A kiegyezés tárgyalásai
A közkeletű kép szerint a kiegyezést „a haza bölcse” egyetlen cikkel indította el, és 1867. június 8-án, a koronázás napján egyszerre megszületett. Mindkét elem egyszerűsítés. Az olvasott források egy évekig tartó folyamatot mutatnak egy 1865-ös újságcikktől az országgyűlés összehívásán át egy 1867-es törvényig és a koronázásig, és a kortársak egy része ellenvéleményt is megfogalmazott. A koronázás és a törvény két külön lépés volt, a kiegyezésnek nincs egyetlen napja.
Ez a szócikk a Húsvéti cikktől a törvényig vezető utat, az 1867. évi XII. törvénycikk lényegét, a koronázást mint lezárást és Kossuth Lajos ellenvéleményét követi. A königgrätzi vereség hatása az előző, a közös ügyek részletei a következő szócikk tárgya. Az Andrássy-kormányról és a koronázás szertartásáról külön szócikk szól, ezért ezekre itt csak egy-egy utalás jut. A tárgyalások belső menetéről az olvasott források nem tájékoztatnak, és a szócikk ezt a hiányt nyíltan jelzi.
A folyamat nyilvános kiindulópontja Deák Ferenc Húsvéti cikke. A szöveg a Pesti Napló 1865. április 16-i számában jelent meg, válaszként a bécsi Botschafter április 9-i cikkére. A kutatás szerint névtelenül jelent meg, és Deák diktálta; az az anekdota, hogy egyetlen nap alatt, alig javítva diktálta volna, szintén csak másodkézből ismert, és a szócikk anekdotaként kezeli. A cikk mindenesetre nem kész megállapodás volt, hanem egy álláspont nyilvános kifejtése egy bécsi lap állításaival szemben.
A cikk először azt tagadja, hogy a magyar „elkülönző vágy” elszakadási törekvés volna. Ezután két célt nevez meg: az egyik a birodalom szilárd fennállása, a másik Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak és törvényeinek fenntartása. Deák szerint a kettő összeegyeztethető, mert a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett a Lajtán túli országok teljes alkotmányos szabadsága is megfér. A cikk tehát nem a birodalommal való szakítást, hanem egy új egyensúly lehetőségét fogalmazza meg.
Kiindulópontként Deák a pragmatica sanctiót jelöli meg, amely szerint az uralkodóház közös, az országok birtoklása elválaszthatatlan, és a védelem közös. Erre épül a cikk kulcsmondata: „készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni”. A mondat kétirányú: ígéretet tesz a birodalom biztonságára, de feltételként a „törvény szabta utat” jelöli meg, vagyis az országgyűlés és a magyar törvények szerepét nem adja fel.
A következő lépés az országgyűlés volt. A királyi hitlevél szövege szerint az országgyűlést 1865. december 10-re hívták össze Pestre, „királyi fölavatásunk és koronáztatásunk végett”. Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a koronázás már az összehívásnál a folyamat része és célja volt. Az 1865 és 1867 közötti évek eseményei, köztük a königgrätzi vereség, az előző szócikkekben szerepelnek; itt annyi a lényeg, hogy a cikk és a törvény között közel két év telt el.
A tárgyalások belső menetéről a szócikk nem állít semmit. A kutatás szerint voltak bizalmas érintkezések Deák és az udvar között, és az országgyűlés bizottságban készítette elő a javaslatot, de ezekre nincs olvasott elsődleges forrás. Nem tudjuk tehát forrásból megmondani, ki kivel, mikor és milyen feltételekről tárgyalt. Ez a hiány nem azt jelenti, hogy tárgyalások nem voltak, hanem azt, hogy ez a szócikk csak a nyilvános szövegekre és a törvényekre támaszkodhat.
A folyamat jogi eredménye az 1867. évi XII. törvénycikk. Címe szerint a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fennforgó közös érdekű viszonyokról és ezek elintézésének módjáról szól. Az 1. § a kapcsolat jogalapjaként a pragmatica sanctiót, vagyis az 1723. évi I–III. törvénycikket nevezi meg. A törvény tehát ugyanarra a jogalapra épít, amelyet Deák 1865-ben a Húsvéti cikkben kiindulópontként jelölt meg.
A törvény részletesen meghatározza, mi közös és mi nem. A 8. § szerint a külügyek vezetése közös. A 12. § szerint viszont az újoncmegajánlás joga és a katonaság elhelyezése az országnál marad. A 18. § úgy rendelkezik, hogy a közös költségek viselésének arányát kölcsönös alkuval kell meghatározni, a 22. § szerint pedig csak határozott időre. A közös ügyek tehát nem egyszer s mindenkorra rögzített kötelezettségek voltak, hanem időről időre újratárgyalandó megállapodások.
A törvény azt is kimondja, mit nem fogad el Magyarország. A 28. § szerint az ország sem birodalmi tanácsot, sem közös parlamentet nem fogad el. A 40. § a közös költségvetés megállapítását a bizottságokra, vagyis a delegációkra bízza. Ez a szerkezet egyszerre teremtett közös intézményeket és őrizte meg a magyar országgyűlés különállását. A közös ügyek részletes tartalma, működése és vitái a következő szócikk tárgya, ezért itt csak a fő rendelkezések szerepelnek.
A törvényes rendezés lezárása a koronázás volt. Az 1867. évi I. törvénycikk szerint Ferenc József Magyarország és társországai királyává avattatik és koronáztatik. A királyi hitlevél, amelyet a II. törvénycikk foglal magában, Budán, Szentivánhó 6-án, vagyis 1867. június 6-án kelt. A koronázás a Vasárnapi Ujság korabeli tudósítása szerint 1867. június 8-án történt. A szertartás részleteit Ferenc József megkoronázásának szócikke tárgyalja, ezért itt csak a dátumok és a jogi keret szerepelnek.
A dátumok sorrendje is ellentmond annak, hogy a kiegyezés egyetlen napon történt. A cikk 1865 áprilisában jelent meg, az országgyűlést 1865 decemberére hívták össze, a hitlevél 1867. június 6-án kelt, a koronázás június 8-án volt, a közös ügyekről szóló törvénycikk pedig külön jogszabályként született meg. A XII. törvénycikk szentesítésének napját az olvasott kiadás nem adja meg, ezért a szócikk ilyen dátumot nem közöl, és nem is azonosítja a koronázás napjával.
A kiegyezésnek kortárs ellenzője is volt, és az ő hangja ugyanolyan súllyal tartozik a történethez. Kossuth Lajos 1867. május 22-én Párizsból nyílt levelet írt Deák Ferencnek. A levél szerint a közösügyi javaslat hazánkat „az osztrák birodalommal egy államtestületté összeforrasztja”. Kossuth a megyei intézményt „hazánk ezen utolsó horgonyá”-nak nevezte, vagyis abban látta az alkotmányos önállóság utolsó biztosítékát, amelyet a készülő rendezés szerinte veszélybe sodor.
A Kasszandra-levél keltezése azért is figyelemre méltó, mert alig három héttel a koronázás előtt született. Kossuth tehát nem utólag bírálta a kész rendezést, hanem akkor szólt, amikor levele szerint még „közösügyi javaslatról” volt szó. A levél első közlésének helyét és napját az olvasott kiadás nem rögzíti, ezért a szócikk csak a levél keltezését, 1867. május 22-ét és a keltezés helyét, Párizst közli. A nyilvánosság előtti hatását a forrás nem méri.
Kossuth személyesen is Deákhoz fordult. Azt írta neki: „Te, mert nem bíztál nemzetünk erejében, a visszavonulást választottad.” A levél ezzel a mondattal zárul: „De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” Innen ered a Kasszandra-levél elnevezés, amely tehát magából a forrásból, nem utólagos címadásból származik. A mitológiai jósnő nevének felidézése a levél figyelmeztető szándékát hangsúlyozza, de a levél konkrét érvei a közös ügyekről és a megyéről szólnak.
A két álláspont egymás mellé állítva mutatja a kiegyezés vitáját. Deák a birodalom szilárd fennállását és Magyarország alkotmányos fennállását akarta összhangzásba hozni a törvény szabta úton. Kossuth ugyanebben a folyamatban a nemzeti önállóság feladását és a visszavonulást látta. A szócikk egyik álláspont mellett sem dönt: mindkettőt a szerző saját szavaival idézi. Az olvasónak így két egykorú, egymásnak ellentmondó ítélet áll rendelkezésére, és mindkettő ugyanarról a rendezésről szól.
A szócikk forrásai három csoportba sorolhatók, és mindegyik más-más kérdésre felel. Az első a nyilvános politikai írás: Deák Húsvéti cikke és Kossuth nyílt levele, amelyek a két szerző saját álláspontját rögzítik. A második a törvényszöveg: az 1867. évi I., II. és XII. törvénycikk, amely a rendezés jogi eredményét mutatja. A harmadik a korabeli sajtó, amelyből a koronázás napja ismert. A tárgyalások belső iratai egyik csoportban sem szerepelnek.
Miért tér el a közkeletű kép a forrásoktól? Először is a Húsvéti cikk fordulópont volt, de nem a folyamat egésze: a törvényig közel két év telt el. Másodszor a tárgyalások belső dokumentumaira a szócikk nem támaszkodik, ezért a döntések részletei forrás nélkül maradnak, és a szócikk ezeket nem pótolja feltevésekkel. Harmadszor a koronázás napja könnyen azonosul a kiegyezéssel, holott a koronázás és a közös ügyekről szóló törvény két különálló jogi lépés volt.
A kiegyezés tárgyalásainak története így egy újságcikktől egy törvényen át egy koronázásig vezet, és közben a kortársak is élesen vitatták. Deák 1865-ös szövege és az 1867. évi XII. törvénycikk ugyanarra a jogalapra, a pragmatica sanctióra épült, Kossuth levele pedig ugyanezt a rendezést a nemzeti önállóság elvesztéseként írta le. A következő szócikk a közös ügyeket bontja ki részletesen, utána az Andrássy-kormány megalakulása és a koronázás szertartása következik.
