MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.2.1

A magyar nyelv önállósodása

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Röviden

A magyar nyelv önállósodása nem egy napon történt meg, hanem hosszú folyamat volt, amelynek kezdetét a kutatás megállapodás szerint jelöli ki. Van viszont egy jól adatolt nyom, amely sokat elárul: maga a magyar népnév, amely a szótár szerint ugor kori elemekből áll, és a manysik nevével rokon.

A magyar nyelv kezdetéről a közkeletű kép gyakran egyetlen pillanatot keres: egy évet, amikor a magyar „megszületett”, vagy egy ősapát, akitől a nép a nevét kapta. A nyelvtörténet ennél óvatosabb. A magyar nyelv önállósodása nem egy napon történt meg, hanem hosszú folyamat volt, amelynek kezdetét a kutatás megállapodás szerint jelöli ki. Van viszont egy jól adatolt nyom, amely sokat elárul: maga a magyar népnév.

Ez a szócikk az ugor egység felbomlásáról szólót követi. Azt vizsgálja, mit jelent a magyar nyelv önálló életének kezdete, honnan ered a magyar népnév, és hol tűnik fel először idegen írott forrásokban. A török jövevényszavak és a körülöttük zajló viták részleteit a következő szócikk tárgyalja, ezért itt csak annyit mondunk róluk, amennyi a népnév megértéséhez szükséges. A krónikás hagyomány névmagyarázatai a szócikk végén, ellenpontként szerepelnek.

A kutatás szerint az ősmagyar kor a magyar nyelv önálló életének első, az írásbeliséget megelőző szakasza. Ez az a szakasz, amikor a magyar már nem az ugor alapnyelv egyik változata, hanem külön nyelv, de még nem maradtak fenn belőle összefüggő írott szövegek. A korszak határai a nyelvtörténeti hagyomány megállapodásai, nem egy-egy eseményhez kötött dátumok. Ez a szócikk ezért nem ad évszámot az önállósodásra, mert ellenőrzött becslés erre nem áll rendelkezésre.

Mit lehet akkor biztosan mondani? Az önállósodás folyamatát a szavak és a hangok változásai jelzik, amelyek már csak a magyarban mennek végbe, a rokon nyelvekben nem. Egy szó azonban különösen beszédes, mert egyszerre mutat vissza a közös ugor múltba és előre, a külön magyar nyelv felé. Ez a szó maga a magyar népnév, amelynek eredetét az uráli etimológiai szótár részletesen tárgyalja, és amely a manysik nevével rokon.

A szótár szerint a magyar népnév előtagja egy ugor kori, férfit, embert jelentő szó folytatója. Ugyanennek a szónak a megfelelője a manysi népnév: a manysik saját nevüket ebből az ugor szóból képezik. A hantiban egy frátria, vagyis a nép két nagy csoportjának egyike viseli ezt a nevet, és ugyanez a neve a csoport mitikus őseinek is. A magyar és a manysi név tehát közös ugor gyökérből ered.

A manysi adatok között a szótár több nyelvjárási alakot közöl, amelyek a manysikat mint népet jelölik, egyes nyelvjárásokban egyúttal a kereszteletlen gyermeket is. Egy nyelvjárási adat szerint a szó a manysik és a hantik közös népneve volt. Ez fontos részlet: azt mutatja, hogy a szótár szerint az ugor alapszó folytatója a magyarban és a manysiban népnévvé, a hantiban frátrianévvé vált, és a magyar ebben a tekintetben a két obi-ugor nyelvvel közös úton jár.

A magyar szó második fele, az -er, illetve -ar utótag a szótár szerint egy finnugor, férfit, fiút jelentő szóra megy vissza. Ugyanez az elem rejlik a szótár szerint az ember és a férj szóban is, mindhárom elhomályosult összetétel, vagyis olyan szó, amelynek két részét a mai beszélő már nem érzi külön. A magyar név így két régi, egymáshoz közeli jelentésű szó összetételéből állhatott, amely nagyjából „férfi, ember” értelmű volt.

A szótár kifejezetten foglalkozik azzal a régebbi magyarázattal is, amely szerint az utótag a török eri, azaz férfi szóból származna. Ezt a származtatást a szótár elveti. A magyar népnév tehát a szótár szerint mindkét elemében a finnugor, illetve ugor örökséghez tartozik, nem török átvétel. Ez azért lényeges, mert a népnév eredetének kérdése gyakran összekeveredik a magyarság keleti, török kapcsolatairól szóló vitákkal, amelyeket a következő szócikk tárgyal.

A népnév alakváltozatai is a szótárban szerepelnek. A szótár szerint a mogyer és a megyer alak hasonulással keletkezett, vagyis a szó hangjai egymáshoz igazodtak. A Megyer egy régi magyar törzs neve volt, és számos helynévben él tovább, például Békásmegyer és Káposztásmegyer nevében. A szótár ugyanebben a szócikkben tárgyalja a magyaráz igét is, amelynek régi jelentése fordít volt. A népnév tehát a magyar szókincsben több irányba is továbbélt.

A szótár a szó még távolabbi eredetéről is szól. Eszerint az ugor kori férfi, ember jelentésű szó ősiráni eredetű, és rokona a szanszkrit mánuṣa-, azaz ember szó. Ez a magyarázat egybevág azzal, amit a finnugor korról szóló szócikk a korai indoeurópai jövevényszavakról mond: a kutatás szerint a rokon nyelvek beszélői már igen korán érintkeztek iráni nyelvű csoportokkal, és ennek nyoma a magyar népnévben is megőrződött.

Hol tűnik fel a magyar név először írásban? Nem magyar, hanem idegen, arab és perzsa nyelvű forrásokban. A muszlim földrajzi irodalom egyik fontos hagyománya al-Dzsajhání elveszett művére megy vissza, amelyet későbbi szerzők kivonatai őriztek meg. Ibn Ruszta szövegében a magyarok neve a forráskiadás szerint al-M.dzs.ghariya alakban áll, amelyet a kiadás jegyzete maǵarīya alapalakra vezet vissza. Az első alak a kiadás betűhű átírása, a második a jegyzetben javasolt, feltehető kiejtés.

A perzsa nyelvű Gardízí, aki a 11. században írt, ugyanebből a hagyományból merített, és nála a név M.gg.riyan alakban szerepel. A Dzsajháni-hagyomány magyar fejezetét a kutatás a 9–10. századra teszi, de hogy pontosan melyik évtizedre, abban a kutatás egy része egységes keltezést fogad el, mások két különböző korú réteggel számolnak. Ezek a legkorábbi külső adatok a magyar népnévre, és azt mutatják, hogy a muszlim földrajzi irodalom a népet ezen a néven ismerte.

Ibn Ruszta ugyanitt azt írja: „A magyar pedig a turkok egyik fajtája.” Ezt a mondatot gyakran úgy olvassák, mintha a magyar nyelvről szólna. A forrás azonban népet sorol be, nem nyelvet: a kutatás szerint ez népi és politikai besorolás, amely a magyarokat a sztyeppe népei közé helyezi. A mondat tehát nem állítja, hogy a magyarok török nyelven beszéltek. A besorolás jelentését a következő szócikk részletesen tárgyalja.

A XIII. századi krónikás hagyomány a magyar név eredetét egészen másképp magyarázza. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a Gesta Hungarorum 1. fejezetében azt írja, hogy Szkítia első királya Mágóg, Jáfet fia volt, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. A földet szerinte Dentü-mogyernak hívják. Ez bibliai alapú névmagyarázó legenda, nem nyelvi megfigyelés, és a szerző saját korának tudós hagyományát követi.

Anonymus a latin hungarus név eredetére is külön magyarázatot ad. A Gesta 2. fejezete szerint a szittya földről kiköltözött népet azért nevezték hungárusoknak, mert a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve sokáig Hungvárnál időzött, és ezért a környező népek Álmost hungvári vezérnek, katonáit hungvárusoknak hívták. Ez is névmagyarázó legenda: a krónikás egy saját korában jól ismert helynévhez kapcsolja a nép idegen nevét, és nem a nyelvből indul ki.

Kézai Simon, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szerzője, más ősöket nevez meg. Krónikájának 4. fejezete szerint Ménrót két fiút nemzett, Hunort és Magort, „akiktől a hunok vagyis a hungarusok erednek”. Kézai a hangsúlyt a hunok és a magyarok azonosítására teszi, a magyarokat pedig a perzsákkal rokonítja. A Magor név a magyar népnévre emlékeztet, Kézai azonban nem nyelvi érvként, hanem genealógiai elbeszélés részeként használja.

Miért tér el ennyire a krónikák és a nyelvtudomány magyarázata? Mert más kérdésre felelnek, más eszközökkel. A kutatás szerint a krónikások a nép és az uralkodóház tekintélyes eredetét keresték, ezért bibliai ősökhöz és a hun hagyományhoz kötötték a nevet. A nyelvtudomány a szó hangjait és rokon nyelvi megfelelőit vizsgálja. Az arab és perzsa források pedig kívülről, idegen szemmel írták le a magyarokat, saját besorolási rendszerükben, amely népeket és nem nyelveket osztályozott.

A magyar nyelv önállósodásáról tehát nincs évszám, és nincs krónikában feljegyzett pillanat. Van viszont egy beszédes szó, a magyar népnév, amely a szótár szerint ugor kori elemekből áll, a manysik nevével rokon, és amelynek török magyarázatát a szótár elveti. A következő szócikk azt vizsgálja, miért nevezték mégis a korabeli források a magyarokat turkoknak, és mit jelentett a török hatás a magyar nyelv és nép történetében.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Uralonet – Uráli Etimológiai Adatbázis (HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont), az Uralisches etymologisches Wörterbuch anyagán.
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum.
  3. Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum.
  4. A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995 (Szegedi középkortörténeti könyvtár 7).

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak