MBMAGYAR BETYÁR
Forradalmak, Trianon, Horthy-kor

8.7.3

A magyar holokauszt

Forradalmak, Trianon, Horthy-kor · 1918–1945

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A magyar holokauszt
Illusztráció

Röviden

A mai becslések szerint a magyar holokauszt áldozatainak száma körülbelül ötszázhatvanötezer; ebből a trianoni területről körülbelül kétszázkilencvenhétezer. A magyar holokauszt az 1938-tól induló törvényi kizárás, az 1944. áprilisi megjelölés és összeszedés, majd a májusi vidéki deportálás keretének folyamata – nem három törvény és egyetlen német nap története.

A magyar holokauszt

A közkeletű kép szerint a magyarországi zsidóság tragédiája három „zsidótörvényre” és 1944 márciusától a német megszállásra sűríthető. A törvények és rendeletek szövege azonban hosszabb állami kizárást mutat: 1938-tól fogalmi és gazdasági korlátok, 1944 áprilisától megjelölés és bizalmas összeszedési parancs, majd a vidéki deportálás kerete következik.

A kizárás már a német megszállás előtt törvényi lépcsőkön indult. Az 1938. évi XV. törvénycikk a sajtó-, szín- és filmművészeti kamarákban a zsidó tagok arányát legfeljebb húsz százalékban maximálta. Ugyanez a plafon a nagyobb, legalább tíz értelmiségit foglalkoztató vállalatokra is vonatkozott, szabály szerint 1943. június 30-ig elérendő aránnyal. A húsz százalékba nem számított többek között a hadirokkant, a tűzharcos és az, aki 1919. augusztus 1. előtt tért át más bevett felekezetbe. A törvény a kihirdetés napján lépett hatályba.

Az 1939. évi IV. törvénycikk már fogalmat adott. Zsidónak minősült az is, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője izraelita felekezetű volt, továbbá ezek hatálybalépés utáni ivadékai, a törvényben rögzített kivételekkel. Zsidó a felsőház tagjává – az izraelita lelkészek kivételével – nem választható, és a közszolgálatba tisztviselőként vagy alkalmazottként nem léphet. A kamarai felvétel felső határát a törvény hat százalékra szállította le; amíg ez alá nem csökkent, új zsidó tag általában nem volt felvehető.

Ugyanez a törvény az ítélőbírákat és az ügyészségi tagokat 1940. január 1-jével, a tanárokat, tanítókat és községi jegyzőket 1943. január 1-jéig nyugdíjazni vagy elbocsátani rendelte. A köznyelv „második zsidótörvénye” tehát nem csupán arányszámot szigorított: a felekezeti származás alapján definiált, és a közszolgálatból zárta ki az érintetteket. A fogalom és a kivételek már ebben a szövegben elválnak az 1938. évi arányosítástól. Aki egyetlen törvénycímet mond, a határidőket is eltörli.

Az 1941. évi XV. törvénycikk 9. §-a kimondta: nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos. Ugyanott zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született, valamint – származásra tekintet nélkül – aki maga az izraelita felekezet tagja. A hangsúly tehát a nagyszülők születési felekezetére és az izraelita tagságra került. A tilalom megszegése a törvény büntető szakaszai szerint bűntett lehetett. A három iskolai sorszám mögött három különböző fogalmi szerkezet áll.

Az 1942. évi XIV. törvénycikk a honvédelmi szabályokat módosította. Eszerint zsidó hadkötelesek sem a honvédség, sem a csendőrség kötelékében fegyveres szolgálatot nem teljesítenek; kisegítő szolgálatot igen. A fogalom az 1941. évi XV. törvénycikk megfelelő szakaszaira utalt. A kisegítő munkaszolgálat tehát törvényi keretet kapott még a német megszállás előtt. A köznyelv „három zsidótörvénye” ezt a lépcsőt gyakran kihagyja, noha a kizárás ezúttal is állami aktus.

Egy történeti tanulmány számlálása szerint 1938 és 1944 között huszonegy zsidótörvény született, a numerus claususszal együtt huszonkettő; a márciusig tartó időszakban pedig több száz zsidó tárgyú rendelet. A „három törvény” narratíva ezért leegyszerűsít. A törvényi szövegek önmagukban is eltérő arányokat, fogalmakat és tilalmakat rögzítenek. A kutatás egy része hangsúlyozza: a sorszámozott címek nem merítik ki a joganyagot. A hosszabb törvényi előzmény nélkül az 1944-es fordulat is félreérthető.

Az 1944. évi 1.240. M. E. rendelet hatálybalépésétől minden hatodik életévét betöltött zsidó személy – nemre tekintet nélkül – köteles volt házon kívül a felső ruhadarab bal mellrészén jól látható, tízszer tíz centiméteres kanárisárga hatágú csillagot viselni. A rendelet a zsidó fogalmát az 1941. évi XV. törvénycikk 9. és 16. §-ára utalta. A szakirodalmi kronológiák a hatályt 1944. április 5-ére kötik; a rendeletszöveg a hatálybalépés napját a cím mellett külön naptári évszámmal nem írja ki egyértelműen.

Baky László 1944. április 7-i bizalmas belügyi utasítása más műfaj. Eszerint a magyar királyi kormány rövid időn belül „megtisztítja” az országot a zsidóktól, és a tisztogatást területrészenként rendeli el. Az eredmény: a zsidóságot nemre és korra tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később gettó vagy kijelölt zsidóépület is szerepelt. A német biztonsági rendőrség tanácsadóként a helyszínre szállt; az együttműködésre különös súlyt kellett helyezni. A magyar belügyi parancs és a német tanácsadói jelenlét együtt áll a szövegben.

Az elszállított legfeljebb két váltás fehérneműt, tizennégy napi élelmet és ötven kilogramm poggyászt vihetett; pénzt, ékszert, aranyat és más értéktárgyat nem. A csendőrkerületek sorrendje a kassai, marosvásárhelyi, kolozsvári, miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi, székesfehérvári és budapesti kerületek szerint haladt, legvégül Budapest székesfőváros. Az utasítás szigorúan bizalmas volt: a tisztogatás megkezdése előtt senki sem szerezhetett róla tudomást. A sárga csillag tehát megjelölés; a Baky-irat összeszedési parancs.

A két áprilisi irat szándékos elválasztása azért fontos, mert a közkeletű elbeszélés a csillagot gyakran a gettósítással azonosítja. A rendelet a megkülönböztető jelzést írja elő; a belügyi utasítás a gyűjtőtábort, a gettót és a kerületsorrendet. Az egyik kihirdetett miniszterelnöki szabály, a másik szigorúan bizalmas. Aki a kettőt egyetlen intézkedésnek látja, a műfajt és a sorrendet is elveszíti. Budapest a parancs szövegében a sor végén áll.

Összefoglaló kronológiák szerint a deportáló vonatok 1944. május 15-én indultak, Kassán át Auschwitz felé. Egy összefoglaló becslés szerint június végéig mintegy négyszáznegyvenezer személyt, a vidéki zsidóság túlnyomó többségét deportálták. Egy olvasott összesítés négyszázharminchétezer-négyszázkettő deportáltról ír, többségüket Auschwitzba. A Baky-utasítás szerinti kerületsorrend a vidéki kerületektől a főváros felé haladt; a gyors vidéki összeszedés ezt a sorrendet követte. A két deportálási adat forrásonként eltér: az egyik összefoglaló becslés, a másik összesítés.

Ugyanezek az összefoglalók szerint a kormányzó július elején leállíttatta a deportálásokat; egy másik kronológia július 6-át ad meg. Fellépésével egy összefoglaló becslés szerint mintegy kétszázezer fővárosi zsidó életét mentette meg. A nap-pontosság eltérése mutatja: a leállítás ténye több rétegben áll, a naptári nap forrásonként eltérhet. A fővárosi fordulat nem írható egyetlen vidéki menetrend alá. A leállítás és a budapesti megmaradás becslése együtt olvasható, de a naptári napot forrás nélkül nem lehet egyetlen dátumra zárni.

Az áldozatszám csak becslésként adható meg, megnevezett összesítéssel. A mai történetírás egyik országonkénti veszteségbecslése szerint az 1941-es határokon nyolcszázhuszonötezer-hét zsidó lakosságból ötszázhatvannégyezer-ötszázhét halott; az 1937-es határokon négyszázkilencvenezer-hatszázhuszonegy lakosból kétszázkilencvenhétezer-hatszázhuszonegy. A forrás szerint a szám változhat. A két határvonal különbsége magyarázza, miért nem állítható egyetlen „hivatalos” pontosság. A két határ külön számsora mutatja: a veszteség nagyságrendje forrásfüggő, nem egyetlen hivatalos alak.

A mai becslések szerint a magyar holokauszt áldozatainak száma körülbelül ötszázhatvanötezer; ebből a trianoni területről körülbelül kétszázkilencvenhétezer. Ugyanezen becslés szerint a vidéki közösségek csaknem megsemmisültek, a túlélők többsége pedig Budapesten maradt. A két becslés ötszázhatvannégy–ötszázhatvanötezer között mozog: az egyik az 1941-es határokra, a másik a magyar holokauszt áldozataira vonatkozik. Forrás nélküli „pontos” számot nem lehet kiemelni közülük; a nagyságrend a megnevezett becslésekkel együtt áll.

A forrásrétegek eltérése először a műfajokból adódik. A törvénycikkek kihirdetett jogszabályok; a csillagrendelet miniszterelnöki rendelet; Baky április 7-i irata bizalmas belügyi utasítás. Másodszor a fogalmak különböznek: arányplafon, szülő–nagyszülő felekezet, születési felekezet és házassági tilalom nem ugyanaz. Harmadszor az összesített áldozatszám becslés: a megnevezett táblák közel állnak egymáshoz, de nem azonosítanak egyetlen kerek „hivatalos” számot. Aki egyet lát, a rétegeket összecseréli.

A kutatás egy része a német megszállás utáni deportálást emeli ki; mások az 1938–1942-es törvényi kizárást is a folyamat részeinek tekintik. A Baky-utasítás magyar belügyi irat, német tanácsadókkal: a „csak a németek műve” sűrítés ezért nem állja a törvények és a belügyi szöveg tanúságát. Budapest a csendőrkerületi sorrend végén állt; a fővárosi sors nem azonos a vidéki összeszedéssel. A legendás kép a hosszabb jogi lépcsőt és a két áprilisi iratot egyetlen jelenetté sűríti.

A sárga csillag kihirdetett miniszterelnöki rendelet, Baky László április 7-i irata pedig bizalmas belügyi utasítás: a két műfaj nem cserélhető fel. Az áldozatszám a mai becslésekben ötszázhatvannégy–ötszázhatvanötezer körül áll; a trianoni vagy az 1937-es területre mindkét tábla körülbelül kétszázkilencvenhétezres nagyságrendet ad. A magyar holokauszt az 1938-tól induló törvényi kizárás, az 1944. áprilisi megjelölés és összeszedés, majd a májusi vidéki deportálás keretének folyamata – nem három törvény és egyetlen német nap története.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor indultak a deportáló vonatok 1944-ben?
Összefoglaló kronológiák szerint a deportáló vonatok 1944. május 15-én indultak, Kassán át Auschwitz felé. A Baky-utasítás szerinti kerületsorrend a vidéki kerületektől a főváros felé haladt; a gyors vidéki összeszedés ezt a sorrendet követte. Budapest a parancs szövegében a sor végén áll.
Mi volt a második zsidótörvény?
Az 1939. évi IV. törvénycikk már fogalmat adott. A köznyelv „második zsidótörvénye” tehát nem csupán arányszámot szigorított: a felekezeti származás alapján definiált, és a közszolgálatból zárta ki az érintetteket. A fogalom és a kivételek már ebben a szövegben elválnak az 1938. évi arányosítástól.
Mi a különbség a sárga csillag és a Baky-utasítás között?
A rendelet a megkülönböztető jelzést írja elő; a belügyi utasítás a gyűjtőtábort, a gettót és a kerületsorrendet. Az egyik kihirdetett miniszterelnöki szabály, a másik szigorúan bizalmas. A sárga csillag tehát megjelölés; a Baky-irat összeszedési parancs. Aki egyet lát, a rétegeket összecseréli.

Források

  1. 1938. évi XV. törvénycikk „a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”.
  2. 1939. évi IV. törvénycikk „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”.
  3. 1941. évi XV. törvénycikk „a házassági jogról szóló 1894:XXXI. tc. kiegészítéséről… és a fajvédelmi rendelkezésekről”.
  4. 1942. évi XIV. törvénycikk (honvédelmi novella).
  5. 1944. évi 1.240. M. E. rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről.
  6. 6163/1944. B. M. res. – Baky László bizalmas utasítása, Budapest, 1944. április 7.
  7. United States Holocaust Memorial Museum: „Jewish Losses during the Holocaust: By Country”.
  8. Magyarország története a XX. században.
  9. Hungary from 1918 to 1945; Hungary since 1945. YIVO Encyclopedia of Jews in Eastern Europe.
  10. „A magyarországi zsidótörvények és -rendeletek, 1920–1944”.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak