A magyar jakobinusok pere
A magyar jakobinusok felségsértési és hűtlenségi pere 1794 júliusától 1795 szeptemberéig zajlott Bécsben, Budán és Pesten. A közkeletű kép a kivégzést a Vérmezőhöz köti; a hivatalos latin jelentés a vár alatti rétet nevezi meg. Martinovics Ignácot és társait I. Ferenc rendeletére vonták eljárás alá.
A forráskiadás bevezetője szerint 1794. július 23-án éjjel a bécsi rendőrség Ferenc király rendeletére letartóztatta a demokraták egy csoportját, köztük a Bécsben tartózkodó Martinovics Ignácot. Egy életrajzi lexikon ugyanezt az elfogást július 24-ére teszi; a két keltezés nem olvasható össze egyetlen nappá. Július 25-én udvari vizsgálóbizottság állt fel Saurau Ferenc elnökletével. A vizsgálat ettől a naptól a bécsi és a budai szálon egyszerre indult, mielőtt a Curia eljárása megkezdődött volna.
Martinovics 1794. augusztus 13-án részletes vallomásban feltárta a Reformátorok Társasága, valamint a Szabadság és Egyenlőség Társasága szervezkedését, és megnevezte az igazgatókat. Ugyanezen a napon francia leveleket írt az igazgatóknak: beismerést, kegyelem reményét, névsort és káté átadását. A levelek a nádornál maradtak; a címzettekhez nem jutottak el. Augusztus 16-án éjjel Sándor Lipót nádor Budán és Pesten elfogatta Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet; Sigray Jakab elfogatása folyamatban volt.
Szeptember 17-én az udvari vizsgálóbizottság összefoglaló jelentést adott a bécsi vizsgálat állásáról. Október 20-án Ferenc utasította Ürményi József személynököt a felségsértési per megindítására. November 28-án Németh János királyi jogügyi igazgató beadta a vádlevelet Martinovics és az igazgatók ellen. December 10–15. táján országos elfogatások zajlottak; a foglyokat a budai ferences kolostor börtönébe zárták, számuk később ötven fölé emelkedett. Kazinczy Ferencet december 14-én fogták el regmeci házában; a budai fogva tartás ettől a körtől vált országossá.
A vád formalitása a latin iratok szerint crimen laesae majestatis seu perduellionis, azaz felségsértés, illetve hűtlenség. A latin ítéletek a vádat két kátéra – a Reformátorok kátéjára és a Polgár és Ember kátéjára –, valamint két titkos társaságra, forradalmi célra, a trón és az alkotmány ellen építik. A perben érvényesített elv szerint a káté ismerete vagy másolása, följelentés nélkül, hűtlenségnek számított, még egyetértés nélkül is; a korabeli védők e törvényességet vitatták, és a kérdés a per saját konstrukciójaként maradt fenn.
Az eljárás a Királyi Curia előtt zajlott: a Királyi Tábla és a Hétszemélyes Tábla előtt; főbenjáró ítélethez uralkodói megerősítés kellett. A perrend szigorított mintához igazodott; az 1790. évi LVI. törvénycikk a rendes bíróság illetékességét mondta ki, a részletes rendet külön uralkodói rendeletek szabályozták. Sándor Lipót nádor a per legfőbb irányítója volt; ügyviteli jegyzőkönyve 1794. augusztus 16. és 1795. július 8. között futott, a budai és pesti fogvatartás idején.
A Királyi Tábla 1795. április 27-én hozta meg a fővádlottak elleni első halálos ítéleteket: poena gladii, azaz kardhalál, és a javak elvesztése. A nyomtatott latin Sententiae katalóguslapja ugyanezt a keltezést rögzíti. Egy későbbi magyar fordítás Hajnóczynál április 20-át ír; a latin ítéletszöveg és a forráskiadás bevezetője április 27-ét adja, és ez a mérvadó. A Hétszemélyes Tábla április 28–29. táján kezdte a revíziót; Hajnóczy ítéletét április 30-án hagyta jóvá.
A Tábla további ítéletei május végéig folytatódtak; az utolsó táblai ítélet május 22-én, a Hétszemélyes revíziója május 23. körül zárult. Kazinczy naplója szerint a Hétszemélyes május 16-án helybenhagyta az ő halálos ítéletét is; később kegyelmet kapott, börtönre. A foglyok között voltak Batsányi János, Verseghy Ferenc és Szentjóbi Szabó László is; a per nem csupán az öt fővádlottra szűkült, hanem szélesebb körű vizsgálatra és ítélkezésre terjedt ki a ferences kolostor börtönében, ahol a foglyok száma ötven fölé nőtt.
Szabó János pestmegyei főszolgabíró hivatalos jelentése és Kazinczy naplója szerint 1795. május 18-án kihirdették a kegyelem megtagadását az öt fővádlottnak. Ugyanezen a napon, Szabó szerint, Martinovicsot degradálták a volt ferences templomban. A forráskiadás bevezetője a degradálást május 19-re teszi, az esztergomi érsek megbízottjához kötve; a két szál párhuzamosan áll, egyik sem dönthető el egyetlen biztos napként. Hajnóczy József búcsúlevele május 19-én kelt; másnapi kivégzéséről írt, felkelést tagadott, szándékait nemesnek mondta.
A hivatalos latin jelentés szerint 1795. május 20-án hajnali öt óra körül Budán, a vár alatt, a várparancsnok rétjén lefejezték az öt fővádlottat. A kivégzési sorrend – az Ordo executionis szerint – Sigray Jakab, Szentmarjay Ferenc, Laczkovics János, Hajnóczy József, utoljára Martinovics Ignác volt. Martinovics a katonai négyszög nyugati sarkában nézte társai kivégzését; a latin szöveg occidentalemet ad, nem keletit. Sigraynál a budai hóhér két hibás vágás után a harmadikkal fejezte le; a tömeg zúgolódott.
A kivégzés után a hóhér elégette a két kátét, a titkos társaság szabályait és a császárhoz szóló levelet. A hivatalos latin jelentés a helyet nem nevezi Vérmezőnek; Kazinczy naplója vérhelyről ír. A Vérmező elnevezés későbbi emlékezet és hagyomány, nem az 1795-ös hivatalos helynév. Kazinczy a május 18–20. napokra fogoly-forrás, de a vérhelyi jeleneteknél nem volt szemtanú; naplója 1828-as megformálás, utólagos elbeszélés. Temetésük helyét ő sem tudta; a későbbi emlékezet ettől különválasztandó.
A fölmentettek nagy része május 20-án szabadult; az utolsó május 23. körül hagyta el a börtönt. Június 2-án Ferenc jóváhagyta az ítéletek utolsó csoportját. Június 3-án reggel hat óra tájban, ugyanezen a vár alatti helyen lefejezték Szolártsik Sándort – a forrásokban Szolárcsek alakban is – és Őz Pált. Bicskey Sándor főszolgabíró tudósítása szerint először Szolártsikot egy, majd Őzt két vágással fejezték le; írásaikat elégették. A második kivégzési nap így a júniusi ítéletjóváhagyás után következett.
Kazinczy naplója a május 18-i kihirdetésnél Martinovics, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay és Zsigray nevét sorolja a kegyelmet megtagadó válasz felolvasásánál. A május 20-i kivégzés napjáról szólva rózsa virágzását említi a vérhelyen; a jelenet fogoly-elbeszélés, nem helyszíni szemtanúi jegyzőkönyv. A hivatalos jelentés a hajnali órát, a helyet és a sorrendet rögzíti; a napló a cellából hallott és később megformált képet ad. A két forrásréteg együtt olvasható, de nem cserélhető fel egymással.
A börtönre ítélteket 1795 július elején átadták a magyarországi főparancsnokságnak, majd augusztus végén osztrák börtönökbe szállították. Sándor Lipót nádor 1795. július 12-én meghalt; a per irányításának ügyviteli kerete július 8-án zárult. A közel egykorú elbeszélések több hivatalos részletben pontatlanok, és nem helyettesítik a latin periratokat. Szabó hivatalos jelentése 1795. június 8-án kelt Pesten, és a május 20-i kivégzés menetét, a degradálást és a kegyelem-megtagadást is rögzíti.
A káték ismerete tehát a vád gerincét adta: a Reformátorok kátéja és a Polgár és Ember kátéja a latin ítéletekben forradalmi célhoz és a trón elleni szándékhoz kapcsolódik. Aki látta, elolvasta vagy lemásolta őket, és nem jelentette föl, a per konstrukciója szerint hűtlenségbe esett – még akkor is, ha a szöveget nem adta tovább, sőt ha azzal nem értett egyet. Ezt a korabeli védők törvényességi vitába vonták; a kérdés a per saját rétege, nem utólagos legenda.
A források keltezési és helynévi feszültségeket mutatnak, amelyek nem simíthatók össze egyetlen helyes dátumra. Az elfogás július 23. éjszakája és a lexikon július 24-e, a degradálás május 18-a és 19-e, valamint a fordítás április 20-a a latin április 27-ével szemben párhuzamos szálak. A vár alatti rét hivatalos megnevezése és a későbbi Vérmező-emlékezet szintén két réteg. A mag közös: vizsgálat, Curia, poena gladii, kegyelem-megtagadás, két kivégzési nap.
A latin ítéletek, Szabó és Bicskey hivatalos jelentései, valamint Kazinczy fogoly-naplója együtt adják a menetet, de különböző távolságból. A mag 1794 júliusától 1795 szeptemberéig tart: a bécsi elfogásoktól a börtönre ítéltek Budáról való elszállításáig. A kivégzések napjai – május 20. és június 3. – a magon belül állnak, nem önálló hősi napokként. A per ténye a hivatalos latin iratokkal és a fogoly-elbeszéléssel egyaránt alátámasztott; a vita a napokban és a helynévben van.
Martinovics Ignác életrajza, filozófiája és a II. Lipót alatti titkos szolgálata másutt bontakozik ki; itt csak a per forrásai szerint jelenik meg. I. Ferenc általános korszakpolitikája, a napóleoni háborúk magyarországi vonala és az 1809-es fordulat szintén szomszéd témák, nem a per menete. A perben csak a vizsgálat elrendelése, a perindítás, a kegyelem megtagadása és az ítéletek jóváhagyása számít uralkodói döntésként; a korszakpolitika egésze másutt kap helyet.
A kutatás egy része a periratok latin magját követi; mások a fogoly-elbeszélést és a későbbi emlékezetet is bevonják. A lényeg közös: a felségsértési és hűtlenségi eljárás 1794–1795-ben Bécstől Budáig futott, és két kivégzési nappal, majd börtönelszállítással zárult. A közkeletű Vérmező-kép a hivatalos rét megnevezése mellett áll, nem helyette. A keltezési viták a menetet nem írják felül, csak a napok pontosságát tartják nyitva a források között.
