A Biatec-típusú ezüstpénzeket a közkeletű kép gyakran egyetlen kelta „királyi” veretként említi, amelynek felirata önmagában eldönti a kibocsátó személyét és a pozsonyi központ végét. A leletek ennél összetettebb rendszert mutatnak. Latin betűs személynevek, arany sztatérok, hemidrachmák és római módra falazott épületek együtt jelzik a helyi elit kapcsolatait, a keltezés azonban csak részben rögzíthető.
Ez a szócikk a pozsonyi oppidum Biatec-csoportú nagyezüstjét, a hozzá tartozó arany- és kiscímleteket, a neveket és az elitet, valamint a boiok végének forrásait követi. A kelta pénzverés általános menetéről és az eraviscus denáriusról az előző szócikk szól; a római provincia megszervezése a következő témája. Ahol a dátum csak post quem vagy tipológiai, azt a szöveg jelzi.
A Biatec-csoport nagy ezüstpénzeit a pozsonyi oppidumban verték. Ezt a helyi egyedi és kincsleletek sűrűsödése, egy késő La Tène oppidumréteg, valamint egy verde- és fémöntő műhely bizonyítja: huszonkét öntőforma-töredék és kétszázhuszonhárom tégely került elő. Súlyuk többnyire kicsit tizenhét gramm felett van; ez az attikai tetradrachma-súlyláb körülbelül 17,26 grammos értéke. A kutatás egy része egy régebbi típuskronológia nyomán „hexadrachmának” nevezi őket.
A pannon, noricumi és tauriscus tetradrachmák ennél jóval könnyebbek, tizennégy és tíz gramm között. A Biatec-csoport jellegzetessége a hátlapon latin betűkkel írt személynév; a latin írás a római pénzforgalom hatását mutatja. A típusok között szerepel AINORIX, BIATEC, BVSV, BVSSVMARVS, COBROVOMARVS, COISA, COVIOMARVS, COVNOS, DEVIL, EVOIVRIX, FARIARIX, LATVMARVS, MACCIVS, NONNOS, TITTO és LATTV; van névtelen típus is. A leggyakoribbak a BIATEC és a NONNOS.
Több típus képe római köztársasági denáriusokat követ, amelyek Kr. e. 80/71 és 46 között készültek. A legkésőbbi minta a Kr. e. 46-os denárius; legalább egy BIATEC-típus tehát nem lehet korábbi ennél a post quem dátumnál. A rendszerhez tartoznak még kagyló típusú arany sztatérok – felirat nélkül vagy BIATEC, illetve BIAT felirattal – és tört címleteik. A Simmering-típusú hemidrachmák 2,0–2,4 gramm súlyúak, nagy tömegben; egy változaton NONN felirat áll. Ide tartoznak a Karlstein-típusú obolusok is. A kiscímletek a mindennapi forgalom feltevését erősítik.
A boiok egykori területén a pénz már a Kr. e. 3. század közepétől kétfémű volt, arany és ezüst; a borostyánút menti és a csehországi éremanyag is ezt mutatja, és Pozsony ezt folytatja. Az arany és az ezüst egy rendszerben, egyidejűleg forgott. Ezt a Deutsch Jahrndorf-i és a 2009-es pozsonyi kincs mutatja; az a nézet, hogy az arany korábbi, ezért a legújabb kincsfeldolgozás szerint elvetendő. A kétfémű rendszer tehát e feldolgozás szerint nem két egymást követő korszakot, hanem párhuzamos forgalmat jelent.
Deutsch Jahrndorf, 1921-ig Magyarországon Német-Járfalu, 1855 májusában került elő: egy földműves árokásás közben találta, cserépedényben, körülbelül tizenöt kilométerre délre a pozsonyi várhegytől. Százhatvanhárom darab dokumentálható, eredetileg több volt. Huszonhat arany és százegy ezüst ment át hivatalos eljáráson; nyolcvanhat darab a Magyar Nemzeti Múzeumba, negyvenegy a bécsi Kunsthistorisches Museumba került. Az 1856-os múzeumi leltár is rögzíti a leletet. Elrejtése valószínűleg a Kr. e. 1. század harmadik negyedében történt; pontosabban nem keltezhető, mert abszolút dátum nincs.
A 2009-es pozsonyi akropoliszásatáson, az „I. épület” padlója fölötti legkorábbi rétegben arany sztatérok – köztük NONNOS feliratúak –, Biatec-tetradrachmák és Simmering-hemidrachmák kerültek elő. Másodlagos helyzetben voltak; a falban rejthették el őket. Az épület tehát akkor állt, amikor ezeket verték. Bécs–Simmeringben 1880-ban kétszázhatvankettő Simmering-hemidrachma és huszonkilenc Biatec-tetradrachma került elő. A Gerlitzen-kincs tizenkilenc pozsonyi és noricumi tetradrachmát tartalmaz egy Kr. e. 43–42-es római quinariusszal; a quinarius a forgalom időtartamáról tanúskodik.
Ez a gerlitzeni római érem mutatja, hogy a tetradrachmák a negyvenes–harmincas évekig forogtak. 2009-ben a pozsonyi várhegyen, az oppidum akropoliszán római módra épült falazott épületek kerültek elő. Az épületekben talált római amforák és üvegedények alapján a Kr. e. 40-es évek előtt épültek. A II. épület padlóján két denárius volt – Kr. e. 136 és 77 – és tizenhat Simmering-hemidrachma; a Kr. e. 77-es denárius post quem a padlóra. A latin feliratok és a római épületek a köztársasági környezet erős hatását mutatják a pénzt kibocsátó elitre.
Hasonló római hatás figyelhető meg Noricumban, Magdalensbergen. A római kapcsolat azonban nem jelent római uralmat; az épületek a negyvenes évek előttiek. A nevek értelmezése vitatott. Uralkodók voltak? Erre utalhat a -rix képző – Ainorix, Evoivrix, Fariarix –, a -marvs pedig „nagy” jelentésű lehet. Vagy választott arisztokrata főmagisztrátusok? A kutatás egy része ezt fogadja el, a római típusú pénzverőmesteri értelmezést elveti. Más részük szerint inkább egyidejű hadvezérek vagy törzsfők, akik háborúkban szövetkeztek.
A nyelvi érvek önmagukban nem döntik el a kérdést. Hogy boiok laktak-e Pozsonyban, az pusztán numizmatikai alapon sem dönthető el; az aranycímletek és a Karlstein-obolusok „boius” elemek. Boerebistas dák király Sztrabón szerint „teljesen eltüntette” a Kritasirosz uralma alatti boiokat és a tauriscusokat; az ország egy részét a dákok elpusztították. Idősebb Plinius a Pelso, vagyis a Balaton mellett a „deserta Boiorum”-ot említi, ahol már Savaria colonia és Scarabantia oppidum lakott. Sztrabón nem ad évszámot; a dátumok későbbi következtetések.
A pozsonyi pénzverés végét a kutatás egy része a dák győzelemhez és a Kr. e. 41 körüli időponthoz köti. Más összegzés szerint a körülbelül Kr. e. 40-es határ nem feltétlenül a település vége; a verés vagy legalább a forgalom a harmincas évekig is tarthatott. Biztos, post quem dátum csak egy van: a legkésőbbi római minta Kr. e. 46-os. Ezen túl több keltezés él. Egy régebbi típuskronológia tizenöt horizontra bontva Kr. e. 51–41 közé teszi a verést. Egy szlovák összegzés kivonata szerint körülbelül Kr. e. 70–40.
Egy újabb javaslat szerint körülbelül Kr. e. 40–9, mert egyes fejábrázolások augustusi érmeket utánoznának. A legújabb kincsfeldolgozás ezt határozottan elveti, mert Pozsonyban nincs augustusi és eraviscus érem, az épületek leletei pedig a negyvenes évek előttiek. Szerintük a verés a hatvanas években kezdődött, és a negyvenes, esetleg a harmincas évekig tartott. A kutatás többsége szerint tehát a Biatec-pénzeket a Kr. e. 1. század közepén, a hatvanas és negyvenes évek között verték; ezen a sávon kívül biztos évszámot a források nem adnak.
A „Kr. e. 41” a Boerebistas–Kritasirosz háborúra nem forrásadat, hanem kutatói következtetés, mert Sztrabón évszámot nem ad. Két külön horizont figyelhető meg: a pozsonyi arany és ezüst, illetve az eraviscus denárius-utánzatok és az augustusi érmek. Az utóbbiak a pozsonyi oppidumban hiányoznak, a közeli Dévényben – ahol augustusi katonai jelenlét volt – viszont megvannak. A két horizont tehát a pozsonyi oppidumban nem keveredik; Dévényből viszont eraviscus kincs is ismert.
A Kr. e. 1. század középső harmadának háborúi – noricumiakkal és dákokkal – a numizmatikai összegzés szerint párhuzamos kibocsátásokat is magyarázhatnak: több név egyszerre jelenhetett meg a nagyezüstön. A Magyar Nemzeti Múzeum anyaga között például BIATEC, BVSV és TITTO példányok is ismertek. Ez nem dönti el, hogy a nevek hadvezérek vagy magisztrátusok voltak, de a párhuzamos verés lehetőségét a leletek nem zárják ki.
A viták forrása, hogy a tipokronológiák eltérnek, a kincsek elrejtésének oka nem levezethető a leletekből, és az ókori szövegek nem keltezik a boiok pusztulását. A Deutsch Jahrndorf-i kincs elrejtését a forrás nem köti háborús veszélyhez; ezért ez a kapcsolat nem állítható. A nevek – királyok vagy magisztrátusok – nyelvi érven nyugszanak. A gazdasági használatra a hemidrachmák és az obolusok utalnak; a nagy súly és a sok párhuzamos név a háborús fizetőeszköz feltevését táplálja, de ez is értelmezés.
A kelta oppida és a pénzverés általános menetéről az előző szócikk szól. A római tartomány kialakulásáról a Pannonia provincia megszervezéséről szóló szócikk ad képet; az eraviscus törzsekről és a Gellérthegyről pedig a korábbi testvércikk. A Biatec-csoport története így érmefeliratokból, kincsekből, akropolisz-ásatásokból és Sztrabón, valamint Plinius rövid helyeiből áll össze, és a keltezésről, valamint az elit természetéről a kutatás ma is vitatkozik. A következő szócikk a római hódítás lépéseit veszi sorra.
