MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.2.1

A finnugor kor

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Röviden

A finnugor korról szinte csak a nyelv beszél. A finnugor alapnyelvet a kutatás a rokon nyelvek összevetéséből rekonstruálja, azokból a szavakból, amelyeknek szabályos megfelelői a finnugor ág több nyelvében is kimutathatók. A „kor” tehát elsősorban nyelvtörténeti fogalom: egy rekonstruált nyelvállapot neve, nem egy jól körülhatárolt történeti időszaké.

A „finnugor kor” kifejezés hallatán sokan egy konkrét népet képzelnek el, amely valahol az erdők mélyén, egy pontosan megadható korban élt, és amelynek tárgyait ma a földből ássák ki. A rendelkezésre álló bizonyíték azonban más természetű: a finnugor korról szinte csak a nyelv beszél. Ez a szócikk azt mutatja be, mit árul el a rekonstruált szókincs, és hol vannak a tudás határai.

A szócikk az uráli nyelvcsaládról szóló nyitócikket követi, és annak módszerére épít. Nem ismétli meg a nyelvrokonság általános bemutatását, hanem a finnugor rétegre szűkít. Az ugor korról, a ló és a nyereg szaváról a következő szócikk szól, a török hatásokról és a körülöttük kialakult vitákról pedig a fejezet egy későbbi szócikke.

Mit jelent egyáltalán a finnugor kor? Nem írott források korát, hiszen ebből az időből egyetlen szöveg sem maradt fenn. A finnugor alapnyelvet a kutatás a rokon nyelvek összevetéséből rekonstruálja, azokból a szavakból, amelyeknek szabályos megfelelői a finnugor ág több nyelvében is kimutathatók, a szamojéd nyelvekben viszont nincsenek meg. A „kor” tehát elsősorban nyelvtörténeti fogalom: egy rekonstruált nyelvállapot neve, nem egy jól körülhatárolt történeti időszaké.

Az uráli etimológiai szótár, amely online adatbázisként is elérhető, ezeket a szavakat külön finnugor rétegbe sorolja, és mindegyiknél jelöli ezt a besorolást. A réteg több száz tételből áll. A szótár a szavakat fogalomkörökbe is rendezi: testrészek, állatfajok, ételek, számok és így tovább. Ezek a fogalomkörök adják azt a keveset, amit a finnugor alapnyelv beszélőinek világáról pusztán a nyelvi adat alapján mondani lehet.

A legegyszerűbb példa a kéz. A szótár a testrészek közé sorolja, és a finnugor rétegbe teszi. Finnül käsi, birtokos esetben käden, észtül käsi, mordvinul keď, mari nyelven kit, udmurt és komi nyelven ki, hanti nyelven köt, manysi nyelven kāt, magyarul kéz. A megfelelések szabályosak, a szótár szerint pedig a szónak a szamojéd nyelvekben nincs párja, ezért nem az uráli, hanem a finnugor rétegbe tartozik.

A kéz azonban keveset mond arról, hogyan éltek a szót használó emberek, hiszen kéz mindenkinek van. Az ilyen alapszavak a nyelvrokonság bizonyítékai, nem a műveltségé. Többet árul el egy másik szócsoport: azok a szavak, amelyek nem a rokon nyelvek közös örökségéből, hanem kívülről, egy egészen más nyelvcsalád nyelveiből kerültek a finnugor alapnyelvbe. Ezek a korai jövevényszavak érintkezést mutatnak, és ez a szócikk legfontosabb tanulsága.

Honnan tudható, hogy egy szó átvétel, és nem közös örökség? A döntő az, hogy a szónak a finnugor nyelveken kívül, egy másik nyelvcsaládban is vannak közeli, szabályosan magyarázható rokonai, és ott a szó régebbi, kiterjedtebb családba illeszkedik. Az uráli etimológiai szótár ilyenkor külön jelzi, hogy a szó egy másik nyelvből ered, és megadja a forrásnyelvi párhuzamokat. Két ilyen szó különösen beszédes: a méz és a száz.

Ilyen a méz. A szótár a szerves anyagok és az ételek fogalomkörébe sorolja, jelentését méznek, illetve mézből erjesztett italnak adja meg. Finnül mesi, észtül mesi, mordvinul meď, komi nyelven ma, magyarul méz, az udmurt mu pedig mézbort jelent. A szótár magyarázata szerint a szó indoeurópai eredetű. Rokona a szanszkrit mádhu, amely édes italt, mézbort és mézet jelent, továbbá az avesztai maδu- és az orosz мёд.

A szótár itt is jelzi a bizonytalanságot. A mari mü szó idetartozása hangtani okokból kérdéses, ezért kérdőjellel szerepel. Egy hanti mézszót a szótár kifejezetten kizár, mert az az orosz szó átvétele, a számi nyelvek mézszava pedig a finnből való átvétel. A szótár tehát nem sorol minden hasonló szót a régi réteghez, hanem elválasztja a korai, közös átvételt a későbbi, egy-egy nyelvben lezajlott kölcsönzéstől.

A másik beszédes példa a száz, amelyet a szótár a számok közé sorol. Finnül sata, észtül sada, mordvinul śado, udmurt nyelven śu, komi nyelven śo, hanti nyelven sat, manysi nyelven šāt, magyarul száz. A szótár szerint a szó egy rekonstruált ősárja alakra megy vissza, és ugyanannak az indoeurópai szónak a leszármazottja, amelyből az óind śatám, az avesztai satəm és a latin centum is ered.

A száz esetében is vannak részletek, amelyeket a szótár külön magyaráz. A mari nyelv szava több hangváltozáson ment át, a számi nyelvek egy részében pedig a szó ezret jelent, ezt a jelentést a szótár másodlagosnak tartja. A szó tehát a finnugor ág szinte minden nyelvében megvan, de az egyes nyelvekben külön utat is bejárt. Ez is mutatja, hogy a rokon nyelvek közös kincse az idők során nyelvenként tovább változott.

Fontos, hogy mit nem bizonyítanak ezek a szavak. A méz szó átvétele nem mondja meg, hogy a finnugor alapnyelv beszélői maguk tartottak-e méheket, vagy csak ismerték a mézet és a belőle készült italt. A száz átvétele sem árulja el, mit és miért számoltak. A szavak azt mutatják, hogy egy fogalom neve kívülről érkezett, a mögötte álló életmódot azonban a nyelvi adat önmagában nem írja le.

Mit mond ki ebből a kutatás? A kutatás szerint a méz és a száz arra utal, hogy a finnugor alapnyelv beszélői érintkeztek indoeurópai, közelebbről árja, vagyis indoiráni nyelvű csoportokkal, és tőlük szavakat vettek át. Az egyik szó a számok, a másik az ételek fogalomkörébe tartozik. Azt azonban a szótár nem mondja meg, milyen helyzetben történt az átvétel, és ennél többet a kapcsolat jellegéről a nyelvi adat alapján nem lehet állítani.

Hol és mikor történt ez az érintkezés? Erre a nyelvi adat nem ad választ. Egy szó átvétele azt bizonyítja, hogy két nyelv beszélői valamikor kapcsolatba kerültek egymással, azt viszont nem, hogy melyik tájon, melyik évszázadban és milyen körülmények között. A kutatók becslései ebben eltérnek, ezért ez a szócikk szándékosan nem ad meg sem időpontot, sem földrajzi helyet: a felhasznált források erre nem adnak ellenőrzött adatot.

A népszerű összefoglalók gyakran egy-egy régészeti kultúrával azonosítják a finnugor alapnyelv beszélőit, és térképen jelölik ki a lakóhelyüket. Az ilyen megfeleltetés azonban feltételezés, mert a nyelv és a tárgyi hagyaték összekapcsolása közvetlenül nem igazolható, hiszen az edények és a sírok nem árulják el, milyen nyelven beszéltek a készítőik. Ez a szócikk régészeti állítást nem tesz, mert a felhasznált források között ellenőrzött régészeti anyag nincs.

Itt húzódik a vita lényege. A nyelvi rekonstrukció viszonylag biztosan megmutatja, hogy létezett egy finnugor szókincsréteg, és hogy ebbe korai árja jövevényszavak is bekerültek. A régészeti azonosítás viszont arról szólna, kik, hol és mikor beszélték ezt a nyelvet. A kettő között rés van, és a különböző becslések ezt a rést eltérő módon töltik ki. A nyelvi adat önmagában ezt a kérdést nem dönti el.

Miért mondanak mást a különböző összefoglalók? Részben azért, mert más-más forrástípusra építenek. Aki a nyelvből indul ki, az szavakról, hangmegfelelésekről és átvételekről beszél, aki a régészetből, az lelőhelyekről és tárgyakról, aki pedig a kettőt összekapcsolja, annak feltevésekkel kell élnie. Ezért fordulhat elő, hogy egyes könyvekben pontos évszám és térkép szerepel, a szótár pedig csak annyit mond: ez a szó a finnugor réteghez tartozik.

A méz és a száz rokonságának felismerése nem új keletű. Az uráli etimológiai szótár mindkét szónál a legkorábbi irodalom között említi Gyarmathi Sámuel 1799-ben Göttingenben kiadott Affinitas című munkáját, a száz szónál pedig Sajnovics János Demonstratio című művét is, amelynek megjelenési évét a szótár kérdőjellel, 1771-re teszi. A nyelvi összevetés módszere tehát több mint kétszáz éve formálódik, és azóta is finomodik. A XIII. századi krónikás hagyomány, Kézai Simon és Anonymus műve, a finnugor korról nem tud: bibliai és szkíta eredetmondáját az uráli nyelvcsaládról szóló szócikk tárgyalja.

A finnugor korról tehát kevesebbet tudunk, mint amennyit a közkeletű kép sugall, de amit tudunk, az jól adatolt. A kéz és sok más szó a közös finnugor réteg része, a méz és a száz pedig korai érintkezést mutat egy árja nyelvű környezettel. A következő szócikk innen lép tovább a szűkebb, ugor réteg felé, amelyben a magyar a hanti és a manysi nyelvvel alkot közös csoportot.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Uralonet – Uráli Etimológiai Adatbázis (HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont), az Uralisches etymologisches Wörterbuch anyagán.
  2. Uralisches etymologisches Wörterbuch I. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988.
  3. A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest, Balassi Kiadó, 1996.
  4. Finnugor rokonságunk. Budapest, MTA, 1937.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak