a nagyállattartás kerülhetett túlsúlyba. A késő újkőkor végét az Alföldön a tellek megszűnése és teljes kultúraváltás jelzi. Okát az éghajlatban, a környezet vagy a gazdálkodás hatékonyságának romlásában, illetve idegen hatásokban keresik; a kérdés nyitott.

A tiszántúli földművelés kezdeteiről tehát három kérdés vitatott: mikor indult északon, mi tartotta fel a határán, és kik művelték. A művelés módjára Ecsegfalva 23 adja a legrészletesebb adatokat, de csak egyetlen, gondosan feltárt telepről. Az előzményekről a starčevo–körösi kultúráról és a vonaldíszes kerámia népeiről szóló szócikkek szólnak, a tellek utáni korszakot pedig a tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúráról szóló szócikk mutatja be.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor kezdődött a földművelés a Tiszántúlon?
A legkorábbi dél-alföldi Körös-telepek kalibrált radiokarbon-adatai Kr. e. 6000 körül vagy kicsivel utána kezdődnek. Északabbra más a kép: Endrőd 119 dátumai nagyjából Kr. e. 5800 és 5650 közé esnek. Nyitott kérdés, hogy északon a földművelés lassan haladt, vagy később indult.
Mit termesztettek Ecsegfalva 23 lakói?
Ecsegfalva 23 egyetlen telep, de itt egyszemű búza (alakor), kétszemű búza (tönke) és árpa annyi került elő, hogy szándékos termesztésük a legvalószínűbb. Borsó és len is volt. Ezek az adatok azonban egy telepről valók, ezért nem általánosíthatók biztosan az egész Alföldre.
Mik azok a tellek?
Lakódombok, egymásra települt rétegekkel. Egy 2003-as, módszert nem jelölő összegzés szerint Kr. e. 5300 táján jelentek meg a Marostól északra az első tellek, Tápé–Lebő és Battonya. Ezek a tartós megtelepedés, az állandó falu kezdetét jelentik. A legjobban ismert tell Hódmezővásárhely–Gorzsa.

Források

  1. Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Teleki László Alapítvány, 2003 (IV. fejezet).
  2. The Early Neolithic on the Great Hungarian Plain: investigations of the Körös culture site of Ecsegfalva 23, County Békés. Varia Archaeologica Hungarica XXI. Budapest – Cardiff, MTA Régészeti Intézet – Cardiff University, 2007.
  3. Settlement ecology of the Early and Middle Neolithic Körös and Linear Pottery cultures in Hungary. BAR International Series 64. Oxford, 1979.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak