Salamon és a hercegek háborúja
A közkeletű kép Salamon és a hercegek háborúját gyakran egyetlen, döntő mogyoródi összecsapásra sűríti. A források azonban hosszabb ívet rajzolnak: az 1063-as visszahelyezéstől a győri békén és a közös évek utáni szakításon át Kemejig és Mogyoródig, majd a koronaelfogadásig és a pápai levelekig.
Salamon András fia, Géza és László pedig Béla fiai voltak; a rokonság tehát unokatestvéri. A háború ideje nagyjából az 1063-as német támogatással történt visszahelyezés és az 1074-es fordulat közé esik. A Képes Krónika a legbővebb elbeszélést adja, László-párti hangvétellel és látomásos motívumokkal. Az altaichi évkönyv csak az 1063-as trónra helyezést dokumentálja; Hersfeldi Lampert 1074-ben három vereséget és menekülést rögzít, helynevek nélkül. VII. Gergely levelei jogi–egyházi keretet adnak, nem csataleírást. A folyamat és a forrásrétegek együtt olvashatók.
Az altaichi évkönyv szerint az 1063-as esztendőben IV. Henrik sereggel ment Magyarországra Salamon érdekében; Béla meghalt, fia menekült, és az ország „vérontás nélkül” visszakerült Salamonhoz, ünneppel Fehérvárott. A Képes Krónika szerint Salamon a német császárral akadálytalanul bejött Fehérvárra, ahol megkoronázták; Géza két öccsével Lengyelországba vonult. A német hadjárat menete és Béla halálának körülményei más szakaszok tárgya; itt csak a visszahelyezés kerete számít.
A krónika szerint a császár távozása után Géza visszatért, Salamon pedig Moson várába húzódott. Dezső püspök nyájas rábeszélésére Géza átengedte a királyságot Salamonnak, és megtartotta a hercegséget, amelyet atyja is birtokolt. A krónika Dezsőt püspöknek nevezi; a kalocsai vagy érseki pontosítás szakirodalmi vita, és itt nyitva marad. A közvetítés tehát krónikás elbeszélés: a békét nem egykorú jegyzőkönyv, hanem a későbbi kompozíció hangja rögzíti.
A Képes Krónika szerint Szent Fábián és Sebestyén vértanúk napján Salamon és Géza Győrött békét kötöttek Magyarország színe előtt, majd együtt ünnepelték a húsvétot Pécsett. A mai történetírás a győri békét az 1064-es esztendő január 20-ára teszi; ez a liturgikus nap és a szakirodalmi év egyeztetése. Pécsett, húsvét napján Géza herceg a maga kezével tette fel a koronát Salamon király fejére az ország főembereinek jelenlétében. A koronázási jelenet a háború előzményéhez tartozik; a korona tárgyának külön története nem nyílik meg.
A krónika szerint ezután „mintegy tizenhárom esztendeig” csöndes békesség virágzott király és herceg között; együtt indultak hadba, keretmondatnyi említéssel Dalmácia, cseh bosszúhadjárat és a kunok elleni kerlési ütközet felé. A tizenhárom év hagyományos kerekítés. A mai történetírás egy része körülbelül az 1064-es és az 1071-es év közé teszi a békés együttműködést, majd az 1071-es esztendőtől beszél szakításról. A két időkép egymás mellett áll; egyik sem simítja el a másikat.
A mai történetírás szerint a király és a hercegek viszálya az 1071-es esztendőben lángolt fel újra; ekkor történt a nándorfehérvári hadjárat. A Képes Krónika relatív keltezést ad: a kunok után harmadik esztendőben, besenyő betörés miatt Salamon, Géza és László Nándorfehérvár ellen indultak, a Száván átkelve hosszú ostrom után bevették a várost. A zsákmányból a krónika szerint nem volt ott magyar, aki meg ne gazdagodott volna. Az év tehát szakirodalmi; a krónika a sorrendet, nem az arab számot adja.
A krónika szerint a várból kijövők többsége Gézához adta magát; Niketasz vezér az ezüstikonnal a herceg hatalmába került. Salamonhoz kevesen mentek, mert – a krónika László- és Géza-párti értékelése szerint – mindenben Vid ispán gonosz tanácsaira hallgatott. A kincsosztáskor Salamon Vid és társai tanácsára négy részre osztotta a zsákmányt, és Gézának egynegyedet adott az egyharmad helyett. A krónika szerint „ez volt a baj oka és a civódás magva közöttük”.
Vid ispán a királyt a hercegek ellen tüzelte a közmondással: miképpen két éles kard nem férhet meg egy hüvelyben, úgy egy országban nem országolhattok ti ketten. A mondás a krónikás elbeszélés része, nem önálló okmány. Ugyanez a szöveg szerint a görög császár követeket küldött Gézához békét és barátságot kötni, Géza visszaadta a foglyokat, Salamonhoz pedig senkit sem küldött. Salamonban így – a krónika szerint – mind jobban felgyúlt az irigység. A bizánci politika teljes íve más szakasz feladata; itt csak a civódást szító jelenet számít.
A Képes Krónika szerint Esztergom közelében, a város melletti szigeten Salamon és Géza nyolc-nyolc főemberrel tárgyaltak, és békeszövetséget kötöttek. Később fegyverszünetet állapítottak meg Szent Márton napjától Szent György napjáig. A tárgyalás és a szünet tehát krónikás réteg: a helyszín és a liturgikus határok a későbbi elbeszélésből ismertek. A fegyverszünet tartama a következő szakadás előjátéka; a részletes diplomáciai okmányt a megőrzött magyar szöveg nem pótolja.
A krónika szerint Vid és Markart ösztönzésére Salamon a fegyverszünet alatt támadni akart Gézára. Willermos, a szögszárdi monostor apátja – Béla alapította házának vezetője – figyelmeztette a herceget. A figyelmeztetés krónikás jelenet: a szünet megszegésének szándékát a szöveg a királyi tanácsadókhoz köti. A hercegi oldal így előre értesült; a későbbi csaták elbeszélése ebből a feszültségből indul. A német vezér neve a krónikában Markartként jelenik meg; a hadjárat topográfiája nem itt bontakozik ki.
A kemeji csatában a krónika szerint Salamon legyőzte Gézát; Petrud, Szolnok és Bikás árulásáról beszél. A keltezés liturgikus: nagyböjt előtt, az Exsurge vasárnap után való csütörtökön. A mai történetírás a kemeji ütközetet az 1074-es esztendő február 26-ára teszi; a megőrzött magyar krónikafordítás arab számokkal ezt a napot nem adja. A liturgikus megjelölés tehát hagyományos krónikás adat, az arab dátum szakirodalmi keltezés. A két réteg együtt áll; egyik sem simítja el a másikat egyetlen „igaz” nappá.
A krónika szerint Géza Vácon találkozott Lászlóval és Ottó herceggel. László világos nappali látomásáról beszél: az Úr angyala aranykoronát tett Géza fejére, s ebből a győzelem ígéretét olvasta ki. A látomás legendás, krónikai motívum; egykorú forrás nem erősíti meg, és nem bizonyított történeti tényként áll. Ottó morva vagy cseh hercegként jelenik meg a szövegben; a szövetségesi keret a hercegek oldalát erősíti. A Vác utáni hadmozdulat a mogyoródi döntés felé vezet.
A Képes Krónika szerint Mogyoródnál pénteken a sűrű köd miatt elmaradt az ütközet; szombaton a hercegek győztek. László fölcserélte zászlaját Géza zászlajával, hogy Salamon bátrabban támadjon a Géza jelvényét hordozó csapatra. A csatában elesett Vid és a békeszerető Ernyei. A mai forráskritika egy része a mogyoródi fejezetet interpolációkra és irodalmi mintákra utaló szövegnek tartja; a részletes csataleírás tehát nem egykorú hadijelentés. A menyét-előjel és Vid meggyalázásának képei ugyanezen legendás réteghez tartoznak.
A mai történetírás a mogyoródi csatát az 1074-es esztendő március 14-ére teszi; a megőrzött magyar krónikafordítás arab dátumot nem ír. A heti napok – péntek köd, szombati ütközet – a krónikából valók; az arab szám szakirodalmi. Salamon a krónika szerint Szigetfőnél átkelt a Dunán, és Márton fia Opossal Mosonba jutott anyjához és feleségéhez; anyja dorgálta, amiért Vid szavára hallgatott. Később Pozsonyba húzódott. A menekülés útvonala krónikás elbeszélés; a német segítségkérés következménye más szakaszra utal.
Géza a magyarok ösztönzésére elfogadta az ország koronáját; a krónika szerint ettől fogva Magnus királynak nevezték, és a hercegséget öccsének, Lászlónak adta. A koronaelfogadás a háború lezárásának krónikás képe; Géza további uralma, bizánci koronázása és egyházpolitikája a következő szakasz tárgya. Hersfeldi Lampert 1074-ben azt jegyzi: Salamont Béla fia – Ioas vagy loiade, a jegyzet szerint Géza – megtámadta, három csatában már legyőzetett, serege elveszett, alig menekült. Lampert nem nevezi meg Kemejt vagy Mogyoródot.
Lampert szerint a vereség után Salamon a német királytól kért segítséget, és nagy országrészt ígért, ha visszahelyezik; a későbbi német hadjárat eredménytelenül ért véget. A wormsi feltételek és a hadjárat topográfiája – a Vág menti nyomulás részletei – más szakasz anyaga; itt csak a három vereség és a sikertelen segítségkeret számít. A krónika két néven nevezett ütközetet ad; Lampert három csatáról beszél. A harmadik azonosítása a megőrzött forrásokban nem egyértelmű, és nem erőltethető egyetlen helyszínre.
VII. Gergely 1074. október 28-án Rómából azt írta Salamonnak, hogy Magyarországot István minden joggal Szent Péternek ajánlotta fel, ezért a római egyházé; Salamon a német királytól fogadta hűbérül az országot, és csak úgy uralkodhat, ha elismeri: jogarát az apostoli, nem a királyi felség jóvoltából nyerte. A latin register ugyanehhez a beneficium-vitához köti a néhai császár lándzsa- és korona-küldésének emlékét; itt csak egy mondatnyi keret. A levelek a csaták lefolyását nem írják le.
VII. Gergely 1075. március 23-án Gézának írta: a rokon a német királytól vette át az országot, uralmát isteni ítélet szakította meg, a hatalom Gézáé; április 14-én pedig békét kívánt Salamon és Géza között. A pápai hang a jogigény és a békekísérlet nyelve, nem a hadszíntér topográfiája. A Salamon–német hűbérkérdés és a hercegek győzelme így egyházi olvasatban is megjelenik. A háború történeti képe a krónika, a német évkönyvek és a pápai levelek együtteséből áll össze, rétegenként.
Miért nem egyeznek a források? Mert más-más kérdést mérnek. A Képes Krónika irodalmi, László-párti elbeszélést ad látomással, zászlócserével és Vid alakjával; a mai forráskritika egy része a mogyoródi fejezetet interpoláltnak látja. Az altaichi évkönyv az 1063-as visszahelyezésnél megáll. Lampert három vereséget és menekülést rögzít helynév nélkül. Gergely a beneficium és a Szent Péter-jog nyelvén beszél. A naptári napok liturgikus és szakirodalmi rétege nyitva marad. A közkeletű egyetlen-csata kép helyett tehát a folyamat és a vita olvasható.
