MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.2

Gáva-kultúra és a késő bronzkor

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Gáva-kultúra és a késő bronzkor
Illusztráció

Röviden

A Gáva-kultúra néven a kutatás a Tiszától keletre elterjedt késő bronzkori kerámiastílust és leletegyütteseit nevezi, nem egy bizonyítható népet. A klasszikus stílust tipológiai keltezéssel nagyjából Kr. e. 1100 és 900 közé teszik. Temetői szinte ismeretlenek, terjedésének hátterét a kutatás ma is vitatja.

A „Gáva-kultúra” neve sokakban egy késő bronzkori népet idéz, amely valahonnan beköltözött a Tisza vidékére, és saját falvaiban, saját szokásai szerint élt. A régészet ennél óvatosabban fogalmaz. A kutatás így nevezi a Tiszától keletre elterjedt késő bronzkori kerámiastílust és az ezzel járó leletegyütteseket, nem egy bizonyítható népet. Hogy mi állt e stílus terjedése mögött, mikor virágzott, és hová lettek a halottak, arról a források ma is eltérően beszélnek.

A késő bronzkort a magyar kutatás a középső bronzkori tellek felhagyásától számítja. A 2003-as magyar régészeti szintézis szerint a tell-telepeket „szinte egyidőben” elhagyták, a késő bronzkor elején megerősödtek a nyugati kapcsolatok, a halomsíros kultúra emlékeit pedig főleg temetkezései őrzik. A tellek végéről és keltezésük vitájáról az előző szócikk szól.

Ugyanez a szintézis a leletek típusa alapján a Kr. e. 14. századra teszi azt a változást, amelynek során a Duna–Tisza térség településein megszűnt az élet, és a temetőket nem használták tovább. A Tiszántúlon viszont az új anyagi kultúrában számos helyi elem továbbél, például Hajdúbagos, Berkesz és Csorva temetőiben. A magyar kutatás ettől a változástól számítja a késő bronzkor kezdetét; az évszázad itt tipológiai keltezés, nem mérési eredmény.

A Tiszától keletre, a középső bronzkori tell-kultúrák egykori területén terjedt el az a leletegyüttes, amelyet a kutatás Gáva-kultúrának nevez. Egy nagyobb délkelet-európai művelődési komplexum része volt, amely az Erdélyi-medencét, Moldvát, Bukovinát és a Vaskaputól a Fekete-tengerig húzódó Duna-szakaszt is magában foglalta. A Kárpát-medencében mellette az urnamezős kultúra terjedt el a Dunántúlon és a Duna–Tisza köze nyugati részén, a Kyjatice-kultúra pedig az Északi-középhegységben.

A leletek típusa alapján a Tisza-vidék és Erdély kerámiája, bronzipara és kultúrája a Kr. e. 12. századtól „szinte azonossá vált”. Az első átfogó Gáva-összefoglalás 1984-ben jelent meg, a kronológiát azóta finomították. A kutatás jelenlegi felfogása szerint a klasszikus Gáva-kerámiastílus a Hallstatt A2–B1 fázisra keltezhető, ami tipológiai keltezéssel nagyjából Kr. e. 1100–900-nak felel meg. Az ezt megelőző Bronz D és Hallstatt A1 fázisban két kerámiacsoport különíthető el.

A „Proto-Gáva” csoport a Kárpát-medence északkeleti részén, a „Pre-Gáva” az Alföld középső és déli részén terjedt el. A kutatás jelenlegi felfogása szerint ez utóbbi kevésbé forrása a Gávának, inkább a dunántúli késő halomsíros és korai urnamezős kultúrával rokon. Folyamatos alföldi átalakulásra utal a csorvai temető, a Tápé–Kemeneshát telep és a Polgár, M3 29. lelőhely, ahol halomsíros és későbbi Gáva-jegyeket hordozó edények együtt fordulnak elő.

A szóhasználat is változott. Az utóbbi évtizedekben a kutatás egyre óvatosabb a „kultúra” szóval, és gyakrabban beszél „Gáva-komplexumról”, „Gáva–Holihrady kulturális körről” vagy egyszerűen „Gáva-kerámiastílusról”. Ez a szócikk is ebben az értelemben használja a Gáva nevet: régészeti fogalomként, amely edényformák, díszítések és leletegyüttesek közös vonásait jelöli. Hogy a stílus mögött nép, régészeti kultúra vagy egy nagy kapcsolatrendszer áll-e, az a kutatás vitatott kérdése.

A 2003-as szintézis szerint a Kr. e. 13–12. századtól, a leletek típusa alapján keltezve, a korábban inkább helyi jellegű közösségek anyagi és szellemi kultúrájában egyre több „internacionális” vonás jelent meg. A fejezet értelmezése szerint ennek hátterében „nem idegen embercsoportok bevándorlása”, hanem egy nagy térségeket összefogó, soha nem látott intenzitású kapcsolatrendszer és „információáramlás” állhatott, amelyet a megnövekvő bronzfelhasználás és a nyersanyag-ellátó hálózat gerjesztett. Ez értelmezés, amely a nagy területen elterjedő fém- és kerámiatípusokra épül.

A bronzművesség is átalakult. A leletek típusa alapján a Kr. e. 13. századtól a Tisza-vidéken a tömegtermelés váltotta fel az egyedi, díszfegyvereket gyártó bronzművességet. A 2003-as szintézis ennek okát az északnyugat-alpi típusok átvételében és az erdélyi érckitermelés növekedésében látja, ez azonban értelmezés. A bronz ekkortól a mindennapi eszközök, a fűrész, a horog, a sarló, a tokosbalta és az ár anyaga is lett. Ezeket távoli kis településeken is öntötték: a Polgár, M3/1 lelőhelyen tokosbalta- és lándzsahegy-öntőformák kerültek elő.

A Felvidékről és az Alföldről a 2003-as állapot szerint 261 bronz- és 23 aranykincs ismert, amelyeket a leletek típusa alapján a Kr. e. 14–9. századra keltez a kutatás. Ajakon 34, Ópályiban 14 bronzfokos került elő együtt, Rozsályon pedig az aranyékszerek köré három bronzfokost szúrtak a földbe. A Kr. e. 11. század, szintén tipológiai keltezéssel, a kardleletek kora: Krasznokvajdán 16, Recsken 7, Zsujtán 8 kard került elő. E kardok a 2003-as szintézis szerint felvidéki műhelyek termékei.

A Kr. e. 10. században, a leletek típusa szerint, az alföldi bronzipar fegyver- és edénytípusai Skandináviáig, Észak- és Dél-Németországig és Kelet-Franciaországig eljutottak. A legtöbb ilyen mestermunkát a Hajdúböszörmény–Szentgyörgypusztán 1858-ban talált kincs tartalmazza. A fokosokon, csüngőkön, öveken és edényeken madár-, nap-, kerék-, csillag- és csónakmotívumok jelennek meg, például Ópályi, Zsujta és Debrecen–Fancsika tárgyain. A 2003-as szintézis ezeket a késő bronzkori hitvilág jelképrendszerének tartja, amelynek egyik forrása a Duna–Tisza térség volt; ez értelmezés.

A Gáva-leletegyütteseket hagyó telepesek a 2003-as szintézis szerint a nagyobb folyóktól távolabbi, bizonytalan vízjárású alföldi löszhátakon is feltűntek, korábban kihasználatlan zónákban. Egy lelőhely-topográfiai adatbázis szerint ugyanakkor a Gáva-telepek ritkán távolodtak el a víztől: mintegy 76,6 százalékuk 50–500 méterre feküdt a vízparttól. A települések rendjéről két leírás él. A 2003-as szintézis hármas hierarchiát feltételez: élén a nagyobb folyók mentén alapított, nagy kiterjedésű falvak, például Poroszló–Aponhát és Baks–Temetőpart, alattuk különböző méretű szállás- és tanyaszerű telepek.

Egy újabb összegzés a Hallstatt A2–B1 időszakra a középső régiót ellenőrző nagy, leletgazdag telepeket, közepes telepeket, például Biharkeresztest és Berettyóújfalu–Herpályt, valamint sok száz kisebb lelőhelyet különít el. A 2003-as hármas rangsor értelmezés: Poroszlón kis ásatás, Baksban terepbejárás adta az alapját. Poroszló–Aponháton 1969-ben és 1971-ben ástak. A hosszú egyhelyben lakás itt 1–1,2 méter vastag településréteget hozott létre, ami a 2003-as szintézis szerint a tell-kultúrákéhoz hasonló életmódra utal.

A házak méretéről a források nem egyeznek. A 2003-as szintézis szerint a Gáva-házak a neolit és bronzkori tell-hagyomány szerint épült, 3 méter széles, mintegy 5–6 méter hosszú, cölöpvázas, tapasztott sövényfalú építmények voltak, Doboz és Poroszló–Aponhát leletei alapján. Egy 2025-ös összegzés párhuzamok alapján inkább mintegy 6×9 méteres, valószínűleg egyosztatú, nyeregtetős, fehérre vagy világosra festett, néha díszített falú házakat rekonstruál. A Gáva-telepeken rendkívül sok nagy, öblös tárolóedény kerül elő, ami a 2003-as szintézis szerint közvetetten a tárolókapacitás hirtelen növekedésére és eredményesebb földművelésre utal.

Baks–Temetőpart a Gáva-telepek közt szokatlanul a Tisza jobb partján fekszik. A 2007-es ásatás 650 négyzetméteren 82 objektumot, mintegy 4000 kerámiatöredéket, agyagszobrocskákat, állatcsontokat és égett magvakat tárt fel. A feldolgozás két háztartást és közösségi lakomákra utaló edény- és húsmennyiséget feltételez; mindkettő értelmezés. A baksi ásatás feldolgozása viszont a lelőhely környezete alapján az állattartást tartja valószínűbbnek a földművelésnél. Ez feltevés, mert a lelőhely növénymaradványainak archeobotanikai vizsgálata még folyamatban van, így a kérdés egyelőre nyitott.

Magyarországon eddig 44 késő bronz- és kora vaskori hegyi erődített telepet azonosítottak, ezek egy részét 2006-tól egy kutatócsoport fémkeresővel rendszeresen kutatja. Tállya–Óvár kiterjedése 14 hektár, nem 27, ahogy a régi térképek mutatták. Bronzkori leleteinek többsége bronzrög és öntőcsap; ásatása 2011 és 2013 között folyt. Klasszikus Gáva-kerámiája, a kétszínű, fekete külsejű edények és a karéjos peremű mély tálak, a leletek típusa alapján az első nagy, Hallstatt B-kori megtelepedést mutatja.

Egy újabb összegzés szerint az erődített telepeket ritkán kötik a Gáva-stílushoz; a Hallstatt A2–B1 időszakban főleg az Északi-középhegységben és Erdélyben terjedtek el. A Gáva- és a Kyjatice-stílus terjedésének idején a Kárpát-medence keleti felében elterjedtek. Szerepükről, a külső támadás elleni védelemről, a társadalmi elkülönülésről vagy a kereskedelmi utak ellenőrzéséről sokféle magyarázat született; a 2003-as szintézis szerint „a tudományosan megalapozott válasz még várat magára”.

A legnagyobb hiány a temetőké. A temetőkben ekkor szinte kizárólagossá vált a hamvasztás, a Gáva-leletek magterületén azonban eddig csak egyetlen, 17 síros hamvasztásos temető ismert, Taktabáj, a Kyjatice-kultúrával határos területről. A 2003-as szintézis felvetése szerint a temetkezések ilyen hiánya talán valamilyen különleges rítusra utalhat, például a hamvak folyóba szórására vagy a test elrothasztására egy szent ligetben. Ez feltevés, amelyet lelet nem igazol.

A keltezés is bizonytalan. A Gáva-időszak dátumai szinte kizárólag a leletek típusán alapulnak. Radiokarbon-adat kevés van; ilyen a Köröm–Kápolna-domb két mérése, amely kalibrálva Kr. e. 1191–944, illetve Kr. e. 975–832 közé esik, mindkettő 95,4 százalékos valószínűséggel, a kalibrációs görbe megadása nélkül közölve. A lelőhely leletanyagát stílusa alapján a Hallstatt A1 fázisra keltezik, a mérések tehát a stílus alapján vártnál szélesebb időszakot adnak.

A viták forrása tehát többféle. A Gáva-fogalom régészeti stílust jelöl, és a kutatás egy része szerint a késő bronzkori egységesedés mögött hálózatok, nem bevándorlók álltak. A keltezés szinte csak tipológiai, így a Gáva-időszak évszázadai nem vethetők össze közvetlenül a kalibrált radiokarbon-adatokkal. A népesség halottaiból szinte semmi nem maradt. Végül a települések rangsora, a házak mérete és a gazdálkodás súlypontja is eltérően szerepel a forrásokban.

A tellek koráról és végéről az előző, a bronzkori alföldi tell-telepekről szóló szócikk szól, a Dunántúl korai vaskori közösségeiről pedig a következő, a Hallstatt-kori dunántúli közösségekről szóló. A Gáva-leletek így nem bizonyíthatóan egy beköltöző nép nyomai, hanem egy tipológiailag nagyjából Kr. e. 1100 és 900 közé keltezett kerámiastílus és a hozzá kapcsolódó települések, kincsek és részben földvárak együttese, amelynek hátterét a kutatás ma is vitatja.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mi a Gáva-kultúra?
A kutatás így nevezi a Tiszától keletre elterjedt késő bronzkori kerámiastílust és az ezzel járó leletegyütteseket, nem egy bizonyítható népet. Egy nagyobb délkelet-európai művelődési komplexum része volt. Hogy a stílus mögött nép áll-e, az a kutatás ma is vitatott kérdése.
Mikorra keltezik a Gáva-kultúrát?
A klasszikus Gáva-kerámiastílus a Hallstatt A2–B1 fázisra keltezhető, ami tipológiai keltezéssel nagyjából Kr. e. 1100–900-nak felel meg. A dátumok szinte csak a leletek típusán alapulnak, nem mérésen. Radiokarbon-adat kevés van, és az is a stílus alapján vártnál szélesebb időszakot ad.
Hol vannak a Gáva-kultúra temetői?
Szinte nincsenek. A Gáva-leletek magterületén eddig csak egyetlen, 17 síros hamvasztásos temető ismert, Taktabáj. A 2003-as szintézis szerint ez talán különleges rítusra utalhat, például a hamvak folyóba szórására. Ez feltevés, amelyet lelet nem igazol, így a kérdés ma is nyitott.

Források

  1. Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Teleki László Alapítvány, 2003 (VI. fejezet).
  2. Baks-Temetőpart. Analysis of a Gáva-ceramic style mega-settlement. Communicationes Archaeologicae Hungariae 2018 (megj. 2021), 5–87.
  3. A Late Bronze Age 'house' of the Gáva ceramic style: A case study from Poroszló-Aponhát. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 76/1 (2025), 131–148.
  4. Tállya-Óvár. New paths in the research of hillforts in the North Hungarian Mountains. Hungarian Archaeology 11/1 (2022), 16–28.
  5. Die Spätbronzezeit Nordostungarns. Archaeologia Hungarica 51. Budapest: Akadémiai Kiadó (1984).
  6. A Csorva-csoport és a Gáva-kultúra kutatásának problémái… A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica 2, 9–110 (1996).
  7. Hoards and Fortifications… In: Fortifications… Berlin, 2017, 107–134.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak