A doni katasztrófa
A közkeletű kép szerint a doni katasztrófa egyetlen nap gyáva menekülése, és kétszázezer magyar „ottmaradt” a Donnál. Az 1943. januári összeomlás azonban napokon át tartó áttörés, szakadás és visszavonulás volt a 2. magyar hadsereg Don-parti arcvonalán. A veszteségszámok csak becslések; egyetlen hivatalos végösszeg nem áll.
A tárgy az urivi és a scsucsjei áttöréstől a hadtestek szakadásán át Jány Gusztáv januári és márciusi hadseregparancsáig, Hollósy-Kuthy László jelentéséig és Stomm Marcel búcsúparancsáig terjed. A 2. hadsereg felállítása és a Don-kanyar 1942. őszi hídfőharcai csak háttérmondatban jelennek meg; önálló történetük másutt bontakozik ki. A Kállay Miklós kormány politikája itt csak az 1943. január 22-i sajtóérintés erejéig áll. A frontnapló és a hadseregparancsok rétegeit külön kell tartani; a későbbi visszaemlékezés nem helyettesíti a korabeli okmányt.
Az 1943. január 12-i napon szovjet támadás indult a Don partján védelemben álló 2. magyar hadsereg ellen; a főkezdet az urivi hídfő térségéhez kötődik. A hadseregparancsnokság naplója szerint – a mondat későbbi idézetből ismert – a tüzérségi és Sztálin-orgona előkészítés 9 óra 45-kor, a támadás 10 óra 30-kor indult Urivból. A naplóóra tehát közvetve áll; a január 12-i főkezdet több összefoglalóban egyezik. A 7. könnyű hadosztály térsége a támadás első sávjához kötődik; a pontos óra a naplóidézet rétegében áll.
Január 13-án a magyar–német ellentámadási kísérlet elakadt; a Cramer-hadtest részleges bevetése és a Martsa-csoport mozgása a helyzetet nem fordította meg. Január 14-én a scsucsjei hídfőből is megindult a támadás, és a 2. hadsereg arcvonala kettészakadt; a 12. könnyű hadosztály védelme összeomlott. Németh József tizedes a 17/III. zászlóalj Don-szakaszán ugyanezen a hajnalon írt általános orosz támadást és −45 Celsius-fokos hideget – helyi tapasztalat, nem cáfolata az urivi január 12-i főkezdetnek.
Január 15-én a III. hadtestet a német 2. hadsereg Siebert-hadtestcsoportja alá rendelték. A szakirodalom szerint január 16–17. körül Osztrogozsszk körül körvédelem alakult, és a VII. hadtest visszavonásának kérdése a feletteseknél „utolsó emberig” tartás válaszát is kiváltotta. Hollósy-Kuthy László későbbi jelentése szerint a 13. könnyű hadosztály Osztrogozsszkban körülzáratott, majd a németek véglépcsőjeként parancsra tört ki, és felmorzsolódott. A körülzárás és a kitörés tehát parancsra történt, nem önkényes futásként; a jelentés a helytállást hangsúlyozza.
Január 20. körül a szakirodalom szerint Osztrogozsszk védői kitörtek. A szakirodalom szerint január 22-én a B Hadseregcsoport a 2. hadsereg kivonásáról és újjászervezéséről döntött. Ugyanezen a napon a Délmagyarország Kállay Miklós „megnyugtató” kijelentéseit közölte: ha a veszteségek az eddigieknél nagyobbak is, távol állnak az ellenséges híradások számaitól; Nagy Vilmos honvédelmi miniszter derűlátó hangot ütött meg. Az urivi összeomlást a közölt lapszám néven nem nevezi. A sajtóérintés tehát nem nyílt beismerés az összeomlás mértékéről.
Január 24-én a hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból, és Jány Gusztáv kiadta a 294/2. hadseregparancsot. A parancs szerint a 2. magyar hadsereg „elvesztette becsületét”, mert kevés, esküjéhez és kötelességéhez hű ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle joggal elvárhattak. A szöveg a túlerő miatti álláselvesztést szerencsétlenségnek, a „lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülést” becstelenségnek nevezi. Ez a januári értékelés a hadsereg egészére vonatkozik, nem egyetlen szakaszra vagy hadosztályra.
Ugyanez a január 24-i parancs megtiltja, hogy betegség, sebesülés vagy fagyás miatt bárkit elengedjenek a gyülekezési területről. Vas fegyelmet ír elő, szükség esetén helyszíni felkoncolással, a nyugati kijáratok lezárásával és tizedeléssel. A parancs a zsidó munkásszázadok zárt menetét állítja szembe a szétszóródott csapatlegénységgel, amelyet „állati színvonalra süllyedt csürhének” nevez. A dokumentum hangvétele kemény; a későbbi márciusi szöveg ettől élesen elválik, és más értékelést ad.
Hollósy-Kuthy László január 31-i jelentésében azt írja: a 13. könnyű hadosztály az áttörés után meghosszabbodott arcvonalát megvédte és tartotta, visszavonulását csak parancsra hajtotta végre. Kéri annak kivizsgálását, hogy a hadosztály megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét. A jelentés tehát a január 24-i hadseregértékelést a saját alakulat nevében visszautasítja. Veszteségszámot a jelentés nem ad; a vita a „becsület” fogalmán forog, nem a létszámon vagy a pontos veszteségen.
Jány március 12-i 30. számú hadseregparancsa szerint a m. kir. 2. honvéd hadsereg a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben „becsülettel állta a harcot”. A szöveg szerint a Donról magyar honvéd vált le utolsónak, és a 9. könnyű hadosztály csapatai csak január 26-án hagyták el állásaikat. Mindezt dermesztő 45 fokos hidegben, fedél nélkül, élelmezési nehézségek és lőszerhiány mellett írja. A januári és a márciusi hangvétel ellentétes; moralizáló ítélet nélkül, dokumentumként állnak egymás mellett.
Németh József tizedes naplója szerint a 17/III. zászlóalj január 27-én hajnalban indult hátrafelé, és ők voltak „az utolsók”, akik utolsókig kitartottak az első vonalban. A leválás napja tehát két adatban áll: a márciusi hadseregparancs január 26-át, a tizedes naplója és a hozzá kapcsolódó bevezető jegyzet január 27. hajnalát írja. Egyik sem törli a másikat; mindkettőt jelezni kell. A hideg és a hiány a márciusi parancsban és a naplóban közös; a két dátum együtt olvasandó.
Stomm Marcel 1943. február 1-jén Krasznoje Olimban kiadott búcsúparancsában nem adja tovább a Siebert-féle kitörési parancsot. Szerinte a III. hadtest több mint tizenkét napon át fedezte a német 2. hadsereg visszavonulását, lőszer- és élelemhiányban, hidegben. Azt írja: nincs értelme, hogy agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el; ezért mindenkinek saját belátására bízza jövendőjét. A parancs szövege a felszereléshiányt és a fedező szerepet hangsúlyozza, nem moralizáló ítéletet.
A szakirodalom szerint a III. hadtest csoportjai február 2. körül jutottak ki a gyűrűből Sztarij Oszkol felé; a gyűrű január 28. körül az Olim-völgynél alakult, és nem volt teljesen összefüggő. Egy levéltári összefoglaló szerint az utolsó küzdő alakulatok február 3-án váltak ki. A szakirodalom szerint a doni harcokat megjárt csapatok hazaszállítása 1943. április 24. és május 30. között zajlott, a hadseregparancsnokság kivételével. A januári áttörés és a tavaszi hazatérés között hetek teltek el. Németh február 8-i bejegyzése éhséget, hideget és német kizavarást is rögzít.
A veszteségeket csak becslésként lehet megadni; egyetlen fennmaradt elsődleges okmány sem ad teljes hadsereg-összveszteséget. A mai történetírás becslése szerint hozzávetőleg százhúsz ezer sebesült, elesett és fogoly esett a közel egyéves keleti tevékenység során. Másik becslés január–februárra körülbelül ötvenezer hősi halottat, ötvenezer sebesültet és huszonhét–huszonnyolc ezer foglyot ad, összesen körülbelül százhuszonhét–százhuszonnyolc ezret. A „kétszázezer ottmaradt” közhely az elsődleges forrásokból nem igazolható; a szakirodalom szerint a körülbelül kétszáz ezres nagyságrend a kivonuló állományhoz kötődik, nem az ottmaradt végösszeghez. A becsléseket ezért külön-külön kell közölni.
Egy 1958-as dokumentumkötet szemléje 147 971 fős veszteséget – halottak, súlyos sebesültek, megfagyottak, foglyok – és nyolcvan százalékos anyagi pusztulást közöl. Egy levéltári összefoglaló szerint pontos adat nincs: legalább kilencvenhárom ezer, más források százhúsz–száznegyvennyolc ezer között mozognak. A mai történetírás további becslése körülbelül negyvenezer halottat, körülbelül harmincötezer sebesültet, sok eltűntet és körülbelül hatvanezer foglyot ad; a fegyverzet pusztulását körülbelül nyolcvan százalékra teszi. A számok nem egyeznek; egyik sem „hivatalos” végösszeg, és nem is olvashatók össze egyetlen adattá.
A források azért térnek el, mert három réteg különválik. Először az értékelés: Jány január 24-i parancsa a becsületvesztést, Hollósy-Kuthy január 31-i jelentése a helytállást, Jány március 12-i parancsa pedig a becsülettel állt harcot állítja középpontba. Másodszor a helyi és a hadsereg-kronológia: Németh a saját szakaszán január 14-ére ír általános támadást, miközben az urivi főirány január 12-én indult. Harmadszor a veszteségszám: a közölt számok százhúsz ezertől 147 971-ig és a más bontású negyvenezer–hatvanezeres sávig terjednek. A kutatás egy része a tartományt nyitva hagyja, végleges szám nélkül.
A legenda szerint a hadsereg egésze gyáva volt, és egyetlen pontos veszteségszám létezik. A bizonyítékréteg Hollósy-Kuthy helytállás-jelentését, a márciusi „becsülettel állta a harcot” értékelést és Stomm fedező-parancsát állítja mellé. Stomm szövege a végrehajtható feladat és az ellátás hiányát dokumentálja; a források itt nem árulásról szólnak. A papírtalpú bakancs mint fő ok a korabeli elsődleges parancsokból és naplókból nem áll; anekdotaként kezelendő, nem tényként. A kormány január közepi nyílt beismerése sem igazolható a sajtóból; a Délmagyarország megnyugtató hangot közölt, Urivot néven nem.
Összefoglalva: az 1943. január 12-i urivi támadással megindult a szovjet offenzíva, január 14-én az arcvonal szakadt, január 24-én a maradványok kiváltak és Jány kemény parancsot adott, február 1-jén Stomm búcsúparancsot írt, február 2. körül a III. hadtest csoportjai kijutottak. A 26. és a 27. napi leválásadat együtt áll. A veszteség csak több, egymástól eltérő becslésként adható meg. A 2. hadsereg felállítását, a gyorshadtestet és a Don-kanyar őszi hídfőharcait a szomszéd témák bontják ki.
