II. Rákóczi Ferenc pályája
A közkeletű kép szerint II. Rákóczi Ferenc csodás módon megszökött a börtönből, maga robbantotta ki a felkelést, egyetlen mozdulattal trónfosztotta a Habsburgokat, végül aláírta a szatmári békét, és száműzetésbe vonult. A források ennél árnyaltabb és sokszor ellentmondásos képet adnak. Pályájának nagy részét elsősorban saját, utólag írt műveiből ismerjük, amelyek emigrációban, önigazoló és vallásos szándékkal készültek. Ez a szócikk ezért mindenütt jelzi, hol beszél maga a fejedelem, és hol más forrás.
A szócikk az életpálya vázát követi a fogságtól és a szökéstől a lengyelországi évekig, a kiáltványokon, a szécsényi, ónodi és szatmári eseményeken át Rodostóig. Az 1703-as tiszaháti felkelés részletei a következő szócikk, a hegyaljai felkelés az előző tárgya. A fejedelem születési évét a forráskiadások 1676-ra teszik, születésének napját azonban a felhasznált források nem adják meg, ezért a szöveg nem közli. Régészeti adat ehhez a témához nem tartozik.
A legfontosabb források maga Rákóczi művei. Vallomásait latinul, Emlékiratait a háborúról franciául írta, az utóbbit XIV. Lajos nemzetének szánva. Az Emlékiratok először 1739-ben, Hágában, Neaulme kiadónál jelentek meg. A szócikk mindkét művet magyar fordításban idézi, latin vagy francia idézet nélkül; a latin kiáltvány- és himnuszcímek csak címként szerepelnek. A szövegek hangja személyes, gyakran vallásos, és mindig a szerző nézőpontját tükrözi, ezért minden állításuk az ő értelmezése.
A fiatal Rákóczit elfogták, és a Vallomások szerint oda zárták, ahol nagyatyja, Zrínyi gróf raboskodott. A fogság helyét maga a szöveg nem nevezi meg, ezért a szócikk sem állítja. Rákóczi leírja, hogy fogsága alatt hétfőnként kenyéren és vízen böjtölt, mert elfogatásának napja hétfő volt. A forráskiadás fejezetcíme az összeesküvést, a fogságot és a szabadulást 1699 és 1701 közé teszi. A szökés pontos napját a felhasznált források nem igazolják, ezért a szöveg nem közli.
A szökés a Vallomások szerint nem csoda volt, hanem gondos előkészület eredménye. Rákóczi őre, Lehmann kapitány segítségével jutott ki a fogságból, a lovakat pedig előre egy fogadóban készítették elő számára. A romantikus kép tehát a forrásban egy segítő tiszt és egy kidolgozott terv történetévé szelídül. Rákóczi ezután Lengyelországba menekült, és a Vallomások szerint ott, Brezánban élt, amikor a magyarországi küldöttek felkeresték.
A felkelés kezdeményezése sem egyedül Rákóczitól indult. A Vallomások szerint Lengyelországban, Brezánban keresték fel a nép első küldöttei, köztük Bige László és egy orosz pap. Az a népszerű kép tehát, hogy a fejedelem maga robbantotta ki a mozgalmat, a forrás szerint pontosításra szorul: a küldöttek őt keresték meg. Ahogyan a kutatás idézi, 1703. május 6-án kelt a brezáni kiáltvány, amely lengyel földről szólította fegyverbe az igaz magyarokat.
A felkelés legismertebb kiáltványa a Recrudescunt kezdetű manifesztum, amelynek címe magyarul azt jelenti: megújulnak a dicső magyar nemzet régi sebei. Nyomtatványa 1703. június 7-i keltezést visel, a munkácsi uradalomban felállított táborból. A kutatás egy része szerint azonban a szöveg valójában 1704 elején készült, csak korábbi dátummal látták el. Ahogyan a kutatás idézi, Ráday Pál fogalmazta, Rákóczi javította, és huszonegy pontban sorolja fel a nemzet sérelmeit.
Ahogyan a kutatás idézi, a kiáltvány magyar szövege 1704-ben Debrecenben jelent meg. A kettős keltezés okát a felhasznált források nem magyarázzák: a nyomtatvány dátuma 1703 nyara, a megírás a kutatás egy része szerint 1704 eleje. Rákóczi a következő években a felkelés vezetőjeként működött, a hadjáratok részletei azonban nem ennek a szócikknek a tárgyai. Itt az a kérdés, hogyan jelenik meg pályájának fordulópontjain a saját írásaiban.
Az első nagy fordulópont az 1705-ös szécsényi gyűlés volt. Rákóczi az Emlékiratokban leírja, hogy a követeknek szeptember 1-jén kellett összegyűlniük Szécsény közelében. Két okot említ: a császári béketárgyalók híresztelését, és a protestánsoknak Gyöngyösön tett esküjét. A gyűlést sátorban tartották, Veni Sancte-val nyitották meg, és az egri püspök celebrált. Rákóczi az egri püspök kezébe tett esküt, amellyel elfogadta a rendek által rá ruházott tisztséget. A gyűlés okait és rendjét tehát a fejedelem saját, utólagos beszámolója rögzíti.
A rendek Szécsényben a Szövetkezettek Vezérlő Fejedelme címet adták Rákóczinak, és huszonnégy szenátort rendeltek mellé. A cím latin megfelelője az Emlékiratok szerint dux volt. Rákóczi ezt a méltóságot a rendektől kapta, és az egri püspök kezébe tett esküvel fogadta el. Hogy a cím és a szenátus pontosan milyen hatalmat jelentett, azt a fejedelem beszámolója nem részletezi, ezért a szócikk sem minősíti.
A második fordulópont az 1707-es ónodi gyűlés. Rákóczi emlékirata szerint a szövetséges rendeket májusra hívta össze Ónodra, és beszédében felajánlotta, hogy leteszi a Szécsényben kapott méltóságot. Rákóczi emlékirata szerint a gyűlésen véres jelenet zajlott: Bercsényi kardlappal megütötte Rakovszky alispánt, Károlyi pedig a fején vágta, aki halva rogyott össze, és a turóci jegyző is megsebesült. A jegyzőt később elítélték és lefejezték, Turóc zászlaját széttépték, pecsétjét összetörték. A jelenet sorrendjét is a fejedelem évekkel későbbi visszaemlékezéséből ismerjük.
Rákóczi emlékirata szerint az ónodi gyűlés kimondta, hogy megszűntek mindazok a jogok, amelyeket az ausztriai ház a nemzet fölött követelt, és a határozatot aláírták, majd kinyomtatták. Rákóczi maga sem emlékszik, ő vagy Bercsényi indítványozta-e a lépést. Ahogyan a kutatás idézi, a külföldet egy Ónodon, 1707. május 16-án kelt kiáltvány értesítette. Az iskolai trónfosztás kifejezés tehát egy rendi határozatot rövidít le.
Az ónodi jelenetről nem csak a fejedelem emlékezete maradt fenn. Ahogyan a kutatás idézi, egy egykorú gyűlési napló szerint a halálra sebzett alispán ezekkel a szavakkal rogyott össze: „Ezt érdemlettem tőled óh Haza.” A mondat hitelessége a napló közvetítésén múlik, mert a szöveget csak a forráskiadás jegyzetéből, a napló idézeteként ismerjük, nem Rákóczi beszámolójából. Rákóczi a saját beszámolójában a határozat kimondását és a gyűlés rendjét helyezi előtérbe.
A harmadik fordulópont 1711, a szatmári béke. Rákóczi emlékirata szerint Károlyi önhatalmúlag helyezte át a gyűlést, és onnan követek kérték, hogy a fejedelem írja alá a békét. Rákóczi emlékirata szerint Károlyin kívül egyetlen szenátor sem volt jelen, és egyetlen felhatalmazott megyei követ sem. A fejedelem így a gyűlést nem tekintette törvényesnek, és a békét nem írta alá, ellentétben azzal a hagyománnyal, amely szerint ő maga kötötte meg.
Rákóczi emlékirata szerint a feltételeket Pálffy János küldte, miután a császártól új meghatalmazást kapott. A fejedelem azt is feljegyzi, hogy amikor a hűségesküt letették, József császár akkor már halott volt. A forráskiadás jegyzete szerint a kuruc csapatok 1711. május 1-jén a nagymajtényi mezőn adták át zászlaikat. A szatmári eseményekről szóló beszámoló tehát elsősorban a fejedelem nézőpontja, nem semleges leírás, és így is kell olvasni. A béke elnevezése a forráskiadás szerint onnan ered, hogy a gyűlést Szatmárra tették át.
Rákóczi élete hátralevő részét emigrációban töltötte, utolsó éveit pedig Rodostóban élte le. Végrendeletét a forráskiadás szerint Rodostóban, 1732. október 27-én keltezte. Ebben felsorolja címeit, köztük Erdély fejedelmét és a munkácsi és makovicai herceg címét, és hozzáteszi, hogy ezeket részint egy szabad nemzet választása, részint születése által kapta. A mondat jól összefoglalja, hogyan látta saját helyzetét: választott vezetőként és örökölt rangú főúrként egyszerre.
A Vallomások jegyzetei szerint nagyobbik fia 1737-ben ment Rodostóba, és 1738-ban halt meg, kisebbik fia, György pedig korábban, 1727 és 1728 között tartózkodott apjánál. Maga a fejedelem a forráskiadás szerint 1735. április 8-án, nagypénteken halt meg Rodostóban. Az Emlékiratok csak halála után, 1739-ben jelentek meg nyomtatásban, így a pályájáról alkotott kép jelentős részben egy már halott szerző önértelmezéséből született meg.
Rákóczi két nagy műve eltérő céllal készült. A Vallomások latin címe Confessio peccatoris, vagyis egy bűnös vallomása; vallásos szándékkal készült, és ebből ismerjük fogságának és szökésének személyes részleteit. Az Emlékiratok ezzel szemben a háború eseményeit beszélik el, a francia olvasóközönség számára, a fejedelem politikai döntéseinek magyarázataként. A két mű tehát ugyanazt az életet két különböző szempontból mutatja be, és egyik sem semleges forrás.
Miért térnek el ennyire a források és a népszerű kép? Rákóczi pályáját nagyrészt saját írásaiból ismerjük, és ezek nem kortárs jelentések, hanem évekkel később, emigrációban, önigazoló és vallásos céllal írt művek. A szatmári béke törvénytelenségéről és az ónodi indítványról adott képe ezért az ő álláspontja. A kiáltvány kettős dátuma is jelzi, hogy a politikai iratok keltezése nem mindig egyezik megírásuk idejével, és a szócikk az eredeti szövegeket csak magyar fordításban idézi.
