MBMAGYAR BETYÁR
Dualizmus

7.2.3

Pest–Buda egyesítése (1873)

Dualizmus · 1867–1918

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Pest–Buda egyesítése (1873)
Illusztráció

Röviden

Összefoglalva: Budapest nem egyetlen napon jött létre, hanem egy többéves folyamat eredménye. Az egyesítést egy törvény mondta ki, ezt választások sora követte, majd az új fővárosi tanács átvette a régi városok ügyeit. A november 17-i dátum ennek a folyamatnak a záró lépése, nem az egésznek az összefoglalása.

Pest–Buda egyesítése (1873)

A közkeletű kép szerint Budapest egyetlen ünnepélyes napon született meg: a három város egy nap alatt „összeolvadt”, és ugyanazon a napon nevet is kapott. Az írott források ennél hosszabb és tagoltabb folyamatot mutatnak. Az egyesítést egy törvény mondta ki, ezt választások sora követte, majd az új fővárosi tanács átvette a régi városok ügyeit. A november 17-i dátum ennek a folyamatnak a záró lépése, nem az egésznek az összefoglalása.

Ez a szócikk a törvény szövegét, az 1873 őszi választásokat és a hivatalos működés kezdetét követi végig, és mindenütt jelzi, melyik állítás melyik forrásból származik. A törvény szövegét a cikk közvetlenül olvassa, a korabeli sajtót a Vasárnapi Ujság két számán keresztül, a november 17-i napot pedig levéltári ismertetésből ismeri. Budapest világvárossá fejlődése a következő szócikk tárgya, a városfejlesztés intézményeiről itt csak egy-két mondat esik.

Az egyesítés gondolata nem 1872-ben merült fel először. Ahogyan a kutatás idézi, már 1848-ban Buda követei is indítványozták a városok egyesítését, és egy 1849. június 24-i belügyminiszteri rendelet egyesítette volna őket. Ez a rendelet azonban nem valósult meg, és a két város külön maradt. A korai terv mégis mutatja, hogy a gondolat egy nemzedéken át jelen volt a magyar közéletben, mielőtt törvény lett belőle.

A városfejlesztés közös intézménye megelőzte a közigazgatási egyesítést. Ahogyan a kutatás idézi, 1870-ben létrejött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely a két város fejlesztésének összehangolását szolgálta. Ennek részletei nem tartoznak ehhez a szócikkhez, de a sorrend fontos: előbb a közös építkezés és tervezés intézménye született meg, és csak utána a közös törvényhatóság. A kétlépcsős út is azt jelzi, hogy az egyesítés nem egyetlen döntés, hanem több év munkája volt.

A döntő jogi lépést az 1872. évi XXXVI. törvénycikk tette meg, amelynek címe szerint a „Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről” szólt. Első paragrafusa kimondja, hogy Buda és Pest szabad királyi fővárosok, valamint Óbuda mezőváros és a Margitsziget „Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesittetnek”. Óbudát és a Margitszigetet a törvény ehhez Pest vármegyéből kebelezte ki. A törvény szentesítésének napja az olvasott jogtári szövegben nem szerepel.

Érdemes megállni a névnél. A törvény kötőjellel írt „Buda-Pest” alakot használ, nem az egybeírt „Budapest” nevet. A közkeletű vélekedés, amely szerint a mai nevet maga a törvény adta, ezért pontatlan. Az egybeírt alak a sajtóban jelent meg: a Vasárnapi Ujság 1873 őszén már „Budapest, az ország egyesült fővárosa” kifejezéssel élt. A név tehát a hivatalos szöveg és a közhasználat között formálódott, nem egyetlen aktussal született meg.

A törvény második paragrafusa szerint az új főváros az 1870. évi XLII. törvénycikk szerinti törvényhatósági jogokat gyakorolja, vagyis törvényhatósági jogállást kapott. A főváros közigazgatási kerületekre oszlott, ezek számát a törvény szerint a közgyűlés határozta meg. A törvény tehát nem egy kész, részletes városszerkezetet írt elő, hanem keretet adott, amelyet az új testületeknek kellett kitölteniük. A kerületek kialakítása így az új közgyűlés feladata lett, a törvény elfogadása után.

A törvény a rendőrség kérdését külön rendezte. A 21. paragrafus szerint ha a rendőrségről szóló törvény az egyesítésig nem születik meg, a rendőrség a „tényleges egyesités napjától” a belügyminiszter alá kerül. A megfogalmazás figyelemre méltó: a törvény maga is különbséget tett a törvény elfogadása és a „tényleges egyesités” napja között. Az egyesítés tehát már a jogalkotó szemében is folyamat volt, amelynek kezdete és megvalósulása elvált egymástól.

Az új főváros legfőbb testülete a törvényhatósági bizottság lett. A 23. paragrafus szerint a bizottság négyszáz tagból állt. A tagok fele a legtöbb adót fizető ezerkétszáz polgár, az úgynevezett virilisek sorából került ki, másik felét az összes választó választotta, kerületenként. A legtöbb adót fizetők így a bizottság felét adták, a másik felét a kerületek választói. A testület megalakulásához tehát előbb választásokra volt szükség.

A törvény azt is leírta, hogyan alakul meg a bizottság. Az 55. paragrafus szerint a tagok igazolása után a főpolgármester közgyűlést hirdet, és ott „a fővárosi bizottságot alakultnak jelenti ki”. Az 56. paragrafus szerint a közgyűlés elnöke a főpolgármester, akadályoztatása esetén a polgármester. A két tisztség, a főpolgármesteré és a polgármesteré, ezért kulcsszerepet kapott: az előbbi elnökölt és kihirdette a bizottság megalakulását, az utóbbi akadályoztatása esetén helyettesítette.

A főpolgármester-választás 1873 őszén zajlott. A Vasárnapi Ujság 1873. október 26-i száma „Ki lesz Budapest főpolgármestere?” kérdéssel számolt be arról, hogy a belügyminiszter pecsételt levelében három jelölt szerepelt: Ráth Károly, Házmán Ferenc és Havas Sándor. A lap a szavazást október 25-ére jelezte, a „szavazó urnánál”. Házmán Ferencet a lap „Budaváros legutolsó polgármesteré”-nek nevezte, vagyis a jelöltek között a régi városvezetés is képviseltette magát.

A lap Ráth Károlyról részletes életrajzot közölt, a választás eredményét azonban az olvasott oldalak nem rögzítik. Ahogyan a kutatás idézi, Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett; ez széles körben egyező adat, de a cikk által olvasott korabeli szövegből közvetlenül nem igazolható. Ugyanez a lapszám már azt írta, hogy „Budapest tényleg egyesült már”, és megalakított képviselőtestületről szólt. A sajtó tehát októberben kész tényként kezelte azt, ami jogilag még folyamatban volt.

A főpolgármester megválasztása után a tisztviselők választása következett. A Vasárnapi Ujság 1873. november 16-i száma szerint „a fővárosi tisztviselők választásai nov. 4-ike óta folynak”. A lap közölte, hogy a főváros polgármestere Kammermayer Károly lett, alpolgármesterei pedig Gerlóczy Károly és Kada Mihály. A tisztújítás így november első felében zajlott, és november közepére összeállt az a vezetés, amely a régi városoktól az ügyeket átvehette.

A folyamat zárólépése november 17-én következett. Ahogyan a kutatás idézi egy levéltári ismertetés alapján, 1873. november 17-én a főváros új tanácsa átvette az ügyeket a november 16-ával megszűnő régi városi tanácsoktól, és megkezdte hivatalos működését. Az egyesített főváros tehát ezen a napon kezdett hivatalosan működni, és ezt a napot tartják Budapest születésnapjának. A dátum tehát a működés kezdetét jelöli, nem a teljes folyamatot.

Fontos, mit nem állítanak a források erről a napról. Az olvasott kortárs szövegek alapján nem igazolható, hogy november 17-én a bizottság díszülést tartott volna, és a cikk ilyet nem is állít. A törvényhatósági bizottság a sajtó szerint már októberben megalakult, a főpolgármestert akkor választották meg. A november 17-i nap jelentősége az ügyek átvételében és az új tanács működésének megindulásában van, nem valamilyen ünnepélyes ülésben.

Miért beszélnek a források eltérően az egyesítés napjáról? Elsősorban azért, mert különböző lépéseket rögzítenek. A törvény a jogi keretet adta, de saját maga is megkülönböztette a „tényleges egyesités napját”. A Vasárnapi Ujság októberben már egyesült fővárosról írt, mert a képviselőtestület megalakult. A levéltári anyag viszont a hivatali ügyvitel átadását tartja számon. Mindhárom szemszög igaz a saját szintjén, csak más-más pillanatot tekint döntőnek.

A források eltérésének másik oka a fennmaradt anyag jellege. Az új közgyűlés 1873-as jegyzőkönyvei lennének az október 25-i és a november 17-i dátum legközvetlenebb forrásai, a szócikk azonban ezekre nem támaszkodik. A korabeli sajtószöveg régi, kéthasábos nyomtatványról ismert, ezért idézeteit óvatosan kell kezelni. A pontos sorrend részletei így csak a jegyzőkönyvekből lennének végérvényesen tisztázhatók, a sajtó és a levéltári ismertetés pedig csak egy-egy lépést rögzít.

A lakosság számáról is csak kerekített adat áll rendelkezésre. Ahogyan a kutatás idézi, az egyesülő városok együtt közel kétszázötvenezer lakost számláltak. Ez a szám nem pontos népszámlálási adat, hanem nagyságrendet jelez, amely a két szabad királyi város és Óbuda együttes népességére vonatkozik. Hogy ez a város hogyan nőtt tovább, milyen építkezések és intézmények formálták, azt a következő szócikk tárgyalja Budapest világvárossá válásáról.

Hasonlóan óvatosan kell bánni a névvel kapcsolatos hagyományokkal. A közkeletű elbeszélés a „Budapest” név kitalálását egyetlen személyhez köti, ám erre az olvasott források nem adnak alapot, ezért a szócikk ezt a hagyományt nem tárgyalja tényként. Biztosan csak annyi mondható, hogy a törvény „Buda-Pest” alakot használt, a sajtó pedig 1873-ban már az egybeírt „Budapest” nevet. A névhasználat átmenete így maga is a folyamat része volt.

Összefoglalva: Budapest nem egyetlen napon jött létre, hanem egy többéves folyamat eredménye. Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk kimondta Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítését, 1873 őszén megválasztották a törvényhatósági bizottságot, a főpolgármestert és a tisztviselőket, és november 17-én az új tanács átvette a régi városok ügyeit. A szócikk a gazdasági modernizáció sorában áll: előtte a bankrendszerről, utána Budapest világvárossá válásáról olvashat az érdeklődő.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. 1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről.
  2. Vasárnapi Ujság, 1873. 43. szám (október 26.) és 46. szám (november 16.).
  3. Budapest Főváros Levéltára: Levéltári egyperces 2024/36. Budapest egyesítése alkalmából.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak