1916-os erdélyi román betörés
A közkeletű emlékezet az 1916-os erdélyi román betörést gyakran egyetlen „orvtámadás” pillanataként idézi. Valójában 1916. augusztus 27-én este Románia hadat üzent Ausztria–Magyarországnak, a Kárpátokon át Erdélybe nyomult, és október közepéig tartó hadmozdulatok után a központi hatalmak – Arz és Falkenhayn hadseregeivel – kiszorították a román erőket.
Bukarestben 1916. augusztus 17-én Románia titkos szerződést kötött az antanttal; cserébe többek között Erdélyt, a Bánságot és Bukovina egy részét ígérték neki, nagyjából a Tisza vonaláig. Augusztus 27-én, vasárnap a cotroceni koronatanács a hadba lépés mellett döntött; az amerikai követ jelentése szerint az általános mozgósítást délután három órakor rendelték el. Ugyanezen a napon, este kilenckor Mavrocordato bécsi román követ átadta a hadüzenetet Buriánnak. A magyar és monarchiabeli keltezések a Gergely-naptárat követik; Románia 1916-ban még Julián-naptárt használt, így ugyanaz a nap az ónaptárban augusztus 14., a kísérőjegyzék pedig augusztus 15/28 kettős keltezést is közöl.
A hadüzenet angol szövege szerint Románia a hármasszövetséget védelmi jellegűnek tartotta, Olaszország 1915-ös kilépése után visszavette cselekvési szabadságát, és a monarchiabeli románok helyzetére, valamint a nemzeti egység megvalósítására hivatkozott. Ettől az órától Románia hadiállapotban lévőnek tekintette magát Ausztria–Magyarországgal. A szöveg területi és nemzeti célt mond; hivatalos „rablóhadjárat-programot” nem tartalmaz. A korabeli magyar sajtó és Frigyes főherceg hadseregparancsa viszont „alattomos rablótámadásnak” nevezte a belépést – ez hadvezetői és sajtónyelv, nem modern bizonyíték a szándékról.
A fegyveres határátlépés órája nem esik egybe a bécsi jegyzék átadásával. Egy korabeli erdélyi összefoglaló szerint Petrozsény mellett és Predeálon a hadüzenet órája előtt már lőttek a határőrségre; más elbeszélés fél órával korábbra teszi az átkelést. Höfer altábornagy augusztus 28-i hivatalos jelentése „tegnap este” első lövésekről beszél. A diplomáciai aktus és a szorosi harc tehát nem sűríthető „egyetlen pillanat”-tá: a lövöldözés előtte vagy vele egy időben indult.
Höfer ugyanaznap azt is közölte, hogy „ma reggel” a Vöröstorony-szorosnál, valamint Brassótól délre és délnyugatra harcba keveredtek az előcsapatok, és az első román foglyokat is beszállították. A MTI híre megerősítette: Románia augusztus 27-én este kilenc órától hadiállapotban van a Monarchiával. A határbástyák első napjai tehát a szorosok előcsapat-harcaival kezdődtek, nem egyetlen város azonnali bevételével. A Monarchia nyáron már számolt a veszéllyel, Erdély azonban gyengén volt védve.
A helyi közigazgatás azonnal reagált: Udvarhely vármegyében az alispáni távirat augusztus 28-án jelezte a veszélyt. A következő hetekben a román előrenyomulás a Székelyföld nagy részét elérte, és október elejéig tartott. A menekülés szervezése és a kiürítési rendeletek párhuzamosan futottak a hadmozdulatokkal. A helyi forrásréteg tehát nem cáfolja a hadijelentéseket, de a frontvonal mögötti igazgatási időt is kirajzolja a napok sorrendjében.
A román haditerv – Ipoteza Z – három hadsereget indított Erdély ellen: Culcer az 1., Averescu, illetve Grainiceanu a 2., Prezan a 4. hadsereget. A cél a Maros vonala, majd kijutás a Tisza-síkságra volt. A szakirodalom az Erdély ellen felvonultatott román erőket körülbelül 420–440 ezer főre teszi; a teljes mozgósítás egy forrás szerint 833 601 fő. Arz Artúr 1. hadserege a támadás napján mindössze körülbelül 51 zászlóaljat, körülbelül 33–34 ezer főt és 76 löveget tudott szembeállítani – ezek hadrend-becslések, nem népszámlálás.
A létszámfölény ellenére az előrenyomulás lassú maradt: egy hadtörténeti összefoglaló szerint három hét alatt körülbelül 60 kilométer északon és körülbelül 100 kilométer a déli szárnyon. Brassó megszállásának napja forrásonként eltér. Egy 1922-es hadtörténeti összefoglaló és egy korabeli erdélyi összefoglaló augusztus 29-ét adja, utóbbi délelőtt tizenegy órai bevonulással; egy összefoglaló történeti munka augusztus 30-át ír. A két keltezést nem lehet egyetlen „javított” napra simítani. A város kiürített állapotban került román kézre a források egy része szerint.
A román offenzíva első hetei tehát városokat és szorosokat értek el, de a Maros vonaláig tartó áttörés elmaradt. A lassú tempó a létszámfölény mellett is azt mutatja, hogy a haditerv és a terep, valamint a gyenge, de ellenálló helyi védelem együtt hatott. Az erőarány önmagában nem magyarázza a menetrendet: a három hadsereg előrenyomulása szakaszos maradt, és szeptember közepén végül megtorpant.
Petrozsényt az 1922-es hadtörténeti összefoglaló szerint ugyanezen a napon, augusztus 29-én szállták meg a románok. A román csapatok elfoglalták Székelyföld nagy részét és Dél-Erdély több pontját – Brassót, Petrozsényt, Orsovát. Nagyszebent azonban a források szerint eleinte nem szállták meg tartósan; a város a két arcvonal között maradt, illetve a románok a város előtt megálltak. A népszerű sűrítés, amely szerint „azonnal bevették Nagyszebent is”, nem egyezik a hadműveleti maggal.
A veszélyeztetett zónákból – a Maros vonaláig – Betegh Miklós intézkedései nyomán a hatóságok kiürítést rendeltek el; menekülés indult, főként a magyar és szász lakosság körében. A menekültek pontos száma nem ismert, és a kortárs becslések széles sávban mozognak. Betegh egymillióra, Sándor János négy–ötszázezerre, az 1. hadseregparancsnokság száz–kétszázezerre becsülte a menekülőket; más keret „több mint kétszázezer”, illetve 206 ezer főt említ. Egyetlen biztos census nincs; a mai történetírás többsége a több mint kétszázezres, illetve a száz–kétszázezres rendet használja keretként.
A menekültbecslések összeegyeztethetetlensége önmagában figyelmeztet: a kortárs számok politikai és igazgatási keretekből születtek, nem egységes összeírásból. A kutatás egy része ezért inkább sávot ad, mint végleges számot. A menekülés itt csak közvetlen következmény; a befogadó városok és a hosszú távú ellátás részletezése nem ennek a szakasznak a magja. A bizonytalanság kimondása pontosabb, mint egyetlen kerek szám vagy állítólagos „hivatalos” census.
Egy brassói szemtanú, Meisel József naplója – közvetett átiratban – megkülönbözteti a bevonuló katonaság kezdeti, „elegáns, becsületes” magatartását a helyi fosztogatástól és a későbbi rekvirálástól. Augusztus 29-én éjjel bolgárszegi fosztogatást jegyez; szeptember 28-án azt írja, hogy „ez úgy látszik, nem hódító, hanem rabló hadjárat”. A mondat helyszíni megfigyelés a rekvirálásról, nem a hadüzenet hivatalos céljának átírása: a diplomáciai szöveg nemzeti egységet és területi ígéretet mond.
Szeptember közepén a román hadvezetés leállította vagy jelentősen lassította az erdélyi offenzívát. Ennek oka a déli front – a dobrudzsai irány – fenyegetése volt; a dobrudzsai hadjárat részletei másutt bontakoznak ki, csak az erdélyi megállás magyarázataként. A lassulás után a központi hatalmak Erdélyben az 1. osztrák–magyar hadsereget Arz Artúr, a 9. német hadsereget pedig Erich von Falkenhayn vezetésével vonták össze az ellentámadáshoz. A két hadsereg együtt képezte a fordulat hadműveleti gerincét.
A nagyszebeni ütközet, illetve a 9. hadsereg ellentámadásának megindulása 1916. szeptember 26-án kezdődött. A fordulatot a források szeptember 26–28., illetve 26–29. közé teszik. Egy helyi közigazgatási–hadtörténeti tanulmány lábjegyzete szeptember 30-at is említ; ez a sajtó vagy a helyi emlékezet rétege lehet, és nem írja felül a hadműveleti magot. A nagyszebeni fordulat tehát nem rögzíthető egyetlen „szeptember 30.” napként. A hadműveleti mag a szeptember végi napokban zárul.
Brassó térségében a 2. román hadsereg visszaszorítása 1916. október 7–9. körül zajlott. Október közepére – körülbelül október 14–15-re – a román erőket, határmenti kivételekkel, kiszorították Erdélyből. A Székelyföldön a román előrenyomulás egy helyi forrás szerint október 3-ig tartott; a kiszorítás kerete körülbelül október 15. A galíciai harcok, a hadifogság és a veszteségek országos összesítése, valamint a hadigazdaság kérdései külön tárgy; itt csak az erdélyi hadmozdulatok zárulnak le.
Bukarestet a központi hatalmak 1916. december 6-án foglalták el. Ez már a Románia elleni hadjárat következő szakasza, nem az erdélyi betörés magja; csak a visszaszorítás következményeként jelenik meg. Az erdélyi történet magja így az augusztus 27-i hadüzenettől az októberi kiszorításig tart, nem a decemberi főváros-bevételig. A decemberi fordulat a teljes román hadjárat folytatása, nem az erdélyi szakasz záróképe, és nem helyettesíti az októberi kiszorítás menetrendjét.
A keltezések és a számok azért térnek el, mert több réteg él egymás mellett. A Gergely- és a Julián-naptár ugyanazt a napot más számmal adja; a bécsi átadás órája és a szorosi első lövések nem esnek egybe; Brassó bevonulásának napja augusztus 29. vagy 30.; a menekültszámok ellentmondó becslések. A kutatás egy része a hadüzenet és a határátlépés szétválasztását hangsúlyozza; mások a hadműveleti menetrendet tartják elsődlegesnek. A lényeg közös: az 1916-os erdélyi román betörés többhetes hadjárat volt, nem egyetlen hősi vagy „áruló” nap.
A közkeletű „orvtámadás” és „rablóhadjárat” szavak tehát korabeli nyelvként értelmezhetők, modern ítéletként nem. A bizonyíték a hadüzenet keltezése, Höfer jelentése, a hadrend-becslések, a nagyszebeni és brassói fordulat, valamint a menekültbecslések bizonytalan sávja. Ami ezeken kívül esik – Galícia, a fogságösszesítés, a jegy- és árrendszer – a szomszéd témákhoz tartozik, és nem az erdélyi betörés magját írja újra. A tényszerű kép a több hetes erdélyi szakasz menetrendjét követi, a polemikus sűrítések helyett a forrásrétegek sorrendjét.
