Budapest ostroma
A közkeletű kép szerint Budapest ostroma egy jól körülhatárolt, pontosan megszámolt időszak volt, amelynek egyetlen napon, egyszerre felrobbantott hidakkal és egyetlen záró dátummal lett vége. A korabeli katonai iratok ennél tagoltabb folyamatot mutatnak. A várost hetek alatt zárták körül, a hidakat különböző napokon robbantották fel, a pesti és a budai harcok külön szakaszban zajlottak, a végpontot pedig a védők kitörése és a szovjet bejelentés együtt jelöli ki.
Ez a szócikk a körülzárást, a pesti hídfő feladását, a hidak felrobbantását, a kitörést és a harcok végét követi végig. A nyilas terror az előző, a Debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés a következő szócikk tárgya. A szöveg a Hadtörténelmi Levéltár magyar, német és szovjet iratainak magyar fordítású kiadására, valamint a szovjet főparancsnok 1945. február 13-i parancsának orosz eredetijére támaszkodik, és minden állításnál megnevezi, melyik irat mit rögzít.
A védelem előkészítése jóval a körülzárás előtt elkezdődött. A kiadott iratok szerint 1944. október 9-én a Honvéd Vezérkar főnöke intézkedett Budapest védelmének előkészítéséről. A Dél Hadseregcsoport terveiben már ekkor szerepelt, hogy a belső védőgyűrű áttörése esetén a csapatok a Duna nyugati partjára vonulnak, és ezt „a hidak felrobbantása” követi. A hidak sorsa tehát nem egy pillanatnyi döntés eredménye volt, hanem hónapokkal korábban rögzített katonai tervé.
Az első pusztulás mégsem a terv szerint következett be. A forráskiadás szerkesztői jegyzete szerint a Margit híd keleti része 1944. november 4-én nem szándékos robbanás következtében pusztult el, gondatlanságból, és a szerencsétlenségnek sok polgári és német utász áldozata volt. A kiadásban erről az eseményről korabeli irat nem szerepel, csak a szerkesztők utólagos magyarázata. A nyugati szakasz akkor még állva maradt.
A körülzárás karácsonykor vált teljessé. A 10. honvéd gyaloghadosztály hadinaplója szerint 1944. december 24-én éjjel jutott a parancsnok tudomására, hogy a hídfőben lévő csapatokat az ellenség „teljesen körülzárta”. Másnap, december 25-én a hadinapló már így rögzítette a helyzetet: „Budapestet az elg-nek sikerült teljesen körülzárnia.” A rövidítés az ellenséget jelöli. A hadinapló tehát két egymást követő napon írta le, ahogy a gyűrű bezárult a város körül.
A körülzárás után a védők utánpótlása a levegőre szorult. A kiadott iratok januári és februári darabjai szerint a bekerített erőket repülőgépekkel, Ju-52 és He-111 típusú gépekkel próbálták ellátni. A légi ellátás mennyiségéről a kiadott iratok összesítő adatot nem közölnek. A bekerítettek élelmezési helyzetéről a Dél Hadseregcsoport február eleji hadinaplója ad képet, amelyet a szócikk alább, a februári eseményeknél részletesen idéz.
A pesti oldal harcai január közepén értek a végükhöz, és ekkor következtek a tervezett hídrobbantások. Az iratok szerint 1945. január 15-én a német csapatok felrobbantották a Horthy Miklós híd, a mai Petőfi híd két pesti mezőjét. Január 16-án a Ferenc József híd, a mai Szabadság híd középső mezője következett. A hidak tehát nem egyszerre, hanem egymást követő napokon pusztultak el, ahogyan az egymást követő napi jelentések rögzítik.
A legismertebb robbantások január 18-án reggel történtek. A IX. SS-hegyihadtest aznapi jelentése szerint reggel hét órakor felrobbantották a Lánchidat és az Erzsébet hidat, és „a Duna keleti partján a harc véget ért”. A jelentés így egyszerre rögzítette a két híd pusztulását és a pesti oldal feladását. A régi és a mai hídnevek egyeztetése közismert azonosítás, nem az iratokból származik, de segít eligazodni a mai városban.
A gyors visszavonulásnak ára volt a magyar egységek számára. A 10. honvéd gyaloghadosztály január 18-i hadinaplója szerint a hidak korai felrobbantása miatt magyar zászlóaljak a pesti oldalon rekedtek. Az iratok szerint a hidakat a német csapatok robbantották fel, a robbantások következményét pedig a magyar hadosztály hadinaplója rögzítette: a pesti oldalon rekedt magyar zászlóaljak a Duna keleti partján maradtak. Ezután a harcok súlypontja Budára tevődött át.
A Margit híd maradéka január végén pusztult el. Az iratok szerint 1945. január 30-án a Margit híd nyugati szakaszát is felrobbantották, és ugyanaznap a jelentés így szólt: „A harc a Várhegyért megkezdődött.” A harcok súlypontja ezzel a Várhegy lett. A Margit híd sorsa jól mutatja a folyamat tagoltságát: keleti része novemberben baleset, nyugati része januárban szándékos robbantás következtében pusztult el.
A bekerítettek helyzete február elejére súlyossá vált. A Dél Hadseregcsoport hadinaplója szerint február 1-jén a napi fejadag öt gramm zsiradék, egy szelet kenyér és lóhús volt, a sebesültek között pedig kiütéses tífusz jelent meg. A polgári lakosság szenvedéséről a cikk csak ennyit állít a katonai iratok alapján: polgári naplót a felhasznált forráskiadás nem közöl, ezért a lakosság szemszöge itt csak töredékesen jelenhet meg.
Február 11-én a védők parancsnoka döntésre jutott. Pfeffer-Wildenbruch aznap 17 óra 50 perckor rádiótáviratban jelentette: „Az élelmet feléltük, az utolsó töltény a csőben”, és közölte, hogy „II.11-én a sötétség beálltával kitörök”. Ugyanebben a táviratban saját becslést adott a városban lévő erőkről: mintegy 23 900 német katonát, köztük 9600 sebesültet, 20 000 magyar katonát, köztük 2000 sebesültet, valamint nyolcvan-százezer polgári lakost említett. Ezek a védők saját számai.
Ugyanezen a napon a szovjet oldalon magyar egységek is harcoltak. A kiadott szovjet jelentések szerint február 11-én egy szovjet tengerészgyalogos dandár az Önkéntes Magyar Hadsereg egyik századával együtt támadott Budán. Az ostromban tehát magyar katonák mindkét oldalon harcoltak: a 10. honvéd gyaloghadosztály a védők, az Önkéntes Magyar Hadsereg százada a támadók között. A szovjet jelentés ezt a századot név szerint említi.
A kitörés iránya és menete a német iratokból követhető. A Dél Hadseregcsoport február 12-i jelentése szerint a kitörés „a tegnapi napon a sötétség beálltával” megkezdődött, és északnyugat felé, Pesthidegkút, Solymár és Pilisszentkereszt irányában haladt. A kimenetelről csak részadat maradt: a február 13-i jelentés szerint a szomori szakaszon mindössze három német és egy magyar tiszt, valamint huszonhárom altiszt és katona jutott át a német vonalakhoz, rádiókapcsolat pedig nem volt.
A harcok végét a szovjet fél hivatalosan február 13-án jelentette be. A Legfelsőbb Főparancsnok aznapi 277. számú parancsa szerint a 2. Ukrán Front a 3. Ukrán Front közreműködésével „másfél hónapos ostrom után” teljesen birtokba vette Budapestet. A parancsot Malinovszkij és Tolbuhin marsallnak címezték. A parancs szerint több mint tízezer katona esett fogságba, köztük Pfeffer-Wildenbruch és törzse. Ez a szovjet fél hivatalos közlése, nem független összesítés.
A német oldal más időtartamot írt le. Wöhler tábornok február 15-én kelt levelében a nyilas kormányzat vezetőjét „50 napig tartó súlyos harcok” után tájékoztatta a város elestéről. A szovjet parancs „másfél hónapot”, a német levél „ötven napot” említ; a két szám nagyjából közel áll egymáshoz, de eltérő kezdőpontból számol. Egy széles körben ismert, ennél hosszabb napszámot az olvasott források nem támasztanak alá, ezért a cikk nem is használja.
Miért térnek el a források ennyire? Először is, mindegyik fél a saját helyzetét rögzítette: a hadinaplók a helyi parancsnok tudását, a hadtestjelentések a napi eseményeket, a szovjet parancs a hivatalos végeredményt. Másodszor, a korabeli iratok nyelve maga is a háború része volt. A győzelmi bejelentés és a vereséget magyarázó levél egyaránt saját közönségnek szólt, ezért kifejezéseiket a szócikk csak idézőjelben, forrásnévvel adja vissza, nem saját hangjaként.
Harmadszor, a számok természete eltérő. A védők táviratának létszámai becslések, a szovjet fogolyszám hivatalos közlés, a kitörés eredményéről pedig csak egyetlen szakasz részadata maradt fenn. Az ostrom katonai és polgári áldozatainak száma vitatott, és az olvasott elsődleges forrásokban nincs összesítés; az áldozatok számáról a források és a kutatás eltérő becsléseket adnak. A szócikk ezért összesített számot nem közöl, csak a megnevezett iratok saját adatait.
Végül a végpont kijelölése is nézőpont kérdése. A szovjet parancs dátuma, február 13-a bizonyított, és a hivatalos bejelentés napja. A német iratok szerint azonban a védők már február 11-én sötétedéskor megkezdték a kitörést, és február 12-én és 13-án a Budáról északnyugat felé tartó csoportok sorsa volt a kérdés. A szócikk ezért mindkét dátumot megadja, és nem jelöl ki közülük egyetlen „igazi” befejező napot.
Összefoglalva: Budapest ostroma nem egyetlen nap vagy egyetlen esemény volt. Az iratok szerint a város decemberben zárult körül, a hidak novembertől januárig, különböző napokon pusztultak el, a pesti harc január 18-án, a budai a február 11-i kitöréssel és a február 13-i szovjet bejelentéssel ért véget. A szócikket a nyilas terrorról szóló cikk előzi meg, és a Debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésről szóló követi.
