A földművelés kezdetét régebben egyetlen, egyenletes ütemben előrenyomuló népességhullámként írták le, amely délről érkezett. A starčevo–körösi kultúra kutatása ennél bonyolultabb képet rajzol. Az új radiokarbon-adatok szerint a legkorábbi dátumok délen vannak, a kutatás a földművelő életmód „lépcsős” terjedésével számol, és ma is vita tárgya, mekkora szerepe volt benne a bevándorlásnak, illetve a helyi vadászó-gyűjtögető népesség átvételeinek.
Az elnevezés több néven fut. A Dunántúlon Starčevo-kultúráról, az Alföldön Körös-kultúráról beszélnek, Erdélyben, a Bácskában és a Bánságban a rokon csoportokat Starčevo–Criș néven említik, előfordul a Körös–Starčevo-kultúra elnevezés is. A Körös- és a vele szorosan rokon Starčevo-kultúra a délkelet-európai korai újkőkori kultúrkomplexum legészakibb tagjai, déli eredetű közösségek. A szócikk címe a két magyarországi csoportot együtt nevezi meg.
A kutatás nem mindig látta ilyen világosan a kultúrák sorrendjét. Az 1920-as évek végén még a vonaldíszes kerámiát tartották a legkorábbi magyarországi újkőkori kultúrának. Az 1940-es években ismerték fel a leletanyagok rétegtani összevetése alapján, hogy a Körös-kultúra és rokonai jóval megelőzik. Azóta a Körös- és a Starčevo-kultúrát tartják korábbinak a vonaldíszes kerámiánál, elterjedésük, keltezésük és népességük azonban máig kutatás tárgya.
A Körös-kultúra az Észak-Balkánról kiindulva a Tisza középső folyásáig, a Kunhegyes–Berettyóújfalu vonalig terjedt. Egy csoportja északon, a Tisza–Szamos közén, Méhtelek környékén élt, és nyomai Munkács környékéig követhetők. A Dél-Alföldön déli határa az Aranka vonala. Északi határa mai ismereteink szerint a Berettyó völgye, feltehetőleg az egykori Tisza-meder. Ez az északi határ egy mérési módszert meg nem nevező becslés szerint mintegy nyolcezer éve a Kárpát-medence közepén húzódott.
A Starčevo-kultúra a Dunántúl déli részén terjedt el. Északi határa nagyjából a Balaton vonala, ami a kutatás egy része szerint az ökológiai zónák határával függhet össze; egy újabb összegzés szerint a kultúra „a Balaton vidékéig” jutott. Ez a határ a kutatás modellje szerint a neolitizáció, vagyis a földművelő életmódra való áttérés egyik „lépcsője”. A késő Starčevót a kutatás egy része a Közép-Balkánról érkezett bevándorló csoportnak tartja.
A Körös-kultúra falvai a folyóvölgyek magaspartjain és ártéri szigetein álltak. Házaik nyeregtetős, felmenő falú, oszlopszerkezetes, agyaggal tapasztott vesszőfonatos építmények voltak; ezt ásatási alaprajzok és egy Röszke–Lúdváron talált agyag házmodell mutatja. Településrészleteket tártak fel többek között Maroslelén, Deszken, Hódmezővásárhelyen, Pitvaroson, Gyálaréten és Röszkén. Tiszajenő-Szárazérpart és Szajol-Felsőföld Körös-kori házai a felmenő falú házak rekonstrukcióját is lehetővé teszik. Ezek a Körös-kori házadatok tehát leleten alapulnak.
A dunántúli Starčevo-telepek, eltérően a délkelet-európaiaktól, egyrétegűek, és nagyobb vízfolyások mentén, hosszan elnyúló dombhátakon fekszenek. Egy 2003-as összegzés közel két tucat lelőhelyet ismert, közülük a legjelentősebbek Lánycsók, Becsehely, Vörs és Gellénháza. Ugyanez az összegzés közvetett adatok alapján földfelszíni, oszlopvázas, tapasztott falú házakkal számol. Újabb összegzések szerint azonban a magyarországi Starčevo-területen egyetlen épület alaprajza sem ismert; Alsónyék-Bátaszéken egy ilyen épület „erősen gyanítható”.
Az autópálya- és más feltárások alapján a Dunántúlon a Kr. e. 6. évezred első felében, kalibrált radiokarbon-adatok szerint, „meglehetősen sűrű” Starčevo-településhálózat létezett. Alsónyéken egykorú telep és temetkezések kerültek elő. A Starčevo-közösségek gazdálkodásában fokozatosan nőtt a háziállatok, a szarvasmarha, a juh, a kecske és a sertés szerepe, és egy- és kétszemű búzát, valamint árpát termesztettek, bár ezt egyelőre szerény adatok támasztják alá.
A Starčevo-telepeken bakonyi és balaton-felvidéki kőnyersanyagot is használtak; a szentgáli vörös radiolarit kedvelt nyersanyaguk volt. Ez a kutatás szerint azt jelzi, hogy a földművelő közösségeket nem „légüres tér” vette körül, hanem kapcsolatban álltak a szomszédos területekkel. A Balatontól északra a kutatás szerint valószínűleg továbbra is gyűjtögetők, vadászok és halászok éltek. A korai földművelési technika ugyanakkor korlátozta a művelhető terület nagyságát. A tiszántúli földművelés részleteiről külön szócikk szól.
A dunántúli Starčevo-kultúra emberei készítették az első égetett agyagedényeket a Dunántúlon, és ezek az egész kultúrkörben nagyfokú hasonlóságot mutatnak. A Körös-kultúra jellegzetes formái a félgömbös edények. Díszítésüket körömcsípéssel, ujjheggyel, náddal vagy botvéggel benyomkodták, és plasztikus ember- és állatalakokat is felraktak rájuk. A legkorábbi edényeken vörös bevonatra festett fehér, később fekete-barna vonalas vagy rácsos díszítés jelenik meg. A Körös-kultúra arcos edényei közül ismert a Hódmezővásárhely-Gorzsán talált, „Vénusznak” nevezett nő alakú edény.
Egy mérési módszert meg nem nevező becslés szerint mintegy nyolcezer évvel ezelőtt a Dél-Dunántúlon és a Körös–Maros vidékén jelentek meg az első agyagszobrocskák, nő alakú edények, házmodellek és kis, három- vagy négylábú oltárok. Oltár ismert például Hódmezővásárhely–Kopáncsról is. Jellegzetes a zsírfarú idol, amely mindenütt előfordul, ahol a Körös-kultúra élt. A korai újkőkori szobrocskák száma Magyarországon kétszáz fölött van.
A kultikus tárgyak a lakóházakon belül kerültek elő, ami a kutatás értelmezése szerint arra utal, hogy a kultusz a család belügye lehetett. A Körös-kultúra halottait zsugorítva, oldalt fektetve, általában fejjel kelet–délkelet felé temették, sírgödörben vagy gyakran hulladékgödörben. Néha vörös festéket, főleg a koponyán, is megfigyeltek, melléklet azonban nagyon ritka: egy-egy edény vagy kagylókarperec. A kultúra teljes területéről mintegy száz temetkezés ismert.
Szajol-Felsőföldön és Szolnok-Szandán a halottak a házpadlón feküdtek, tárgyakkal együtt. Az égésnyomok alapján a kutatás egy része úgy értelmezi, hogy a házat a halottra gyújtották, és ennek balkáni és görögországi párhuzamait említi. A dunántúli Starčevo-kultúrából egy 2003-as összegzés még csak egyetlen közölt temetkezést, a lánycsóki felnőtt és gyermek kettős sírját ismerte, és a falvak területén, a házak között temetett halottakkal számolt. Azóta az ásatások, például Alsónyéken, bővítették az adatokat.
A kultúra megjelenésének ideje vitatott. A régebbi becslések, mérési módszer megjelölése nélkül, a Kr. e. 7. évezredet adták, a Dél-Alföldre ennek végét, és közel egy évezredes fennállással számoltak. Egy 2002-es radiokarbon-program 94 új, gyorsítós méréssel dolgozott. Kalibrált eredményei szerint a legkorábbi dátumok délen vannak: Šumadijában Kr. e. 6200 körül, a Bánságban és a Bácskában Kr. e. 6000 körül. A délkelet-alföldi dátumok „bőven” Kr. e. 6000 utánra esnek.
Ugyanezen kalibrált sorozat szerint Délkelet-Magyarországon sok lelőhely csak Kr. e. 5800 körül vagy később kezdődik, Pitvaros legalsó rétegtani egységének felső határa Kr. e. 6000 körül van. A korábbi, szintén kalibrált sorozatok a Körös-kultúrát nagyjából Kr. e. 6000 és 5200 közé tették. Nem igazolódott Maroslele-Pana korábban feltételezett, Kr. e. 6300–6200-as korai fázisa, sem Szarvas 23 kiugróan korai kora. A régebbi évezred-adatok mérési módszere nem ismert, ezért azokat a kalibrált évszámokkal nem lehet közvetlenül egybevetni.
Az emberi csontok keltezése további meglepetést hozott. Néhány feltételezetten Körös-kori csont, így Vaskúton, Hódmezővásárhely-Kotacparton és egy maroslele-panai minta, jóval későbbinek bizonyult. Két csont, Topole-Bačon és a Maroslele-Pana 7. sírjában, jóval korábbinak adódott: névértéken a neolitikum előtti időszakból származna, de csak akkor, ha a halfogyasztás miatt nincs szükség úgynevezett rezervoár-korrekcióra. Ez tehát feltételes eredmény. A csontokon gyorsítós radiokarbon- és stabilizotóp-mérés is készült.
A határtól közvetlenül északra, a Jászságban átmeneti kőkori, mezolit vadászok éltek. A Jászberény I telep csigahéjon mért radiokarbon-kora 8030 ± 250 év, kalibráció jelölése nélkül. A kutatás egy része szerint a két közösség között intenzív információáramlás alakulhatott ki, és a vadászok népessége „kész volt” a földművelő vívmányok átvételére. Hogy mennyiben éltek egymás mellett, tisztázatlan, de a közvetítésben fontos szerepük lehetett.
A Körös-kultúra északi határa maga is jelezheti az őslakos népesség jelenlétét, bár a kőeszközökből nyert bizonyíték „nagyon homályos”. A folyamat magyarázatában több modell áll egymással szemben. A 2002-es radiokarbon-program nem tartja alátámasztottnak az egyenletes népességhullám modelljét, és ideiglenesen korlátozott bevándorlás és jelentős helyi átvétel keverékét veti fel. A kutatás egy része „integrációs” modellt javasol, amely a bevándorló késő Starčevo és a helyi gyűjtögetők együttes szerepével számol, és jelzi, hogy magát a bevándorlási modellt csak kevesen vitatták.
Régészeti genetikai vizsgálatok viszont a bevándorlók túlsúlyát mutatják. A mezolit, Starčevo- és vonaldíszes sírokból nyert örökítőanyag a földművelés kezdeti terjedése során folytonosságot mutat az anyai és az apai vonalban, egyértelmű rokonságot a mai Közel-Kelettel és a Kaukázussal, valamint apai ági leszármazásra és a férj családjánál való letelepedésre utal. Egy genomszintű elemzés, amely száz magyarországi újkőkori és rézkori egyént is vizsgált, az európai újkőkori népességet anatóliai bevándorlóktól eredezteti, kevés, régiónként és időben változó helyi vadász-gyűjtögető keveredéssel.
A Starčevo-kultúra vége egy 2003-as összegzés szerint „korántsem világos körülmények közt, de nagyon rövid idő alatt, feltehetőleg a Kr. e. 6. évezred közepén” következett be, mérési módszer megjelölése nélkül. Egy másik, szintén módszert nem jelölő 2003-as összegzés szerint a Kr. e. 6. évezred második felére a Dél-Alföldet a Maros osztotta meg: északon a vonaldíszes, délen a Vinča-kultúra élt. A vonaldíszes kerámia kultúrájának kialakulása a késő Starčevóval párhuzamosan zajlott: a korai vonaldíszes kultúra kalibrált radiokarbon-adatai, Kr. e. 5600/5500 és 5400/5350 között, a legkésőbbi Körös- és Starčevo-fázisokkal egyidejűek.
A viták forrása tehát nem a kultúra léte, hanem az, hogy mikor és hogyan jelent meg: a régebbi és az újabb időrend nehezen vethető össze, a dunántúli házakról nincs alaprajz, a régészeti és a genetikai adatok pedig eltérő hangsúlyokat adnak. A paleolitikumról és Vértesszőlősről az előző szócikkek szólnak. A vonaldíszes kerámia népeinek kialakulását a következő szócikk, a tiszántúli földművelés kezdeteit pedig egy további szócikk mutatja be.
