MBMAGYAR BETYÁR
Három részre szakadt ország

4.5.1

II. Rákóczi Ferenc pályája

Három részre szakadt ország · 1526–1711

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

II. Rákóczi Ferenc pályája
Illusztráció

Röviden

Pályájának nagy részét elsősorban saját, utólag írt műveiből ismerjük, amelyek emigrációban, önigazoló és vallásos szándékkal készültek. A két mű tehát ugyanazt az életet két különböző szempontból mutatja be, és egyik sem semleges forrás. Az iskolai trónfosztás kifejezés tehát egy rendi határozatot rövidít le.

II. Rákóczi Ferenc pályája

A közkeletű kép szerint II. Rákóczi Ferenc csodás módon megszökött a börtönből, maga robbantotta ki a felkelést, egyetlen mozdulattal trónfosztotta a Habsburgokat, végül aláírta a szatmári békét, és száműzetésbe vonult. A források ennél árnyaltabb és sokszor ellentmondásos képet adnak. Pályájának nagy részét elsősorban saját, utólag írt műveiből ismerjük, amelyek emigrációban, önigazoló és vallásos szándékkal készültek. Ez a szócikk ezért mindenütt jelzi, hol beszél maga a fejedelem, és hol más forrás.

A szócikk az életpálya vázát követi a fogságtól és a szökéstől a lengyelországi évekig, a kiáltványokon, a szécsényi, ónodi és szatmári eseményeken át Rodostóig. Az 1703-as tiszaháti felkelés részletei a következő szócikk, a hegyaljai felkelés az előző tárgya. A fejedelem születési évét a forráskiadások 1676-ra teszik, születésének napját azonban a felhasznált források nem adják meg, ezért a szöveg nem közli. Régészeti adat ehhez a témához nem tartozik.

A legfontosabb források maga Rákóczi művei. Vallomásait latinul, Emlékiratait a háborúról franciául írta, az utóbbit XIV. Lajos nemzetének szánva. Az Emlékiratok először 1739-ben, Hágában, Neaulme kiadónál jelentek meg. A szócikk mindkét művet magyar fordításban idézi, latin vagy francia idézet nélkül; a latin kiáltvány- és himnuszcímek csak címként szerepelnek. A szövegek hangja személyes, gyakran vallásos, és mindig a szerző nézőpontját tükrözi, ezért minden állításuk az ő értelmezése.

A fiatal Rákóczit elfogták, és a Vallomások szerint oda zárták, ahol nagyatyja, Zrínyi gróf raboskodott. A fogság helyét maga a szöveg nem nevezi meg, ezért a szócikk sem állítja. Rákóczi leírja, hogy fogsága alatt hétfőnként kenyéren és vízen böjtölt, mert elfogatásának napja hétfő volt. A forráskiadás fejezetcíme az összeesküvést, a fogságot és a szabadulást 1699 és 1701 közé teszi. A szökés pontos napját a felhasznált források nem igazolják, ezért a szöveg nem közli.

A szökés a Vallomások szerint nem csoda volt, hanem gondos előkészület eredménye. Rákóczi őre, Lehmann kapitány segítségével jutott ki a fogságból, a lovakat pedig előre egy fogadóban készítették elő számára. A romantikus kép tehát a forrásban egy segítő tiszt és egy kidolgozott terv történetévé szelídül. Rákóczi ezután Lengyelországba menekült, és a Vallomások szerint ott, Brezánban élt, amikor a magyarországi küldöttek felkeresték.

A felkelés kezdeményezése sem egyedül Rákóczitól indult. A Vallomások szerint Lengyelországban, Brezánban keresték fel a nép első küldöttei, köztük Bige László és egy orosz pap. Az a népszerű kép tehát, hogy a fejedelem maga robbantotta ki a mozgalmat, a forrás szerint pontosításra szorul: a küldöttek őt keresték meg. Ahogyan a kutatás idézi, 1703. május 6-án kelt a brezáni kiáltvány, amely lengyel földről szólította fegyverbe az igaz magyarokat.

A felkelés legismertebb kiáltványa a Recrudescunt kezdetű manifesztum, amelynek címe magyarul azt jelenti: megújulnak a dicső magyar nemzet régi sebei. Nyomtatványa 1703. június 7-i keltezést visel, a munkácsi uradalomban felállított táborból. A kutatás egy része szerint azonban a szöveg valójában 1704 elején készült, csak korábbi dátummal látták el. Ahogyan a kutatás idézi, Ráday Pál fogalmazta, Rákóczi javította, és huszonegy pontban sorolja fel a nemzet sérelmeit.

Ahogyan a kutatás idézi, a kiáltvány magyar szövege 1704-ben Debrecenben jelent meg. A kettős keltezés okát a felhasznált források nem magyarázzák: a nyomtatvány dátuma 1703 nyara, a megírás a kutatás egy része szerint 1704 eleje. Rákóczi a következő években a felkelés vezetőjeként működött, a hadjáratok részletei azonban nem ennek a szócikknek a tárgyai. Itt az a kérdés, hogyan jelenik meg pályájának fordulópontjain a saját írásaiban.

Az első nagy fordulópont az 1705-ös szécsényi gyűlés volt. Rákóczi az Emlékiratokban leírja, hogy a követeknek szeptember 1-jén kellett összegyűlniük Szécsény közelében. Két okot említ: a császári béketárgyalók híresztelését, és a protestánsoknak Gyöngyösön tett esküjét. A gyűlést sátorban tartották, Veni Sancte-val nyitották meg, és az egri püspök celebrált. Rákóczi az egri püspök kezébe tett esküt, amellyel elfogadta a rendek által rá ruházott tisztséget. A gyűlés okait és rendjét tehát a fejedelem saját, utólagos beszámolója rögzíti.

A rendek Szécsényben a Szövetkezettek Vezérlő Fejedelme címet adták Rákóczinak, és huszonnégy szenátort rendeltek mellé. A cím latin megfelelője az Emlékiratok szerint dux volt. Rákóczi ezt a méltóságot a rendektől kapta, és az egri püspök kezébe tett esküvel fogadta el. Hogy a cím és a szenátus pontosan milyen hatalmat jelentett, azt a fejedelem beszámolója nem részletezi, ezért a szócikk sem minősíti.

A második fordulópont az 1707-es ónodi gyűlés. Rákóczi emlékirata szerint a szövetséges rendeket májusra hívta össze Ónodra, és beszédében felajánlotta, hogy leteszi a Szécsényben kapott méltóságot. Rákóczi emlékirata szerint a gyűlésen véres jelenet zajlott: Bercsényi kardlappal megütötte Rakovszky alispánt, Károlyi pedig a fején vágta, aki halva rogyott össze, és a turóci jegyző is megsebesült. A jegyzőt később elítélték és lefejezték, Turóc zászlaját széttépték, pecsétjét összetörték. A jelenet sorrendjét is a fejedelem évekkel későbbi visszaemlékezéséből ismerjük.

Rákóczi emlékirata szerint az ónodi gyűlés kimondta, hogy megszűntek mindazok a jogok, amelyeket az ausztriai ház a nemzet fölött követelt, és a határozatot aláírták, majd kinyomtatták. Rákóczi maga sem emlékszik, ő vagy Bercsényi indítványozta-e a lépést. Ahogyan a kutatás idézi, a külföldet egy Ónodon, 1707. május 16-án kelt kiáltvány értesítette. Az iskolai trónfosztás kifejezés tehát egy rendi határozatot rövidít le.

Az ónodi jelenetről nem csak a fejedelem emlékezete maradt fenn. Ahogyan a kutatás idézi, egy egykorú gyűlési napló szerint a halálra sebzett alispán ezekkel a szavakkal rogyott össze: „Ezt érdemlettem tőled óh Haza.” A mondat hitelessége a napló közvetítésén múlik, mert a szöveget csak a forráskiadás jegyzetéből, a napló idézeteként ismerjük, nem Rákóczi beszámolójából. Rákóczi a saját beszámolójában a határozat kimondását és a gyűlés rendjét helyezi előtérbe.

A harmadik fordulópont 1711, a szatmári béke. Rákóczi emlékirata szerint Károlyi önhatalmúlag helyezte át a gyűlést, és onnan követek kérték, hogy a fejedelem írja alá a békét. Rákóczi emlékirata szerint Károlyin kívül egyetlen szenátor sem volt jelen, és egyetlen felhatalmazott megyei követ sem. A fejedelem így a gyűlést nem tekintette törvényesnek, és a békét nem írta alá, ellentétben azzal a hagyománnyal, amely szerint ő maga kötötte meg.

Rákóczi emlékirata szerint a feltételeket Pálffy János küldte, miután a császártól új meghatalmazást kapott. A fejedelem azt is feljegyzi, hogy amikor a hűségesküt letették, József császár akkor már halott volt. A forráskiadás jegyzete szerint a kuruc csapatok 1711. május 1-jén a nagymajtényi mezőn adták át zászlaikat. A szatmári eseményekről szóló beszámoló tehát elsősorban a fejedelem nézőpontja, nem semleges leírás, és így is kell olvasni. A béke elnevezése a forráskiadás szerint onnan ered, hogy a gyűlést Szatmárra tették át.

Rákóczi élete hátralevő részét emigrációban töltötte, utolsó éveit pedig Rodostóban élte le. Végrendeletét a forráskiadás szerint Rodostóban, 1732. október 27-én keltezte. Ebben felsorolja címeit, köztük Erdély fejedelmét és a munkácsi és makovicai herceg címét, és hozzáteszi, hogy ezeket részint egy szabad nemzet választása, részint születése által kapta. A mondat jól összefoglalja, hogyan látta saját helyzetét: választott vezetőként és örökölt rangú főúrként egyszerre.

A Vallomások jegyzetei szerint nagyobbik fia 1737-ben ment Rodostóba, és 1738-ban halt meg, kisebbik fia, György pedig korábban, 1727 és 1728 között tartózkodott apjánál. Maga a fejedelem a forráskiadás szerint 1735. április 8-án, nagypénteken halt meg Rodostóban. Az Emlékiratok csak halála után, 1739-ben jelentek meg nyomtatásban, így a pályájáról alkotott kép jelentős részben egy már halott szerző önértelmezéséből született meg.

Rákóczi két nagy műve eltérő céllal készült. A Vallomások latin címe Confessio peccatoris, vagyis egy bűnös vallomása; vallásos szándékkal készült, és ebből ismerjük fogságának és szökésének személyes részleteit. Az Emlékiratok ezzel szemben a háború eseményeit beszélik el, a francia olvasóközönség számára, a fejedelem politikai döntéseinek magyarázataként. A két mű tehát ugyanazt az életet két különböző szempontból mutatja be, és egyik sem semleges forrás.

Miért térnek el ennyire a források és a népszerű kép? Rákóczi pályáját nagyrészt saját írásaiból ismerjük, és ezek nem kortárs jelentések, hanem évekkel később, emigrációban, önigazoló és vallásos céllal írt művek. A szatmári béke törvénytelenségéről és az ónodi indítványról adott képe ezért az ő álláspontja. A kiáltvány kettős dátuma is jelzi, hogy a politikai iratok keltezése nem mindig egyezik megírásuk idejével, és a szócikk az eredeti szövegeket csak magyar fordításban idézi.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. II. Rákóczi Ferenc fejedelem Emlékiratai a magyar háborúról, 1703-tól végéig (1711). 5. kiadás. Pest, Ráth Mór, 1872.
  2. Recrudescunt diutina inclytae gentis Hungarae vulnera (1703. június 7.).
  3. Confessio peccatoris. Budapest, MTA, 1876.
  4. II. Rákóczi Ferenc emlékezései és vallomásai. Budapest, Officina, 1942.
  5. A magyar irodalom története: „Pátensek és országgyűlési propozíciók”.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak