MBMAGYAR BETYÁR
Reformkor, 1848, kiegyezés

6.4.3

A kiegyezés tárgyalásai

Reformkor, 1848, kiegyezés · 1825–1867

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A kiegyezés tárgyalásai
Illusztráció

Röviden

A kiegyezés tárgyalásainak története így egy újságcikktől egy törvényen át egy koronázásig vezet, és közben a kortársak is élesen vitatták. A folyamat jogi eredménye az 1867. évi XII. törvénycikk. A koronázás és a törvény két külön lépés volt, a kiegyezésnek nincs egyetlen napja.

A kiegyezés tárgyalásai

A közkeletű kép szerint a kiegyezést „a haza bölcse” egyetlen cikkel indította el, és 1867. június 8-án, a koronázás napján egyszerre megszületett. Mindkét elem egyszerűsítés. Az olvasott források egy évekig tartó folyamatot mutatnak egy 1865-ös újságcikktől az országgyűlés összehívásán át egy 1867-es törvényig és a koronázásig, és a kortársak egy része ellenvéleményt is megfogalmazott. A koronázás és a törvény két külön lépés volt, a kiegyezésnek nincs egyetlen napja.

Ez a szócikk a Húsvéti cikktől a törvényig vezető utat, az 1867. évi XII. törvénycikk lényegét, a koronázást mint lezárást és Kossuth Lajos ellenvéleményét követi. A königgrätzi vereség hatása az előző, a közös ügyek részletei a következő szócikk tárgya. Az Andrássy-kormányról és a koronázás szertartásáról külön szócikk szól, ezért ezekre itt csak egy-egy utalás jut. A tárgyalások belső menetéről az olvasott források nem tájékoztatnak, és a szócikk ezt a hiányt nyíltan jelzi.

A folyamat nyilvános kiindulópontja Deák Ferenc Húsvéti cikke. A szöveg a Pesti Napló 1865. április 16-i számában jelent meg, válaszként a bécsi Botschafter április 9-i cikkére. A kutatás szerint névtelenül jelent meg, és Deák diktálta; az az anekdota, hogy egyetlen nap alatt, alig javítva diktálta volna, szintén csak másodkézből ismert, és a szócikk anekdotaként kezeli. A cikk mindenesetre nem kész megállapodás volt, hanem egy álláspont nyilvános kifejtése egy bécsi lap állításaival szemben.

A cikk először azt tagadja, hogy a magyar „elkülönző vágy” elszakadási törekvés volna. Ezután két célt nevez meg: az egyik a birodalom szilárd fennállása, a másik Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak és törvényeinek fenntartása. Deák szerint a kettő összeegyeztethető, mert a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett a Lajtán túli országok teljes alkotmányos szabadsága is megfér. A cikk tehát nem a birodalommal való szakítást, hanem egy új egyensúly lehetőségét fogalmazza meg.

Kiindulópontként Deák a pragmatica sanctiót jelöli meg, amely szerint az uralkodóház közös, az országok birtoklása elválaszthatatlan, és a védelem közös. Erre épül a cikk kulcsmondata: „készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni”. A mondat kétirányú: ígéretet tesz a birodalom biztonságára, de feltételként a „törvény szabta utat” jelöli meg, vagyis az országgyűlés és a magyar törvények szerepét nem adja fel.

A következő lépés az országgyűlés volt. A királyi hitlevél szövege szerint az országgyűlést 1865. december 10-re hívták össze Pestre, „királyi fölavatásunk és koronáztatásunk végett”. Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a koronázás már az összehívásnál a folyamat része és célja volt. Az 1865 és 1867 közötti évek eseményei, köztük a königgrätzi vereség, az előző szócikkekben szerepelnek; itt annyi a lényeg, hogy a cikk és a törvény között közel két év telt el.

A tárgyalások belső menetéről a szócikk nem állít semmit. A kutatás szerint voltak bizalmas érintkezések Deák és az udvar között, és az országgyűlés bizottságban készítette elő a javaslatot, de ezekre nincs olvasott elsődleges forrás. Nem tudjuk tehát forrásból megmondani, ki kivel, mikor és milyen feltételekről tárgyalt. Ez a hiány nem azt jelenti, hogy tárgyalások nem voltak, hanem azt, hogy ez a szócikk csak a nyilvános szövegekre és a törvényekre támaszkodhat.

A folyamat jogi eredménye az 1867. évi XII. törvénycikk. Címe szerint a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fennforgó közös érdekű viszonyokról és ezek elintézésének módjáról szól. Az 1. § a kapcsolat jogalapjaként a pragmatica sanctiót, vagyis az 1723. évi I–III. törvénycikket nevezi meg. A törvény tehát ugyanarra a jogalapra épít, amelyet Deák 1865-ben a Húsvéti cikkben kiindulópontként jelölt meg.

A törvény részletesen meghatározza, mi közös és mi nem. A 8. § szerint a külügyek vezetése közös. A 12. § szerint viszont az újoncmegajánlás joga és a katonaság elhelyezése az országnál marad. A 18. § úgy rendelkezik, hogy a közös költségek viselésének arányát kölcsönös alkuval kell meghatározni, a 22. § szerint pedig csak határozott időre. A közös ügyek tehát nem egyszer s mindenkorra rögzített kötelezettségek voltak, hanem időről időre újratárgyalandó megállapodások.

A törvény azt is kimondja, mit nem fogad el Magyarország. A 28. § szerint az ország sem birodalmi tanácsot, sem közös parlamentet nem fogad el. A 40. § a közös költségvetés megállapítását a bizottságokra, vagyis a delegációkra bízza. Ez a szerkezet egyszerre teremtett közös intézményeket és őrizte meg a magyar országgyűlés különállását. A közös ügyek részletes tartalma, működése és vitái a következő szócikk tárgya, ezért itt csak a fő rendelkezések szerepelnek.

A törvényes rendezés lezárása a koronázás volt. Az 1867. évi I. törvénycikk szerint Ferenc József Magyarország és társországai királyává avattatik és koronáztatik. A királyi hitlevél, amelyet a II. törvénycikk foglal magában, Budán, Szentivánhó 6-án, vagyis 1867. június 6-án kelt. A koronázás a Vasárnapi Ujság korabeli tudósítása szerint 1867. június 8-án történt. A szertartás részleteit Ferenc József megkoronázásának szócikke tárgyalja, ezért itt csak a dátumok és a jogi keret szerepelnek.

A dátumok sorrendje is ellentmond annak, hogy a kiegyezés egyetlen napon történt. A cikk 1865 áprilisában jelent meg, az országgyűlést 1865 decemberére hívták össze, a hitlevél 1867. június 6-án kelt, a koronázás június 8-án volt, a közös ügyekről szóló törvénycikk pedig külön jogszabályként született meg. A XII. törvénycikk szentesítésének napját az olvasott kiadás nem adja meg, ezért a szócikk ilyen dátumot nem közöl, és nem is azonosítja a koronázás napjával.

A kiegyezésnek kortárs ellenzője is volt, és az ő hangja ugyanolyan súllyal tartozik a történethez. Kossuth Lajos 1867. május 22-én Párizsból nyílt levelet írt Deák Ferencnek. A levél szerint a közösügyi javaslat hazánkat „az osztrák birodalommal egy államtestületté összeforrasztja”. Kossuth a megyei intézményt „hazánk ezen utolsó horgonyá”-nak nevezte, vagyis abban látta az alkotmányos önállóság utolsó biztosítékát, amelyet a készülő rendezés szerinte veszélybe sodor.

A Kasszandra-levél keltezése azért is figyelemre méltó, mert alig három héttel a koronázás előtt született. Kossuth tehát nem utólag bírálta a kész rendezést, hanem akkor szólt, amikor levele szerint még „közösügyi javaslatról” volt szó. A levél első közlésének helyét és napját az olvasott kiadás nem rögzíti, ezért a szócikk csak a levél keltezését, 1867. május 22-ét és a keltezés helyét, Párizst közli. A nyilvánosság előtti hatását a forrás nem méri.

Kossuth személyesen is Deákhoz fordult. Azt írta neki: „Te, mert nem bíztál nemzetünk erejében, a visszavonulást választottad.” A levél ezzel a mondattal zárul: „De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” Innen ered a Kasszandra-levél elnevezés, amely tehát magából a forrásból, nem utólagos címadásból származik. A mitológiai jósnő nevének felidézése a levél figyelmeztető szándékát hangsúlyozza, de a levél konkrét érvei a közös ügyekről és a megyéről szólnak.

A két álláspont egymás mellé állítva mutatja a kiegyezés vitáját. Deák a birodalom szilárd fennállását és Magyarország alkotmányos fennállását akarta összhangzásba hozni a törvény szabta úton. Kossuth ugyanebben a folyamatban a nemzeti önállóság feladását és a visszavonulást látta. A szócikk egyik álláspont mellett sem dönt: mindkettőt a szerző saját szavaival idézi. Az olvasónak így két egykorú, egymásnak ellentmondó ítélet áll rendelkezésére, és mindkettő ugyanarról a rendezésről szól.

A szócikk forrásai három csoportba sorolhatók, és mindegyik más-más kérdésre felel. Az első a nyilvános politikai írás: Deák Húsvéti cikke és Kossuth nyílt levele, amelyek a két szerző saját álláspontját rögzítik. A második a törvényszöveg: az 1867. évi I., II. és XII. törvénycikk, amely a rendezés jogi eredményét mutatja. A harmadik a korabeli sajtó, amelyből a koronázás napja ismert. A tárgyalások belső iratai egyik csoportban sem szerepelnek.

Miért tér el a közkeletű kép a forrásoktól? Először is a Húsvéti cikk fordulópont volt, de nem a folyamat egésze: a törvényig közel két év telt el. Másodszor a tárgyalások belső dokumentumaira a szócikk nem támaszkodik, ezért a döntések részletei forrás nélkül maradnak, és a szócikk ezeket nem pótolja feltevésekkel. Harmadszor a koronázás napja könnyen azonosul a kiegyezéssel, holott a koronázás és a közös ügyekről szóló törvény két különálló jogi lépés volt.

A kiegyezés tárgyalásainak története így egy újságcikktől egy törvényen át egy koronázásig vezet, és közben a kortársak is élesen vitatták. Deák 1865-ös szövege és az 1867. évi XII. törvénycikk ugyanarra a jogalapra, a pragmatica sanctióra épült, Kossuth levele pedig ugyanezt a rendezést a nemzeti önállóság elvesztéseként írta le. A következő szócikk a közös ügyeket bontja ki részletesen, utána az Andrássy-kormány megalakulása és a koronázás szertartása következik.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Deák Ferenc: Még néhány szó a »Botschafter«-nek april 9-i cikkére. Pesti Napló, 1865. április 16. (Deák Ferenc válogatott politikai írásai és beszédei II.).
  2. 1867. évi I., II. és XII. törvénycikk.
  3. Vasárnapi Ujság, 1867. 23. szám (június 9.) és 24. szám (június 16.).
  4. Kossuth Lajos: Deák Ferencnek (Párizs, 1867. május 22.).
  5. Miért született meg Deák Ferenc húsvéti cikke? (Index, 2021).

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak