MBMAGYAR BETYÁR
Vegyesházi királyok

3.2.1

Kapuadó

Vegyesházi királyok · 1301–1526

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Kapuadó
Illusztráció

Kapuadó

A közkeletű kép gyakran egyetlen reformmondatba sűríti a történetet: Károly Róbert 1336-ban „bevezette a kapuadót”. A források ennél rétegzettebbek. A fizetés neve a korabeli oklevelekben nem „kapuadó”, hanem kamarahaszna vagy kamaranyereség; az adóegység a kapu. A név és a mérték külön réteg.

Az időkeret körülbelül 1336 és 1342 között zárul. Ide tartozik a pénzújítás helyett bevezetett évi egyenes adó, a porta mint egység, a három garasról tizennyolc dénárra váltó mérték, a mentességek eltérése, valamint a dikálás és a végrehajtás a kamarabérleti szövegek szerint. A visegrádi találkozó napirendje, a bányareform részletei és az Anjou-állam jövedelmi összképe más szakaszok tárgya; itt legfeljebb határként jelennek meg.

A névvitának gyakorlati tétje van a forrásolvasásban. A korabeli latin és magyar közlések a fizetést lucrum camere, kamarahaszna vagy kamaranyereség címén írják elő; az adóegység a porta, azaz a kapu. A „kapuadó” és a „portális adó” későbbi történeti–lexikális elnevezés. Az oklevél szájába a mai rövidítés nem tehető; a lexikonok és a tankönyvi tömörítés más réteget képvisel, mint a szerződés szövege.

Az 1336-os fordulat a mai történetírás többsége szerint a pénzújítás és a régi pénz kényszerbeváltásának megszüntetéséhez kötődik. I. Károly a kincstár ebből származó hasznának pótlására új, évente behajtandó adót vetett ki, amelyre a „kamarahaszna” megjelölés átöröklődött. A váltás tehát nem új szó bevezetése, hanem új adóforma a régi cím alatt; a kutatás egy része ezt a tágabb pénzügyekben technikai változtatásnak is olvassa.

Az 1336. március 25-i erdélyi kamarabérleti szerződés szerint – a szakirodalmi parafrázisok és a forráskiadások leírása szerint – a fizetés kapunként három garas, kamarahaszna címén, a kirovástól számított tizenöt napon belül. A kapu itt emberektől lakott, utcára nyíló bejárat, amelyen szénával vagy gabonával megrakott szekér bemehet. A teljes latin szöveg e rétegben csak közvetve áll rendelkezésre; a három garas, a kapu-definíció és a mentességi lista egyezése a kritikai kiadással nyitott ellenőrzési kérdés marad.

Az 1336-os mentességi kép a szakirodalom szerint a kiváltsággal bírókra, a királyi és királynéi szolgákra és kondicionáriusokra, az egyházi kondicionáriusokra és a nemes jobbágyokra, valamint az ország nemeseire a régi szokás szerint terjed. Ez a lista nem azonos az 1342-essel. A két szöveg mentességeit nem érdemes egyetlen táblává olvasni; a hangsúlyok és a kivételek külön állnak, és a különbség maga is forrásréteg.

Az 1336-os erdélyi kamarabérlet szerint a porta utáni fizetést Erdélyben is szedték; a földrajzi érvény tehát nem csupán a dunántúli vagy középső megyékre korlátozódik. A dikálást és az ellenőrzést az esztergomi érsek és a tárnokmester emberei, hiteles hely tanúsága mellett végzik. A kamaraispán a megyei ügyekben nélkülük nem járhat el; a behajtás így kettős ellenőrzéshez kötött, nem egyetlen tisztviselő önálló intézkedése.

A kulcsszövegek műfaja vitás, és a vita nem simítható el címmel. Az 1336-os és az 1342-es oklevelek kamarabérleti szerződések, nem országgyűlési törvénykönyvi cikkek. A Corpus Juris közlése az 1342-es szöveget mégis „I. Károly decretumának” iktatta. A kritikai kiadás és a régebbi adó- és pénzügytörténeti monográfia szerződést lát; állításként a szöveg nem nevezhető törvénynek, csak a közlésréteg „dekrétum” neve mellett olvasható.

Az 1338. március 29-i körmöci–szomolnoki kamaraszerződés idején a szakirodalom szerint megszüntették a garasverést. Ugyanebben az évben egy évre felfüggesztették a portális adó beszedését, és a régi pénzek végleges, valamint a veretlen érc kötelező beváltását rendelték el. Az egyéves szünet csak szakirodalmi rétegből áll; a szerződés teljes latinja itt nincs idézve, ezért a felfüggesztés ténye feltételesen, forrásjelöléssel és nyitott ellenőrzéssel olvasható.

A mérték váltása ehhez a pénzverési fordulathoz kötődik a mai történetírás egy része szerint. A három garas helyett tizennyolc dénár állapíttatott meg; az 1342-es latin szöveg már dénárban ír. A népszerű kép, amely „mindig tizennyolc dénárt” említ, az 1342-es szöveget visszavetíti az 1336-os kezdetre. A két mérték egymás mellett áll: előbb garas, majd dénár, a közbülső év szakirodalmi felfüggesztésével együtt.

Az 1342. február 2-án kelt szerém–pécsi és párhuzamosan a körmöci kamarabérleti szerződés a kapu utáni fizetés szabályait részletesebben rögzíti. Minden megyében minden olyan kapu után, amelyen szénával vagy gabonával megrakott szekér be- és kijöhet, a dikálás után tizenöt napon belül tizennyolc dénárt kell a kamaraispánnak fizetni, kamaranyereség gyanánt. A Corpus Juris magyar közlése ugyanezt a mértéket és a kapu-definíciót adja.

Az 1342-es szöveg szerint ha egy kapu vagy kapuval bíró telek alatt három, négy vagy több ember lakik, vagy csak egy, akkor is egy adó jár. A fizetésképtelen szegények mentesek, ha az ellenőrző öt ember és a földesúr esküje szerint nem bírják a fizetést. Ahol szokás vagy fahiany miatt nincs porta, az öt ember rendje szerint kell a kamarahasznát megfizetni; a hiányzó kapu tehát nem automatikus mentesség, hanem külön eljárás.

Az 1342-es mentességi lista részben más hangsúlyú, mint az 1336-os. Mentesek a királyi és királynéi, egyházi és más szolgák és kondicionáriusok, a hadakozó földesúri szolgák, valamint az egyházak, városok és a nyilvánvaló kiváltsággal bírók. A kiváltságoltak mentessége feltétele a királyi pénz elfogadása és forgalma; ha ezt megtagadják, a mentesség elvész, és ők is fizetnek. A pénzforgalmi feltétel az 1336-os képben nem ugyanígy áll.

A végrehajtás rétege az 1342-es közlésből olvasható. A fizetéshez minden megyében közös, megfelelő helyet kell kijelölni; aki a kitűzött napon akadályozva van, négy nap türelmet kap. A kamaranyereséget új, teljes súlyú királyi dénárban kell szedni, nem bécsi vagy más régi pénzben való egyezkedéssel. A határidő a dikálás utáni tizenöt nap; a címzett a kamaraispán. A közös fizetőhely és a türelem a behajtás ritmusát adja.

Nemfizetés esetén az öt ember a faluban marad, pusztítás és fosztogatás nélkül, amíg a kamaranyereséget három márka bírsággal meg nem fizetik. A dikálást és a kamarai ügyek ellenőrzését az érsek és a tárnokmester emberei, az „öt ember” részeként végzik. A kamaraispán nélkülük a megyei kirovásban és behajtásban nem járhat el; a bírság és a türelmi nap együtt a végrehajtás ritmusát adja.

A műfajvita a Corpus Juris „dekrétum” címe és a kritikai szerződés-olvasat között nyitva marad. A két elnevezés egymás mellett áll: az egyik a törvénytár iktatási gyakorlata, a másik a latin szöveg és a kiadói bevezető műfaji minősítése. Állításként nem dönthető el, hogy „törvény volt”; csak az, hogy a közlés dekrétumnak nevezi, a szerződés-olvasat pedig bérleti oklevélnek tartja. A királyi tanács jóváhagyása a szerződés-réteghez tartozik.

A mentességi listák eltérése ugyanígy nyitva marad. Az 1336-os kép hangsúlyosabban említi a nemeseket és a nemes jobbágyokat; az 1342-es a hadakozó szolgákat és a pénzforgalmi feltételt. A két lista összeolvasása egyetlen „Károly-kori mentességgé” a források különbségét elmosná. A rétegek külön állnak; a feltételes megfogalmazás pontosabb, mint a simított táblázat. A listák egymás mellé állíthatók, de egyetlen listává nem egyesíthetők.

A mai történetírás egy része szerint a homines („emberek”) az 1342-es szövegben családfőket jelöl, nem minden felnőtt személyt; egy kapu így több jobbágycsaládot is magába foglalhatott. Ez szakirodalmi értelmezés, nem az oklevél szó szerinti magyarázata. A népszerű „egy kapu = egy jobbágyháztartás” kép ezért túl szűk; a szöveg a kapu és a telek alatti lakók számát egy adóegységbe fogja, a családfő-olvasat mellett.

Országos portaszámot vagy bevételi becslést a források e rétege nem igazol; a hozzávetőleges rekonstrukciók nem vehetők tényként. A török kori, más fogalmú „kapuadó” ide nem keverhető. A néprajzi lexikon a 14. század közepétől a nem nemes népesség állami egyenes adójaként írja le a portális adót, eredetileg szénásszekérnyi kapu után. A Károly-kori bevezetés részleteit a lexikon nem adja; az 1336–1342-es forrásréteg a kamarabérletekből olvasható.

A kapu–porta fogalom folytonosságát 1411-ben Zsigmond második törvénycikke is mutatja: egész kapura harminc új dénár, kis portára vagy „verőczére” tizenöt; több lakó egy telken továbbra is egész kapunak számít. Ez már nem a bevezetés története, csak a fogalom továbbélése. Az 1351-es kamaranyereség-folytonosság és az Anjou-állam tágabb jövedelmi szerkezete más szakaszok tárgya; a bányareform és az aranyforint részletei ide nem tartoznak.

Gyakori kérdések

Mennyi kapuadót kellett fizetni?
A három garas helyett tizennyolc dénár állapíttatott meg; az 1342-es latin szöveg már dénárban ír. A népszerű kép, amely „mindig tizennyolc dénárt” említ, az 1342-es szöveget visszavetíti az 1336-os kezdetre. A határidő a dikálás utáni tizenöt nap; a címzett a kamaraispán.
Ki volt mentes a kapuadó alól az 1342-es szerződés szerint?
A fizetésképtelen szegények mentesek, ha az ellenőrző öt ember és a földesúr esküje szerint nem bírják a fizetést. Mentesek a királyi és királynéi, egyházi és más szolgák és kondicionáriusok, a hadakozó földesúri szolgák, valamint az egyházak, városok és a nyilvánvaló kiváltsággal bírók.
Törvény volt-e a kapuadó?
A műfajvita a Corpus Juris „dekrétum” címe és a kritikai szerződés-olvasat között nyitva marad. A két elnevezés egymás mellett áll: az egyik a törvénytár iktatási gyakorlata, a másik a latin szöveg és a kiadói bevezető műfaji minősítése. A királyi tanács jóváhagyása a szerződés-réteghez tartozik.

Források

  1. Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457. Franciscus Döry gyűjtését kiegészítették, jegyzetekkel ellátták Georgius Bónis és Vera Bácskai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11.) ISBN 963 05 0524 X.
  2. Szekfű Gyula: Oklevelek I. Károly király pénzverési reformjához. Történelmi Tár Új folyam XII. (1911), 1–36.
  3. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár (1000–1526). Válogatás. MEK. (Benne: I. Károly király decretuma, 1342.).
  4. 1411. évi II. törvénycikk. Ezer év törvényei / Jogtár.
  5. Thallóczy Lajos: A kamara haszna (lucrum camerae) története kapcsolatban a magyar adó- és pénzügy fejlődésével. Weiszmann Testvérek, Budapest, 1879.
  6. Hóman Bálint: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Budavári Tudományos Társaság, Budapest, 1921.
  7. Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427-ből. Új történelmi tár 2. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. ISBN 963-05-4965-4.
  8. András W. Kovács: The Participation of the Medieval Transylvanian Counties in Tax Collection. Hungarian Historical Review 7 (2018) 4.
  9. Magyar Néprajzi Lexikon: rovásadó, királyi adó, portális adó.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak