1919. március 21.
A közkeletű kép szerint 1919. március 21-én Károlyi Mihály önként, békésen átadta a hatalmat a munkásosztálynak, és ezzel egyetlen, vértelen fordulattal megszületett a Tanácsköztársaság. A korabeli sajtó és a későbbi elbeszélések rétegei azonban nem egyeznek ebben a zárt történetben: a nap eseménysora forrásonként más hangsúlyt kap.
Az előzmény e naphoz csak annyiban tartozik, amennyiben a források emlegetik. Paul de Lobit belgrádi levele 1919. március 19-én kelt; a budapesti antantmisszió vezetője, Fernand Vix – a francia írás szerint Vix, a korabeli magyar sajtóban gyakran „Vyx” – 1919. március 20-án adta át Károlyinak. A pontos óra forrásonként 10, 10:30 vagy 11 körül mozog; egyetlen „pontos” percet a források nem zárnak le. A „Pesti Napló” délelőtt 11-et vagy délt említ; a francia rekonstrukció körülbelül 10-től, a beszélgetés végéig körülbelül 11:15-ig; a kronológia 10:30-at ad. A levél március 21. 18 órára kért választ.
A jegyzék betűje semleges zónát és szövetséges megszállást ír elő a fontosabb pontokon; a magyar visszavonulás kezdete március 23., legfeljebb tíz nap. Maga a szöveg nem használja a „politikai határ” formulát. Azt a korabeli magyar sajtó és a „Magyarország népéhez!” proklamáció a szóbeliségről állítja; Vix március 23-i nyilatkozata formálisan cáfolja, hogy politikai határról lett volna szó. A részletes diplomáciai-katonai történet másutt bontakozik ki; itt csak az átadás, a határidő és a napi hatás számít. A szóbeli kiegészítés vitája tehát a 21-i naphoz csak keretként tartozik.
Az átadáskor Vixet szövetséges tisztek is kísérték; a források Baker és Pentimalli nevét említik, egy francia levéltári rekonstrukció Roosevelt vagy Ameil jelenlétét is. Berinkey és Böhm Vilmos is ott volt az átadásnál a francia rekonstrukció szerint. A jegyzék átadásakor Vixnak a francia források szerint semmilyen kényszerítő erő nem állt rendelkezésére. A Berinkey Dénes vezette kormány a jegyzék nyomán lemondott; a döntés a március 20-i és 21-i minisztertanácsok során alakult ki a „Pesti Napló” szerint. A lemondás tehát a válaszhatáridő előtti és alatti napokra esik.
Március 21-én a magyar oldal elutasító választ adott. A közlés szerint Podmaniczky Tibor adta át a 18 órás határidőre. A válaszjegyzék Károlyi aláírásával azt mondja: a kormány nincs abban a helyzetben, hogy tudomásul vehesse a békekonferencia határozatát. A válasz szerint a határozat ellentmond az 1918. november 13-i fegyverszüneti konvencióval, és Magyarországot nem hívták meg a konferenciára; ezért a kormány lemond. A jegyzék részletes tartalma és keletkezése másutt bontakozik ki; itt a válasz és a lemondás a nap magja.
Ugyanezen a napon, a Gyűjtőfogházban megegyezés jött létre a szociáldemokrata küldöttek és a fogva tartott kommunista vezetők között; a forráskiadás bevezetője kora délutáni megállapodást ad. A „Pesti Napló” a szociáldemokrata oldalon Kunfi Zsigmondot, Landler Jenőt, Pogány Józsefet és Göndör Ferencet nevezi meg. A mai összefoglaló szakirodalom egy része szerint a megegyezés Károlyi háta mögött történt, miközben ő szociáldemokrata kormányt tervezett; ez másodlagos rekonstrukció, nem a korabeli sajtó saját formulája.
Az egyesülési határozat kelte: Budapest, 1919. március 21. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja teljes egyesülését mondja ki; az egyesült párt ideiglenes neve Magyarországi Szocialista Párt. A kommunisták részt vesznek a párt és a kormányhatalom vezetésében. A határozat szerint a párt a proletariátus nevében haladéktalanul átveszi az egész hatalmat; a diktatúrát a munkás-, paraszt- és katonatanácsok gyakorolják, a nemzetgyűlési választások tervét elejtik.
A határozat fegyveres és szellemi szövetséget kíván az orosz szovjetkormánnyal. A megállapodást még aznap jóváhagyta a szociáldemokrata pártválasztmány, és ezzel szinte egyidőben a katonatanács is. A „Pesti Napló” szerint Kun Béla és a kommunista párt többi letartóztatott tagja március 21-én délután elhagyta a Gyűjtőfogházat. Néhány vezető – köztük Garami Ernő, Peidl Gyula és Buchinger Manó – ellenezte a közös kormányzást a mai összefoglaló szakirodalom szerint. A pártválasztmányi és a katonatanácsi jóváhagyás így még a munkástanács esti ülése előtt lezárult.
A budapesti munkástanács 1919. március 21-én este hét órára összehívott ülése döntött a hatalom átvételéről. Az ülésen Garbai Sándor ismertette a két párt álláspontját és a határozati javaslatot; a beszédrészletek az antant kelet felé fordító hatását, a polgári kormány lehetetlenségét és a vörös hadsereg szükségét hangsúlyozzák. Este tíz órakor együttes pártvezetőségi ülésen megalakult a Forradalmi Kormányzótanács. Elnöke Garbai Sándor lett; a külügyi népbiztos Kun Béla. A személyi összetétel teljes jegyzőkönyve a forráskiadás szerint nem maradt fenn e napról.
E napon mondták ki a Magyarországi Tanácsköztársaságot. A kormányzótanács későbbi ülései, a népbiztosok intézménytörténete és Kun Béla pályaképe külön tárgy, és másutt bontakozik ki. A „Mindenkihez!” kiáltvány szerint Magyarország proletársága „a mai nappal” magához veszi a hatalmat, és az ország tanácsköztársasággá alakul. A kormányhatalmat a párt megbízásából a Forradalmi Kormányzótanács veszi át; a szöveg a tanácsköztársaság keretét e napon rögzíti, nem a későbbi intézményrendet.
Ugyanez a kiáltvány a nagybirtok, a bányák, a nagyüzemek, a bankok és a közlekedés szocializálását, proletárhadsereget és az orosz szovjetkormánnyal való közösséget hirdeti. A fogalmazás a forráskiadás bevezetője szerint Kun Béla és Pogány József nevéhez kötődik, és március 21-ről 22-re virradó éjjel történt; a lapokban március 22-án jelent meg. Egy másik elbeszélés 21. esti képet is említ; a kelte és a megjelenés tehát nem sűríthető egyetlen napra.
A „Magyarország népéhez!” proklamáció a kormány lemondását mondja ki, és a hatalom átadását „Magyarország népei proletariátusának”. Azt is állítja, hogy az antant-misszió a demarkációs vonalat politikai határnak tekinti; a gyűjtőfogházi tárgyalást, az egyesülést és a Forradalmi Kormányzótanács névsorát nem írja le. A „Pesti Napló” 1919. március 22-én elnöki szövegként közli. A közlés ténye nem zárja le az aláírás és a hitelesség vitáját; a források itt több változatot tartanak fenn, és egyik sem törölhető a másikkal.
A korabeli sajtó a proklamációt elnöki nyilatkozatként adja. Egy későbbi, polemikus hadtörténeti elbeszélés „lemondatásról” és kényszerű aláírásról beszél; ez értékítélet, nem önálló bizonyíték. Lexikon-összefoglaló „békés úton” átadott hatalomról ír. Egykori titkár és más szemtanúk aláírásról beszélnek; Berinkey későbbi, népbiztos-perbeli vallomása árnyaltabb képet ad. Károlyi 1922. november 27-i bírósági megállapító irata szerint a kiáltványt sem nem fogalmazta, sem alá nem írta; „történelmi hamisítványnak” nevezi, és 1922-től következetesen tagadta.
A kutatás egy része a források többségére hivatkozva a ráhamisított aláírás képét adja; más szemtanúi vonalak ezt ellentmondásosan látják. Sem az önkéntes átadás, sem a hamisítás nem zárható le egyetlen tényként; a rétegek külön állnak egymás mellett. A fordulat „forradalom”, „puccs” vagy „kormányválság” értékelése a későbbi történetírásban vitatott; az eseménysor itt a forrásolt napra szorítkozik, polemika és mai politikai keretezés nélkül. A „Pesti Napló” közlése és az 1922-es tagadás egymás mellett áll.
A „Pesti Napló” és a „Világ” 1919. március 22-i tudósítása szerint a fordulat „vér nélkül”, illetve „zökkenő nélkül” ment végbe a fővárosban; a „Pesti Napló” a második forradalom első napját az október harmincegyedikéhez hasonlítja. Ez korabeli sajtóértékelés az átmenetre; nem bizonyítja minden áldozat hiányát országosan. A mai összefoglaló szakirodalom egy része szerint a második fordulat szinte puccsszerűen, meglepetésként érte a lakosságot; a március 22-i reggeli kép – vörös zászlók és plakátok – már a nap utáni következmény.
Az első fennmaradt Forradalmi Kormányzótanács-ülésjegyzőkönyv március 22-i; a testület megalakulását a forráskiadás a március 21. estére teszi. A március 21. esti megalakulásról és a szesztilalom, illetve a statárium döntéséről a forráskiadás szerint külön jegyzőkönyv nem maradt fenn; a közlés és a kelte itt is elválik. A népszerű sűrítés, amely szerint a kormányzótanács első ülése március 21-én lett volna, a fennmaradt jegyzőkönyvvel nem egyezik. A rendeletek kelte és a lapközlés külön szál.
A források azért térnek el, mert más műfajt és más időpontot rögzítenek. A de Lobit-levél diplomáciai szöveg; a „Pesti Napló” és a „Világ” másnapi tudósítás; az egyesülési határozat és a „Mindenkihez!” párt- és kormányzótanácsi nyelv; a „Magyarország népéhez!” proklamáció közlése és a későbbi tagadás külön réteg. A „politikai határ” vita a szóbeliség és a cáfolat között áll; a részlet a jegyzék önálló tárgyához tartozik, nem e nap teljes kifejtéséhez. A kutatás egy része a rétegeket együtt olvassa, mások a sajtót és a bírósági iratot külön kezelik.
Így 1919. március 21. nem egyetlen hősi vagy egyetlen áruló pillanat, hanem budapesti hatalomátvétel napja: elutasító válasz a jegyzékre, pártok egyesülése a Gyűjtőfogházban, munkástanácsi döntés este hétkor, a Forradalmi Kormányzótanács megalakulása este tízkor, és a Tanácsköztársaság kimondása. A nyitott kérdések – Károlyi proklamációjának hitelessége, a Vix-átadás órája, a „Mindenkihez!” kelte és megjelenése – forrásszálanként maradnak, nem egyetlen hivatalos táblában. A következő napok sajtója és jegyzőkönyvei már a fordulat utáni keretet rögzítik.
