Október 23. a közemlékezetben gyakran egyetlen hősi pillanatként él: a tömeg egy emberként mozdul meg, és estére kitör a forradalom. A korabeli szövegek ennél töredezettebb és lassabban kibomló napot mutatnak. Reggel még a párt lapja is a diákok mellé állt, délben betiltották a felvonulást, kora délután feloldották a tilalmat, és csak az esti órákban, több egymásra épülő fordulat után jutott el a helyzet a Rádió körüli fegyveres harcig.
Ez a szócikk ezt a folyamatot követi reggeltől éjfélig. Nem a hagyományos emlékképeket rendezi sorba, hanem azt nézi meg, mit rögzítettek a nap saját szövegei – a lapok, a rádióadások, a beszédek – és mit állapított meg utólag az ENSZ különbizottsága. A napot jelképes dátumként is lehet kezelni, de a történet szempontjából inkább egymásra rakódó döntések és válaszok sorozata volt, ahogyan azt a nap szövegei és az ENSZ-jelentés egymás mellé téve mutatják.
A reggeli sajtó még nem válságot, hanem mozgolódást jelzett. A Szabad Nép aznapi vezércikke, az „Új, tavaszi seregszemle”, ahogyan a kutatás idézi, így kezdődött: „Gyűlés gyűlést követ egyetemeinken és főiskoláinkon.” A cikk egyértelműen állást foglalt: „Pártunk és lapja, a Szabad Nép odaáll az ifjúság mellé, helyesli ezeket a gyűléseket…” A hivatalos lap tehát a nap elején nem ellenségként, hanem támogatandó jelenségként írt az egyetemi gyűlésekről, amelyek az előző napokban zajlottak.
Ugyanezen a napon jelent meg az Irodalmi Újságban a magyar írók kiáltványa. Nyitómondata, ahogyan a kutatás idézi: „Történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk.” A szöveg fegyelmezett összefogásra szólított fel, és hét pontban fogalmazott meg követeléseket, köztük a Rákosi körüli vezetés eltávolítását és azt, hogy Nagy Imre a közéletben méltó helyre kerüljön. A pontokat a hozzáférhető közlés csak rövidítve adja, ezért a kiáltvány pontos megfogalmazásáról és szándékáról ennél többet ez a szócikk nem állít.
A diákok követeléseit, a 16 pontot, egy nappal korábban, október 22-én fogalmazták meg és fogadták el; tartalmukról külön szócikk szól. A mostani napra a 16. pont a lényeges: ez hirdette meg a felvonulást október 23-ra, „délután. fél három órakor”, a Bem-szoborhoz. A tervezett megmozdulás így nyilvános volt, időpontja és helyszíne előre ismert. A kérdés az volt, hogyan reagál rá a hatalom, és erre a nap folyamán kétféle, egymásnak ellentmondó válasz is született.
Az első válasz tiltás volt. A rádióadások közölt átirata szerint 12 óra 53 perckor beolvasták a Belügyminisztérium közleményét, amely „a közrend zavartalan biztosítása érdekében” kimondta, hogy a minisztérium „nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez”. A tilalom nem állította meg a szervezést: az ENSZ-jelentés szerint a tüntetés a feloldás idején már zajlott, a hatóság pedig néhány órán belül maga változtatott álláspontján.
A második válasz a tilalom visszavonása lett. Az átirat szerint 14 óra 23 perckor a rádió bejelentette: „Piros László belügyminiszter a kihirdetett utcai gyülekezési és felvonulási tilalmat feloldja.” Ugyanebben az adásban közölték, hogy este húsz órakor Gerő Ernő beszédet mond. Az ENSZ-jelentés szerint a feloldás idején a tüntetés már zajlott. A közkeletű kép, amely szerint a felvonulást egész nap tiltották, tehát nem áll meg: a tilalom alig másfél óráig volt érvényben.
A felvonulás a Petőfi-szobornál indult, a kronológia szerint 15 óra körül, és a Bem-szobornál is nagy tömeg gyűlt össze. Az ENSZ-jelentés szerint a Bem-szobornál Veres Péter, az Írószövetség elnöke felolvasott egy kiáltványt, és a résztvevők a diákok pontjait is meghallgatták. Veres Péter aznapi szavainak ellenőrizhető szövege nem áll rendelkezésre, ezért csak annyi mondható biztosan, hogy felolvasott, azt viszont nem, hogy pontosan mit mondott.
A Bem tértől a tömeg nagy része átvonult a Parlament elé. Az ENSZ-jelentés becslése szerint este hat órára kétszáz- és háromszázezer közötti ember gyűlt össze a Kossuth téren. Ez becslés, nem számlálás, és egy utólagos vizsgálat megállapítása. A tér megtelése azonban jól mutatja, hogy a délutáni felvonulás már messze túlnőtt egy egyetemi megmozduláson, és a résztvevők a Parlament előtt kifejezetten Nagy Imrét kezdték szólítani: a tömeg a politikai vezetéstől közvetlen választ várt követeléseire.
A tömeg Nagy Imrét követelte, aki este a Parlament erkélyéről röviden szólt hozzá. Beszédéről nincs hangfelvétel; szövegét az MTI gyorsíróinak jegyzeteiből rekonstruálták. Eszerint, ahogyan a kutatás idézi, így kezdte: „Barátaim! Figyelmet kérek, hallgassanak meg.” A gyakran ismételt „Elvtársak!” megszólítás a rekonstruált szövegben nincs benne; ez a visszaemlékezések hagyományából származik. A pontos időpont bizonytalan: a kronológia 21 óra körülre teszi, az ENSZ-jelentés szerint a Rádiónál kezdődő lövöldözést megelőzte.
A rekonstruált szöveg szerint Nagy Imre a parlamenti, alkotmányos utat ajánlotta: „Bízom abban, és nektek is bízni kell abban, hogy a parlament alkotmányos úton elhárítja az akadályokat előrehaladásunk útjából.” A jegyzetek rögzítik a tömeg közbekiáltását is: „Nem ezt vártuk!” A beszéd így zárult, ahogyan a kutatás idézi: „Menjünk szépen haza! … Éljen a magyar ifjúság! Viszontlátásra!” Az ENSZ-jelentés szerint a beszédet nem fogadták jól, részben azért, mert kevesen hallották.
Közben este nyolc órakor a rádió Gerő Ernő első titkár beszédét közvetítette. A beszéd egyik mondata, ahogyan a kutatás idézi: „elítéljük azokat, akik ifjúságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni, s a demokratikus szabadságot … nacionalista jellegű tüntetésre használták fel.” A beszéd a demokratikus szabadságot tehát a tüntetéssel szembeállítva említette, és a felvonulókat nacionalizmussal vádolta. Az ENSZ-jelentés angol szövege ugyanezt a részt idézi, így a mondat tartalma két közlésben is egyezik.
Az ENSZ különbizottságának értékelése szerint a beszéd semmilyen engedményt nem tett, és hangja feldühítette a tömeget. Ez a bizottság utólagos megítélése, nem a beszéd szövegéből közvetlenül kiolvasható tény. Az is fontos, hogy a beszédről sokat emlegetett szavak egy része nem található meg a közölt részletekben: azokban a sovinizmus, a nacionalista jellegű tüntetés és a burzsoá demokrácia fogalma szerepel. A beszéd teljes, nyomtatott szövegét ugyanakkor ez a szócikk nem vetette össze a közölt részletekkel.
Az este másik helyszínén a tömeg a Sztálin-szobrot döntötte le, amelynek eltávolítását a diákok pontjai közül a 13. is követelte. Az ENSZ-jelentés az esemény idejét este fél tízre teszi, a kronológia néhány perccel későbbre; a két adat eltérése miatt csak annyi mondható, hogy a szobor fél tíz körül dőlt le. Az esemény jelképes ereje azonban nem a pontos percen múlik: a ledöntés azt mutatta, hogy a tömeg már nem kérésekben, hanem tettekben fejezte ki szándékát.
A Rádió körüli feszültség előzménye egy nappal korábbra nyúlt vissza. Az ENSZ-jelentés szerint október 22-én a cenzor a diákok követeléseit csak csonkán engedte volna beolvasni, amit a diákok elutasítottak. Október 23-án küldöttség ment be a Rádióba Benke Valéria igazgatóhoz, de a pontok teljes beolvasását ismét elutasították. A jelentés egyik helyen ezen a ponton „tíz pontról” ír, ami a dokumentum belső pontatlanságát mutatja, és óvatosságra int a részletek kezelésében.
A Rádiónál történtek a nap legvitatottabb része. Az ENSZ különbizottsága szerint röviddel este kilenc után a felső emeletekről könnygázgránátokat dobtak ki, majd az ÁVH emberei a bejáratból a tömegbe lőttek; a bizottság ezt tekintette a békés tüntetés fordulópontjának. Ugyanez a jelentés maga is rögzíti a bizonytalanságot: egy diákküldött lelövéséről szóló hírt nem sikerült megállapítani, a tüntetők betörési kísérletét egyes tanúk állítják, mások tagadják.
Az áldozatokról a jelentés annyit közöl, hogy legalább hárman haltak meg, egyes tanúk nyolcat említettek. Az első lövés pontos perce nem ismert, és a kutatás egy része szerint a lövés körülménye és leadója máig vitatott. A kronológia 22 óra körülre teszi a Rádió hajnalig tartó ostromának kezdetét. Az eltérések oka részben a források természete: a bizottság főként emigráns tanúk vallomásaira támaszkodott, a magyar hatóságok nem működtek közre, a korabeli hivatalos álláspont pedig ellentétes volt.
A rádió adása közben tovább folyt. Az átirat szerint 22 óra 3 perckor bejelentették, hogy Nagy Imre ifjúsági küldöttekkel és több képviselővel tárgyal, 22 óra 22 perckor pedig azt, hogy a Politikai Bizottság azonnal összehívta a Központi Vezetőséget. A hatalom tehát az este folyamán politikai tárgyalással is próbálkozott, miközben a Rádió épülete körül a helyzet egyre feszültebbé vált, és a két folyamat már nem ugyanabban az ütemben haladt.
Az ENSZ-jelentés szerint tíz óra körül katonai erősítés érkezett a Rádióhoz, de a katonák egy része a tömeghez állt. A tüntetők szemtanúk szerint fegyverhez jutottak, a jelentés mentőautókban szállított fegyvereket is említ. Nagyjából tizenegy órától a Rádiót már fegyverrel támadták, és október 24-én hajnalban a felkelők egy időre elfoglalták az épületet, majd kiszorították őket. A délutáni békés felvonulásból így néhány óra alatt fegyveres harc lett.
A nap túlnyúlt önmagán. Az ENSZ-jelentés szerint az első szovjet harckocsik október 24-én hajnali két óra körül jelentek meg Budapesten, a hivatalos bejelentés pedig csak reggel kilenckor hangzott el. Hogy ki és milyen formában kérte a beavatkozást, nyitott kérdés: a bizottság szerint Nagy Imre nem adott ilyen kérést, és arra nem talált bizonyítékot, hogyan és ki kérte, vagy kérte-e egyáltalán; a kutatás egy része szerint Gerő Ernő fordult Moszkvához.
Miért mondanak mást a források ugyanerről a napról? A rádióadások és a lapok a hatalom akkori nyelvén szóltak, és elsősorban a hivatalos közléseket rögzítették. Nagy Imre beszéde gyorsírói jegyzetekből rekonstruált szöveg, Gerő beszédéből csak részletek ismertek közvetlenül. Az ENSZ-jelentés utólagos, tanúvallomásokon alapul, és maga jelzi, hogy kevesen láthattak mindent. A kronológiák percre pontos időpontjai pedig történészi összesítések, nem a nap saját feljegyzései.
Október 23. ezért nem egyetlen hősi pillanat, hanem órákon át tartó folyamat volt: a délelőtti támogató vezércikktől a tiltáson és a feloldáson, a Bem téri és Kossuth téri tömegen, két egymástól nagyon eltérő beszéden át a Rádió körüli harcig. A következő szócikkek ezeket a szálakat külön bontják ki: a diákok 16 pontját, a Rádió ostromát, Gerő beszédét és Nagy Imre visszatérését, amelyek mind ennek a napnak a fordulataiból nőttek ki.