MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.1

Vértesszőlős és a középső paleolitikum

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Vértesszőlős és a középső paleolitikum
Illusztráció

Röviden

A kutatás Vértesszőlőst Magyarország mindmáig egyetlen hiteles alsópaleolit telepének tartja. Kora, emberének besorolása és a tűzhelyek eredete egyaránt vitatott. A középső paleolitikum mintegy 100 ezer éve kezdődött, és kb. 36 ezer éve ért véget; ebből a korszakból Magyarországon csak neandervölgyi csontmaradványok kerültek elő.

Vértesszőlőst gyakran az első magyarországi emberek lelőhelyeként emlegetik. A leletek ennél óvatosabb és érdekesebb képet adnak. A lelőhely kőeszközei vadászatra alkalmatlanok, a hús megszerzésének módja nem ismert, a tűz gyújtásáról pedig csak spekulatív következtetés létezik. A lelőhely kora, emberének besorolása és a tűzhelyek eredete egyaránt vitatott, ezért Vértesszőlős inkább kérdések sorát nyitja meg, mint egy kész történetet.

Vértesszőlős kis község Tata és Tatabánya között, a Gerecse lábánál. A községi kőbányát az 1900-as évek elejétől ismerték az őslénykutatók, régészeti leletre azonban 1962-ig kellett várni, amikor a bányában égett csontokra figyeltek fel. A lelőhelyet 1963 és 1968 között tárták fel, a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelyet épített rajta. A kutatás Vértesszőlőst Magyarország mindmáig egyetlen hiteles alsópaleolit telepének, egyben a leggazdagabb hitelesen feltárt alsópaleolit lelőhelynek tartja.

A telep különleges környezetben jött létre. Langyos vizű források mésztufa-medencéket építettek, a kiszáradt, meredek falú medencék pedig ideális telephelyet kínáltak. A medencék méretét a lelőhely két összefoglaló leírása eltérően adja meg, mintegy 8 és 12 méter közötti átmérővel. A bemutatóhely medencéjébe az emberek ötször tértek vissza, a visszatérések között hosszú szünetekkel. Vértesszőlős tehát nem egyetlen, folyamatosan lakott telep, hanem többször felkeresett hely volt.

Az eszközöket a közeli Által-ér kavicsaiból készítették, nagyjából fele-fele arányban kvarcitból és kovából. A lelőhelyről mintegy 8 900 kavicseszköz került elő, ezek közül 5 800 sorolható típusba. Az eszközök aprók: az egyik leírás 26–28 milliméteres átlaghosszt, a másik 3–4 centimétert ad meg, ami nagyságrendben egyezik. Fegyvernek minősülő tárgy nincs köztük. A felsőbb rétegekben gondosabb kivitelezés figyelhető meg. Mintegy száz nagyobb csontszilánkot retusálással eszközzé alakítottak, köztük egy csontszakócát.

A csontanyag alapján a leggyakoribb zsákmány a ló volt, mellette őstulok, bölény, szarvas és őz, a ragadozók közül farkas és medve. Korjelző állat az óriáshód és a kardfogú tigris; a döntő faunisztikai bizonyíték, az óriáshód maradványa 1963-ban került elő. A fauna alapján végzett becslés szerint az alsó kultúrrétegbe 15 és 30 ezer kilogramm közötti élősúlyú zsákmány került. Ez számítás, nem közvetlen megfigyelés.

Az állatokat a medencén kívül nyúzták és darabolták fel, itt feldaraboló hely működött. A mésztufa a forráshoz inni járó állatok lábnyomait is megőrizte. Hogy a húst hogyan szerezték, nem tudjuk: a leletek alapján egyaránt lehetséges az aktív vadászat és az elhullott tetemek hasznosítása, a dögevés. A virágpor és a levéllenyomatok erdei fenyőt, tölgyet, juhart, szilt, vadrózsát és orgonát mutatnak, köztük mai kultúrnövények, a szőlő és az almafélék vad őseit.

A lelőhely különleges jelenségei a tűzhelyek. Ezeket apróra tört, friss állatcsontból rakták, sugaras elrendezésben. Méretüket a két leírás eltérően adja meg, mintegy 30 és 60 centiméter között. Faszén nincs bennük, és csak a legalsó kultúrrétegben fordulnak elő. A harmadik, úgynevezett lábnyomos telepen egy szokatlanul nagy, mintegy másfél méter széles csonttűzhely is előkerült. Az ásatás vezetője a csonttüzelést azzal magyarázta, hogy a zsíros csont nagyobb hőt ad, és tovább izzik.

Egy 1965-ös helyszíni kísérletben a csonttűz két nap múlva is izzott. A kutatás szerint az ember a tüzet valószínűleg még nem tudta meggyújtani, csak őrizte és táplálta. Ezt a lelőhely egyik kutatója is „általánosan elfogadott, ám igencsak spekulatív” értelmezésnek nevezi. Egyes kutatók ennél tovább mennek: vitatják a tűz nyomainak mesterséges eredetét, a keltezést, illetve azt, hogy a csontok fekete színe valóban égéstől ered-e.

Az emberi maradványok szerények: egy gyermek tejfogának töredékei és egy felnőtt férfi tarkócsontja, amelyet a szakirodalom „Sámuel” néven említ. A tarkócsonton erős tarkótaraj látszik, és nagy agytérfogatra utal. Besorolása vitatott. A kutatásban Homo erectusként, „Homo erectus seu sapiens palaeohungaricus” néven, újabban Homo heidelbergensisként is szerepel, egy összegzés szerint pedig a Homo sapiens felé vezető úton állt. Egyetlen fajnév sem tekinthető eldöntött ténynek.

A lelőhely kora szintén vitatott. A kőbánya állatcsontjait őslénytani alapon 400–500 ezer évesnek tartották. Egy régészeti összefoglaló szerint az első megtelepedés mintegy 350 ezer éve, a Mindel-glaciális egy meleg periódusában történt, egy másik ugyanabban a kötetben „közel félmillió” éves leletekről ír. A travertínó régebbi urán-tórium mérései 350 ezer évet adtak, más korábbi mérések 202 ezer és több mint 350 ezer év között szórtak.

Egy 2015-ös előzetes közlés, egy szakmai lektoráláson át nem esett konferencia-összefoglaló új urán-tórium méréseket ismertetett. Eszerint a tarkócsontot befoglaló travertínó mintegy 315 ± 72 ezer éves, a lábnyomos felszín keleti folytatása 310 ± 30, a legalsó kultúrréteg alsó része 328 ± 28 ezer éves. Ugyanez a közlés izotópos mérés alapján mintegy 17 fokos, 13 és 21 fok közötti vízhőmérsékletet becsült a travertínó képződésének idejére.

A lelőhely korát így a források tág sávban adják meg: a régebbi mérések legalacsonyabb, 202 ezer éves értékétől a „közel félmillió” évig. A lelőhely egyik kutatója szerint az abszolút adatok a módszertől, a mintavétel helyétől és az értelmezéstől függően „nagyon szóródnak”, és a „rövid” és a „hosszú” kronológia hívei közötti vitában ő sem foglal állást. A korábbi, faunán alapuló „Inter-Mindel” besorolást a 2015-ös közlés szerint újabb vizsgálatok megkérdőjelezték.

Vértesszőlős után hosszú szünet következett: a neandervölgyiek első csoportjai a kutatás szerint 200–250 ezer évvel később jelentek meg. A középső paleolitikum mintegy 100 ezer éve, a Riss–Würm interglaciális végén kezdődött, és kb. 36 ezer éve ért véget. Nyomai két gócban sűrűsödnek: a Dunántúli-középhegység keleti részén, Érdtől Tatáig, valamint a Bükkben, közöttük elszórt gyűjtőpontokkal. Ebből a korszakból Magyarországon csak neandervölgyi csontmaradványok kerültek elő.

Az érdi lelőhely egy völgyfőben fekszik, és a Charentien-kultúrához tartozik. A 250 négyzetméteres felületen két réteg került elő, a felsőben öt szinttel: egyazon kultúra képviselői 50 ezer év alatt hatszor tértek vissza ide. Az alsó szinteken barlangi medve, később vadló és gyapjas orrszarvú, alkalmanként mamut, szamár és szarvas a zsákmány; az eszközök kvarcitkavicsból készültek. A feltárás csonthalmazai alapján felmerült, hogy a húst tartalékolták. A felső réteg teteje alig idősebb 40 ezer évnél.

Tatán az Öregtó melletti hévforrásnál az 1910-es, majd az 1960-as években és azóta is ástak. A zárt medencékben többször megtelepedtek, egy összegzés szerint úgy 50 ezer évvel ezelőtt. Az apró, átlagosan 3 centiméteres kovaeszközök itt is az Által-ér kavicsaiból készültek, a zsákmány főleg mamutborjú volt. A „csurunga” mamutfoglemezből készült lapos, ovális tárgy, amely az ausztrál zúgattyúkra emlékeztet; funkciója értelmezés. A tatai travertínó mintegy 100 ezer éves urán-sor kora a kőzetre vonatkozik, nem a régészeti rétegre.

A Pilis, a Vértes és a Gerecse barlangjaiból ismert a Jankovich-kultúra, névadója a Bajót melletti Jankovich-barlang. Jellemzői a levél alakú, kétoldali megmunkálású eszközök; idősebb fázisa a Riss–Würm interglaciális végére vagy a Würm elejére, fiatalabb fázisa 40 és 50 ezer év közé esik. Nyersanyaga a Zemplén–Bükk vidékéről és a Fehér-Kárpátokból is származott. A Budapest melletti Remete-felső-barlangban talált két neandervölgyi alsó metszőfog a kutatás szerint azt jelzi, hogy ezeket az eszközöket neandervölgyiek készítették.

A Bükk déli részén fekvő Subalyuk-barlangot 1932. február 8. és szeptember 30. között teljesen feltárták. Alsó rétegei a kutatás becslése szerint az eemi interglaciálistól a weichseli glaciális korai szakaszáig, a felsők az interpleniglaciális elejéig terjednek; ezt abszolút keltezéssel még meg kell erősíteni. Alul tipikus moustieri, felül Quina-típusú moustieri ipar jelentkezik. A barlangot szezonális táborként és vadászállomásként használták, közben farkasok, barlangi hiénák és barlangi medvék odúja is volt.

A felső rétegből egy felnőtt – egy összegzés szerint nő – és egy gyermek neandervölgyi maradványa került elő, amelyet ugyanez az összegzés „Magyarországon a legteljesebb ősemberlelet”-nek nevez. Hogy eltemették-e őket, a felfedezés óta vitatott; erről és a maradványok közvetlen keltezéséről az előző szócikk szól. A Bükk keleti lábánál, Sajóbábony környékén főleg felszíni gyűjtésből ismert a bábonyi ipar kétoldali megmunkálású eszközeivel; a kutatás egy része szerint a Szeleta-barlang leletei ennek legfiatalabb fázisát képviselik.

A Szeleta-barlang alsó rétegében erősen görgetett kövek, kőszáli kecske és ló maradványai voltak; egy régebbi, kalibrációt nem jelölő radiokarbon-adat szerint a réteg 44 ezer évnél idősebb. Egy 2016-os gyorsítós radiokarbon-sorozat a szeletai ipart 41 500 és 44 000 kalibrált év közé teszi, és a késői neandervölgyieknek tulajdonítja. Az Eger–Kőporos-tetőn és Miskolc-Avason feltárt átmeneti leletegyüttesek kora sem rétegtanilag, sem radiokarbonnal nem határozható meg. A bükki lelőhelyek kőzetei részben a Fehér-Kárpátokból, elvétve Dél-Lengyelországból és a Prut vidékéről érkeztek.

A viták két csoportba rendeződnek. Vértesszőlős létezése, eszközei és tűzhelyei nem kétségesek, a kora, emberének besorolása és a tűzhelyek mesterséges eredete viszont igen. A középső paleolitikumban az a kérdés, eltemették-e a subalyuki neandervölgyieket, és kik készítették a bükki leveles eszközöket: a Jankovich-kultúránál a Remete-felső-barlang fogai a neandervölgyieket jelzik, a szeletai iparnál ez csak keltezésen alapuló következtetés. A lovasi festékbánya kora és kulturális helyzete szintén vitatott.

Ez a szócikk Vértesszőlőst és a középső paleolitikumot, a neandervölgyiek korát tárgyalta. A Kárpát-medence paleolitikus lelőhelyeinek áttekintését, a kutatás kezdeteit, a Szeleta-barlang és az Istállós-kői-barlang körüli vitát, valamint a jégkor végének, gravetti kori vadászait az előző szócikk mutatja be. Az őskőkort később az újkőkor követte; ennek két korai kultúrájáról, a starčevo–körösi kultúráról és a vonaldíszes kerámia népeiről szóló szócikkek szólnak.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mi került elő Vértesszőlősön?
Mintegy 8 900 apró kavicseszköz, sok csont, köztük egy csontszakóca, egy gyermek tejfogának töredékei és egy férfi tarkócsontja, amelyet a szakirodalom „Sámuel” néven említ. Fegyvernek minősülő tárgy nincs köztük. Sámuel besorolása vitatott, ahogy a lelőhely kora és a tűzhelyek eredete is.
Használt tüzet a vértesszőlősi ősember?
Vitatott. A lelőhelyen friss állatcsontból rakott tűzhelyek vannak, de egyes kutatók ezek mesterséges eredetét is vitatják. A kutatás szerint az ember a tüzet valószínűleg csak őrizte és táplálta; ez is vitatott, „igencsak spekulatív” értelmezés. A tűz kérdése ma is vita tárgya.
Hány éves a vértesszőlősi lelőhely?
A lelőhely kora vitatott. A források tág sávban adják meg: a régebbi mérések legalacsonyabb, 202 ezer éves értékétől a „közel félmillió” évig. Egy kutató szerint az adatok a módszertől, a mintától és az értelmezéstől függően „nagyon szóródnak”, és a vita nem dőlt el.

Források

  1. Vértesszőlős: az első emberek Magyarországon. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, NKÖM – Teleki László Alapítvány, 2003, 78–81.
  2. Tűzhelyek Vértesszőlősön. Archeometriai Műhely 2006/3.
  3. Az ember megjelenése Magyarországon. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Teleki László Alapítvány, 2003, 77–78.
  4. A modern ember kialakulása és kultúrája. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Teleki László Alapítvány, 2003, 81–85.
  5. Dating and clumped isotope-based temperature of a paleo-jacuzzi (Vértesszőlős Early Man site, Hungary). Konferencia-absztrakt, University of South Florida Digital Commons, 2015.
  6. Travertin sztratigráfia. In: Tanulmányok a geomorfológia, a geokronológia, a hidrogeográfia és a Marskutatás területéről. Budapest, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet, 2017.
  7. Nouvelle interprétation des occupations néanderthaliennes de la grotte Subalyuk. Acta Archaeologica Carpathica 51 (2016) 7–46.
  8. First direct dating of the Late Neanderthal remains from Subalyuk Cave in Northern Hungary. Anthropologischer Anzeiger 81/2 (2024) 169–181.
  9. Neanderthals or Early Modern Humans? A Revised 14C Chronology and Geoarchaeological Study of the.
  10. Istállóskő revisited: Lithic artefacts and assemblages, sixty years after. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 66 (2015) 5–38.
  11. Vértesszőlős. Man, Site and Culture. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 555 old.
  12. Kavics ösvény. Budapest, Gondolat, 1969.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak